Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 5. szám - A semlegesek tengeri hajózása háború idején

291 A feltételes dugárunál nem elegendő annak bizonyítása, hogy a rendeltetési hely az ellenséges terület. Az is bizonyítandó (erre a hadviselő köteles), hogy az áru az ellenséges hadviselést van hivatva szolgálni (akár a hadseregen, akár a polgári közigazgatási szerveken, intézményeken, stb.-n keresztül, LD. 33. pont, német zsákmányjogi kódex 24. cikk). A hadi rendeltetés — többek között — vélelmeztetik (LD. 34. pont), ha a címzett: olyan, az ellenséges területen működő cég, amelyről bizonyos, hogy a szóbanforgó áruval azonos fajú és nemű árukat szokott az ellenséges haderőnek szállítani (pl. „hadiszállítók") (Így a német zsákmányjogi kódex 25. cikke is); a rendeltetési hely (tekintet nélkül a címzettre) az ellenség által megerősített vagy hadereje számára hadműveleti vagy utánpótlási bázisul szolgáló hely. (Így a német zsákmányjogi kódex 25. cikke is.) Mikor van az áru „az ellenség felé útban"? Elsősorban természetesen akkor, ha a hajópapírok vagy az áru szállítási okmányai szerint a végső menet-, ill. szállítási irány az ellenséges terület és a hajó tényleg arrafelé is tart. Az áru azonban „az ellenség felé útban" lévőnek vélelmeztetik („theory of continuous voyage or transportation" néven ismeretes vélelem), akkor is, ha a szállító hajó olyan semleges terület felé tart (akár a hajópapíroknak megfelelően, akár ellentétben), amelyből (pl. az ellenséges területhez való viszonylagos közelsége miatt) a szállított árának ellenséges területre való továbbítása nem ütközik gyakorlati akadályokba.* A LD. (30. pont) szerint ilyen esetben az ellenségnek való továbbszállítás ténye a hadviselő által bizonyítandó. A világháborúban és a jelen háborúban alkalmazott angol-francia gyakorlat szerint viszont a semleges területre (kikötőbe) irányított hajónál, ül. árunál is a semleges köteles arravonatkozóan bizonyítékokat produkálni, hogy az illető (a dugárujegyzékben szereplő) cikket nem fogják az ellenségnek továbbítani. Ebben a tekintetben a jelen háborúban angol-francia részről (ellenrendszabályként feltételezhetően német részről is) elismert bizonyíték — tudomásunk szerint — pl. annak az igazolása, hogy a szóbanforgó cikkre vonatkozóan az illető semleges államban kiviteli tilalom áll fenn. Ha ilyen nincsen, az illető semleges állam hatóságainak tanúsítványa, hogy a szóbanforgó cikk kizárólag belföldi fogyasztásra (felhasználásra) kerül.** Az ilyértelmű igazolás egyszerűsítése céljából a világháború* Ez a vélelem úgy a LD. (35. pont), mint a német zsákmányjogi kódex (24. cikk) szerint csak a feltétlen dugáruk jegyzékében szereplő cikkekre alkalmazható. A jelen háború gyakorlata azonban — hasonlóan a világháborúéhoz — nem igen mutatja ennek a megkülönböztetésnek a tiszteletben tartását. ** Ennek ellenőrzésénél — a hadviselő részéről — fontos szerepe van az ú. n. „statisztikai érv"-nek, vagyis annak a körülménynek, hogy az illető cikk bevitele, ill. kivitele nem haladja-e meg a más években szokásos mértéket, figyelemmel a természetes fejlődésre is.