Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 36. szám - A jó ítélkezés feltételeiről - A gyorsított bűnvádi eljárás rendes szabályai. A m. kir. igazságügyminiszternek 9550/1915. I. M. E. számu rendelete, a gyorsított bűnvádi eljárás módosított és kiegészített szabályainak megállapítása tárgyában. Folytatás

JOGESETEK TÁRA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI. Melléklet az Erdély részi Jogi Közlöny 36. számához. Kolozsvár, 1915. szeptember 5. JOGESETEK a kolozsvári kor. Ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető : dr. Szitás Jenő kir. járásbirósági albiró. 139. Az üsryv. rts. (1874-.XXXIV. t -e.) 51. §-a értelmében okirat szükséges annak az előleges egyezkedésnek az érvényességéhez, amellyel az ügyvéd és az általa képviselt fél az ügyvéd jatalomdiját és időveszteségének kárpótlását határozzák meg. A törv* ny jmegokolásából kitetszően (1.1872— 1875. évi képviselőházi irományok VI. 229. 1.) a törvényhozó szándéka e rendelkezés megalkotásával a fél érdekének oltalma volt. P. II. 382—1915/16. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság: A kir. Ítélőtábla a felebbezési bíróság ítéletét a S. E. 204. §-a értelmében feloldja. Indokok: A felperes felülvizsgálati kérelmében elsősorban azt panaszolja, hogy iratellenesen van megállapítva az a tény, hogy felperes az A '/. alatti „dijlevél" cimü okiratot csak a kereset tárgyalására kitűzött határnapon, vagyis 1913. július 30-án, a tárgyalás közben akkor irta alá, mikor az alperesek ezen aláírás hiányára vonatkozó kifogásukat már előterjesztették volt. Ez a panasz alaptalan, mert az 1914. D. 119/4. sz. a. tárgyalási jegyzőkönyvben a felperesnek az a beismerése van felvéve, hogy a szóban forgó dijlevélnek az általa becsatolt példányát 1913. június 30-án tartott tárgyaláson az érdemleges kifogás előterjesztése előtt irta alá, mialatt a jelen esetben nyilván az érthető, hogy az okirat alaki hiányára vonatkozó kifogás már az aláírás előtt megtétetett, habár valójában a per érdemére tartozó kifogás az okiratba foglalt szerződés alaki hiányára vonatkozó kifogás is, de a felebbezési bíróság a jelen esetben a j per érdemére tartozó kifogások között különbséget teve az alak j tekintetében tett kifogást illetően, állapította meg a beismerés értelmét ilykép. De lényegileg alapos az a panasz, hogy a szóbeli megállapodások folytán kiállított A ./' alatti dijlevél tartalmára alapított jogigény elbírálásánál a felebbezési bíróság az Optkv. 862. §-ának rendelkezését alkalmazta, holott egy joghatályosan létrejött szerződésről van szó. Az ügyv. rts. (1874 : XXXIV. t.-c.) 54. §-a értelmében okirat szükséges annak az előleges egyezkedésnek az érvényességéhez, amellyel az ügyvéd és az általa képviselt fél az ügyvéd jutalomdiját és időveszteségének kárpótlását határozzák meg. A törvény megokolásából kitetszően (1. 1872—1875. évi képviselőházi irományok VI. köt. 229. 1.) a törvényhozó szándéka e rendelkezés megalkotásával a fél érdekének oltalma volt. Minthogy maguk az alperesek sem állították, hogy az A ./' alatti dijlevélben foglaltak ne a szerződő felek akaratát tartalmaznák és abban a szerződés lényegéhez tartozó s mindkét oldalról a kötelezettségek vállalása mellett ígéret és elfogadás jelentkezik : ennélfogva kétségtelen, hogy a felek között az Optkv. 861. §-a értelmében szerződés jött létre, mert az a körülmény, hogy a felperes nem mindenik megbízóval tárgyalt (tárgyalási jkv. 56. lap) közömbös, miután az irásba foglalt szerződés érvényességének nem szüksépképeni feltétele az, hogy azt szóbeli megállapodás előzze meg, hanem a szerződésben foglalt megállapodások akkor is kötelezővé válnak, ha annak tartalmáról a szerződő felek tudomással birnak és annak tartalmát ismervén, bár szóbeli kijelentést annak elfogadása iránt nem nyilvánítanak, azt mégis aláírják. Az a tény, hogy a dijlevélnek az alperesek részéről különböző időben teljesített aláírása 1913. május 22-én vagy 23-án nyert befejezést és hogy ettől számítva a felperes nem az Optkv. 