Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 47. szám - Az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek évi jelentése (1913-1914.) az egyesület működésének hetedik-nyolcadik évéről

106. oldal. Jogesetek Tára 46. szám. ^ Ámde a jelen esetben a peres ingatlan jogi természetének megállapítása szempontjából különös figyelemre méltatandó az a perben felmerült ténykörülmény, hogy az alperesek más ingatlanokkal kapcsolatban fizették az évi összeget a volt földesúrnak, amelyekről maga a felperes is beismeri, hogy azokért taxafizetés történt, de ezekre nézve a tulajdoni osztottsága a telekkönyvben is kitüntetve lett. Ez azért nyomatékos ténykörülmény, mert könnyen tévedésre adhat alkalmat a peres ingatlan jogi természetének a tanuk által való megítélésére nézve. Az elfogadott közös szakértői véleményből is az tűnik ki, hogy mig az 59. hrsz. ingatlannak 1. alszámmal jelzett részletére nézve a telekkönyvi tulajdonos mellett a tényleges birtokos (G. J. alperesi jogelőd) is ki van tüntetve, addig az ugyanazon hrsz. ingatlannak 2. alszámmal jelzett részleténél, tehát a pertárgyánál, a felperesi jogelőd kizárólagos tulajdonosi minősége tűnik ki. A szakértő ezeket a tagositási munkálatok adatai alapján is állapította meg, de ezek a munkálatok nem lévén az iratokhoz csatolva, nem állapitható meg, hogy ennek mi volt az oka ? Eszerint az sem tudható, vájjon való-é a felperesnek a felülvizsgálati kérelmében felhozott az a panasza, hogy az alperesek és ezeknek birtokostársa G. J. a tagosításban eljárt bizottság előtt azt a kijelentést tették, hogy csak azok az ingatlanok képeznek házashelyet, amelyek az illető telekkönyvben is ilyenekül vannak kitüntetve. A felebbezési bíróság tényként azt állapította meg, hogy a peres ingatlant 1848. év előtt már G. J. alperesi jogelőd használta az azon levő ház és csűrrel együtt, melyért a R. családnak zselléri szolgálatot teljesített 1848. előtt. Ebből a megállapításból tehát az következik, hogy a peres ingatlanon mar 1848. előtt ház volt, de hogy az kié volt, kiderítve nincsen, pedig ez fontos azért, mert az 1896 : XXV. t.-c. értelmében az ingatlanok jogi természete a volt földesúr és birtokos között létesült szerződés és az ingatlannak az 1848. évet megelőző időben volt állapota szerint állapítandó meg, hacsak az érdekeltek később aziránt máskép nem szerződtek ; ennek a törvénycikknek 3. és 4. § ai egybevetéséből kétségtelen a törvénynek az a célzata, hogy megváltás alapján csakis az oly birtokviszony rendezésének lehet helye, mely az osztott tulajdon ismérveit határozottan feltünteti, ez pedig nem forog fenn akkor, hanem csak az átengedett terület, hanem az azon levő felülépitmény, a lakóház is a volt földesúré volt. O. K. (80 éves) és V. P. (85 éves) vallották ugyan, hogy az alperesi jogelőd a peres ingatlant is használta 1848. évet megelőzően; előbbi tanú azt a kijelentést tette, hogy mint .megmüvelési földet" használta az alperesi jogelőd és mind a két tanú vallotta, hogy ez zsellérszolgálatokat teljesített és taxát fizetett. De nem tűnik ki határozottan a tanuk vallomásaiból az a tény, hogy e peres ingatlan tehát épen a vázrajzban a) b) c) d) betűkkel és 2. alszámmal jelzett terület az alperes valamely, a földesúrral történt megállapodás folytán kapta-é megművelés végett kézhez ? Igaz, hogy a tanuk még gyermekkorban voltak 1848-ban, de a birói gyakorlat a dolog természete szerint elfogadja az ilyen tanukat is az 1848. évet megelőző birtoklási állapot megállapithatása végett. A felperesi panasz a nevezett tanukra vonatkozóan csak annyiban vehető figyelembe, hogy a tanuknak csak az a vallomása fogadható el, ami tényekre vonatkozik ; ezekből a tényekből az ingatlan jogi természetének megállapítása már jogkövetkeztetés tárgya. A felebbezési biróság azt, hogy a peres ingatlan használatáért fizetett összeg nem haszonbér, hanem taxa, ebből a tényből is következtette, hogy a szolgáltatás ellenértéke 50—60 év óta nem változott, már pedig köztudomás szerint a belsőségek forgalmi értéke évről-évre emelkedett. Ez igaz, hogy a jelen esetben figyelembe kell venni, hogy a perbeli nyilatkozatok szerint a peres ingatlannal kapcsolatban az alperesek és jogelőde több más ingatlant is használtak, melyekért tényleg taxát fizettek a felperes szerint is. Ily körülmények között már alig lehet fontos a fenti ténykörülmény, mert hiszen a családról-családra szálló használatért járó taxafizetéssel kapcsolatban lehetséges, hogy