Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 8. szám - Az Erdély-részi magánjog

468 mezejére telepítsék. Az Országbírói Értekezlet bölcsesége, Deák Ferenc és Horváth Boldizsár vezérletével, a történeti jog mellett döntött, habár nem is azzal a radikalizmussal, amelyet Tóth Lőrincék pártja követelt. De még így is megtörtént, hogy 1870-ben az első magyar jogászgyűlésen a magyar ügyvédség egyik vezéralakja, Hodossy Imre, indítványt tett az Opt. visszaállítása érdekében, szerencsére sikertelenül. Erdélyben 1861-ben nem kelt olyan erős magyar gárda az ősi jog védelmére, mint Magyarországon. A szászokat politikai és érzelmi indítékok hajtották az Opt. megtartása felé. Amellett félő volt, hogy az Opt. eltávolítása jogi partikularizmusra vezetne : a szász statútum, a székelyek külön joga nehezítették volna egységes jogrend kialakulását. Ilyen körülmények közt a vita az Opt. javára dőlt el. Az erdélyi kancellár, br. Kemény kísérletet tett az O. E. határozatainak Erdélyre kiterjesztésére, ez azonban hajótörést szenvedett. Az Opt. erdélyi hatályának alkotmányos alapokra helyezése 1867-ben ment végbe. Ekkor ugyanis az országgyűlés felhatalmazta a minisztériumot, hogy az igazságszolgáltatás terén Erdélyre tegye meg a szükséges intézkedéseket. E felhatalmazás alapján a m. kir. minisztérium 1867 június 27-i rendeletével az Erdélyben addig fennállott szabályok hatályát ideiglenesen továbbra is fenntartotta. Ezt az ideiglenes minisztériumi rendelkezést az 1868. évi Uniótörvény (12. §) törvényerőre emelte, annak kimondásával, hogy „ezen országgyűlésnek 1867 márc. 8. és 11-én kelt, a minisztériumot az igazságszolgáltatás terén szükséges intézkedések megtételére felhatalmazó határozata a maga épségében tartatik fenn". Különös ellentét, hogy míg Verbőczy hatalmas műve az országnak három részre szakadása ellenére századokon át megőrizte a magyar jogrendszer elvi egységét, addig éppen a két test vérhaza politikai egyesülésével járt együtt a jogrendszer kettéhasadása. Hogy azután az Opt. miért maradt fenn elvileg változatlanul, azt a kor kodiíikációs szelleme magyarázza. Már a 48-as törvényhozás megbízta a magyar kormányt a polgári törvénykönyv előkészítésével és a kiegyezés után nyomban megkezdték ennek munkálatait. Mindenki a kódex mielőbbi megalkotását várta s remélte és a kodifikált törvényt valami magasabbrendű jogrendszernek tekintette. Töredékes és hézagos szokásjogunk szűkös tartalma nagyon is rászorult az Opt.-bői való kiegészülésre, fejletlen jogtudományunk is a német-osztrák jogirodalomra támaszkodott. Hogyan jutott volna erdélyi jogásznak eszébe, hogy a kodiíikációs törekvések közepette elhagyja az Opt. biztos bázisát, a magyar szokásjog darabos és ingadozó rendszere kedvéért ? Időközben azonban sok minden megváltozott. A német jogtudomány és kodifikáció túlnőtt az Opt.-n, melynek szűk keretei nem tudták befogadni a hallatlan méretű új jogfejlődés eredményeit. 1914—16 között három rész-novellával megif jították ugyan, de ezek Erdélyig nem jutottak el és a disparitás csak növelte a Grosschmidtól „partravetetteknek" nevezett szabályok tömegét.