862. §-ában szabályozott határidőben irta alá a dijlevelet, a fentebb kifejtettekre tekintettel közömbös, mert az idézett szakasz az igéret elfogadására, az igéret elenyészésére vonatkozó határidőket szabályozza, amely szakasz tehát nem alkalmazható akkor, a mikor az igéret elfogadása már megtörténtnek tekintendő. A mikor a törvény valamely szerződésre Írásbeli alakot ir elő anélkül, hogy annak mikénti kiállítását közelebbről megjelölné, meg kell állapítani azt, hogy mi értendő az Írásbeli alak követelménye alatt ? Nem szenvedhet kétséget, hogy a csupán „aláirt" okmány az érvényességhez elegendő azokban az esetekben is, a mikor a törvény kivánja meg az Írásbeli alakot; következően az alak szempontjából érvényesen létrejöttnek kell tekinteni azt a szerződést, melyet mind a két fél sajátkezű aláírásával ellátott, de külön kikötés hiányában nem birhat befolyással az, hogy az egyik fél aláirásától számítva mely idő múlva irja alá a másik fél ugyanazt a szerződést; következően elegendő, ha már az elsőbiróság előtti eljárásban a felperes a neki az alperesektől általuk aláírva átadott okiratot pótlóan aláirta, miáltal az aláírásnak az a célja, mikép kétségtelenné tétessék, hogy az okiratban kifejezésre jutott akaratmegegyezés kik között jött létre, el lett érve s a szerződésnek érvényessége bekövetkezett. Igaz ugyan, hogy a csak aláirt szerződés a perjogi szabályok szerint nem képez teljes bizonyítékot, ámde az anyagi s az alaki jog egészen eltérő szempontok alapján állítja fel az alakszabályokat és az ily irányú hiánya az összhangnak nem tekinthető ellenmondásnak, mert hiszen egész különböző kérdés az, vájjon egy írásbeli szerződés az anyagi jog szempontjából — bár alakilag — érvényesen létrejöttnek tekintendő-e, avagy az okirat tartalma való-e ? Ezek szerint az A ,/' alatti szerződésnek alakszabályát illető érvényessége szempontjából teljesen közömbös az, hogy a külömböző aláírások alkalmával jelen voltak-e mindig azok a tanuk, akik a szerződést mint ilyenek aláírták, valamint közömbös az is, hogy a magyar nyelvet, mely nyelven az okiratba foglalt szerződés kiállíttatott, az alperesek mindenike kellően érti-e ? Egyébiránt az erre vonatkozó alperesi érvelések annál kevésbé vehetők figyelembe, mert amiként fent már ki van emelve, maguk az alperesek sem vonták kétségbe, hogy az okiratba foglalt megállapodások a szerződő felek valódi akaratát tartalmazza s igy perjogi szempontból sincs megállható alapja az alperesi érvelésnek. Az A ./' alatti szerződés 9-ik pontja szerint szerződő félként szerepel ugyan D. K., az örökhagyó L. F.-né egyik örökösének férje is és ez nem irta alá a szerződést, de ebből a fentebb kifejtettekre tekintettel csak az következik, hogy a felperes és a nem is alperesitett nevezett között a szerződés érvényesen létrejöttnek nem tekinthető, de a szerződést aláirt alperesekre nézve ez a körülmény az alaki érvényesség szempontjából befolyással nem bir és ez a hiány csak annak vitatására adhat alapot, vájjon a nevezettnek kötelezettsége nélkül is az alperesek olyanoknak tekintendők, mint akik vállalták a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését ? Igaz ugyan, hogy a gyakorlatban meghonosodott eljárás az, hogy abban az esetben, ha a szerződésről felvett okirat több példányban állíttatott ki, legalább annyit kell tenni, hogy mindegyik fél a másiknak szánt példányt irja alá s bár az alperesek által bemutatott példányon a Sch. D. és neje, valamint a felperes aláírása hiányzik, de miután az A ./• alatti szerződésben nincsen szó arról, hogy a szerződést két vagy több példányban kell kiállítania s ekként a felek a szerződés érvényességét nem kötötték ahhoz, hogy a szerződés több példányban mindegyik szerződő fél aláírásával állittassék ki: pusztán a törvény által megkívánt alaki érvényesség szempontjából az ügyvédi megbízás jogi természetére is tekintettel elegendő, ha az egyik példány tartalmazza a megfelelő aláírásokat, amely példányt a meg-