egy külön részletért való használat fejében kevesebbet igényel a volt földesúr és hátrahagyott családja, különösen akkor, ha való a felülvizsgálati kérelemben hangoztatott az a tény, hogy a pertárgya árterület csak libalegelőnek használható. A felperes azt vitatván, hogy a peres ingatlan használata haszonbér fizetés ellenében engedtetett volt át, ebben bent foglaltatik valójában annak az állítása, hogy a peres ingatlan az alperesi jogelődnek a visszavétele fenntartásával engedtetett át, de a mennyiben a S. E. 64. §-a szerint mérlegelendő perbeli adatok alapján megállapítható lenne az, hogy 1848. januárius h6 1. napja előtt a megfelelő módon átengedett birtokterület az irt időben az alperesi jogelőd birtokában volt, akkor az 1896: XXV. t.-c. 2. §-ának rendelkezéséből folyó vélelem az, hogy az átengedés nem volt ideiglenes és ezzel szemben a felperesnek, mint a volt földesúr jogutódának kell kimutatni, hogy az átengedés határozott időre vagy határozatlan időre ugyan, de a visszavétel jogának fenntartásával történt. Ily értelemben tehát alapos az e részben felhozott panasz is. Minthogy ezek szerint az ingatlan jogi természetének megállapithalására alkalmas tények nem megfelelők és a felperes eskü alatti kihallgatásának panaszolt mellőzése ezúttal tárgytalan lévén, méltatást nem igényelt: a felebbezési biróság ítéletét fel kellett oldani s ennek folytán a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségeknek csak mennyiségét kellett megállapítani, viselésének kérdése az ujabban hozandó határozatban döntendő el. (S E. 204. §. utótétele.) 1915. szeptember hó 20. 185. A. K. T. 384. §-a szerint a kereskedő az üzlete körében mások részére teljesített szolgálatokért kikötés hiányában a helybeli szokásnak megfelelő dijat számithat. Az elsőbíróságok által elfogadott szakértői vélemény szerint azonban — melyre vonatkozó ténymegállapítások tehát a felülvizsgálati eljárásban is irányadók — oly esetben, ha a felek a lap rendkívüli megjelenéséért dijat előre nem kötöttek ki, ebből az következtethető, hogy a lap rendkívüli megjelenése ennek erkölcsi színvonalának emelése érdekében, tehát erkölcsi érdekből történik; következően azért díjazás nem követelhető. P. II. 1592/18. 1915. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla: A kir. Ítélőtábla a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. Indokok: Felperes keresetében az A) alatti számlában 1—3. t. alatt részletezett készkiadásokon felül a 4. t. alatt a lap egy alkalommal történt átadásának értéke cimén követeli a 700 koronát, mely tétel iránt az elsőbiróságok által keresetével elutasittatván, felülvizsgálati kérelmében annak tartalmából kivehetőleg ennek megítélését kéri és pedig azon az alapon, hogy az alperesnek a lap külön kiadásának megrendelése alkalmával tett az a nyilatkozata: „kérem ezt megtenni az én költségemen", helyes értelmezés mellett az nemcsak a felperes készkiadásaira, hanem a felszámított díjra is értendő, továbbá mert az ügylet a felperest illetőleg kereskedelmi ügylet lévén, a felperes az alperes részére végzett azon szolgálatáért dijat külön kikötés nélkül is követelhet. Panaszolja ennélfogva a felperes, hogy az anyagi jog alkalmazásánál jogszabályokat sértett. A panasz azonban nem alapos. A K. T. 284. §-sa szerint a kereskedő az üzlete körében mások részére teljesített szolgálatokért kikötés hiányában a helybeli szokásnak megfelelő dijat számithat. Az elsőbiróságok által elfogadott szakértői vélemény szerint azonban — melyre vonatkozó ténymegállapítások tehát a felülvizsgálati eljárásban is> irányadók — oly esetben, ha a felek a lap rendkívüli megjelenéseért dijat előre nem kötöttek ki, ebből az következtethető, hogy a lap rendkívüli megjelenése ennek erkölcsi színvonalának emelése érdekében, tehát erkölcsi érdekből történik; következően azért dijazás nem követelhető, amiből nyilvánvaló, hogy az ilyen szolgálat díjazása nem szokásos és az a K. T. id. §-a alapján sem követelhető s az eziránti igény az alperes által a rendeléskor emiitett „költségek" közé sem tartozik és igy erre irányuló külön szerződés nélkül a felperesnek ehhez sem az alperes nyilatkozata, sem a törvény alapján joga nincs s ezért alaptalan felülvizsgálati kérelmével őt elutasítani és a Pp. 425. §-a alapján, mint vesztes felet az ellenfélnek okozott költségében elmarasztalni kellett. 1915. október hó 4. Nyomatott Gombos Ferenc .Lyceum*-könyvnyomdában, Kolozsvárt, Deák Ferenc-u. 12.