Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 34. szám - A gyorsított bűnvádi eljárás szabályai. A m. kir. minisztériumnak 2060/1915. M. E. számu rendelete, a gyorsított bűnvádi eljárás módosított és kiegészitett szabályainak életbeléptetéséről

80. oldal. Jogesetek Tára 33. szám. zettségei keletkeztek és miután az engedményező s az alperes közötti szerződés 4. pontja szerint a felperes jogelőde által okozott erdőbeli károkat az alperes úrbéres közönség és az erdőgondnokság közösen becsülik meg és miután a szerződés 7. pontjában érintett kitakarítást a felperesi jogelőd helyett az alperes végeztette el, a 3./' alatti okirat tartalmára s az 1912. október 31-én 11. pont alatt érintett közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel, a felperesi jogelődöt terhelő kár és költség összege helyesen van megállapítva. Alaptalanok tehát a már többször érintett szerződés téves magyarázatára s a kár bizonytalan voltára vonatkozó felperesi panaszok, ez utóbbi annál inkább alaptalan, mert ha a szerződő felek abban állapodnak meg, miként a jelen esetben, hogy az egyik szerződő fél által netán okozott kár mennyiségét a meghatározott módon, perenkivül állapítják meg, ez a megállapítás mindaddig alapul szolgál, amíg kimutatva nincs, hogy a kárösszeg megállapításánál a szerződés alapján eljárt egyének akaratnyilvánítása tekintetében érvénytelenségi ok vagy annak hatályát egyébként kizáró szabálytalanság forog fenn; mert ily körülmények között s a kármennyiség helyességének általában való felülbírálása nem lehetséges, annál kevésbé, mert a szerződés 10. pontja szerint a felperesi jogelőd az alperes úrbéres közönség által megállapított kárösszegre vonatkozó kimutatásokat hiteles okiratoknak fogadta el. Ezzel összefüggően az Optkv. 1336. §-ának figyelmen kivül hagyására alapított az a panasz, hogy a kötbér mérséklendö lett volna, azért nem jöhet figyelembe, mert a kötbérbirság természetével járó külön kikötés, mely akkor is követelhető, ha a hitelezőnek kára nincs, ellenben az óvadék, mint ilyen, csak valamely követelés biztosítására szolgál, következően a szerződésből eredő jogok biztosítására adott óvadék esetében az óvadékot adott fél pusztán a szerződésszegés következtében az óvadékot el nem veszti a másik fél javára, hanem ez utóbbi jogot nyer ahhoz, hogy az óvadékot a szerződésből keletkezett követelésének, tehát a felmerült kárának megtérítésére fordíthassa. A kötbér és óvadék jogi természete közötti ezen külömbség mellett is nincsen ugyan kizárva annak a lehetősége sem, hogy a szerződő felek az óvadéknak a kötbér jellegét adják, ami a jelen esetben olykép történhetett volna, hogy az egészben vagy részben az eladóé (alperes) lesz, ha a vevő (felperesi jogelőd) valamely pontosan körülirt kötelezettségét egyáltalában nem vagy csak részben, vagy későn teljesítené. Ez a kivételes kikötés a jelen esetben meg nem történvén, nem lehet szó a kötbérről és igy annak mérséklésére vonatkozó alperesi érvelés helyességéről sem. Az óvadék az okozott kár és felmerült költség erejéig visszatartható lévén, az óvadék összegét meghaladó kár és költség felmerülése folytán a kereset helyesen van elutasítva. Végül panaszolta a felperes azt is, hogy a kir. kúria XIV. sz. döntvényében foglaltakra tekintettel a kereset elutasítása mellett a perköltség fizetésére felülvizsgálati kérelemre tekintet nélkül nem lett volna marasztalható, ámde ez a panasz tárgytalan, mert a felebbezési bíróság a S. E. 169. §-ában előirt és a jelen esetben tényleg nem alkalmazható rendelkezést ki nem mondotta, hanem csak azt, hogy a fizetés moratóriumra való tekintet nélkül teljesítendő, vagyis a keresetével elutasított és perköltségben marasztalt felperessel szemben a teljesítési határidőt moratóriumra tekintet nélkül megállapította, ami pedig ugy az ítélet meghozása idejében hatályban volt, valamint az ujabbi moratóriumi eljárási rendeleteknek megfelel. (A második és harmadik moratóriumi eljárási rendelet 2. §-a.) A felülvizsgálati kérelem nem vezetvén sikerre, a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségeket is a felperesnek kell viselnie. (S. E. 204., 168., 109. §-ok.) (1915. évi március hó 22. napján.) JOGESETEK a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető: dr. Temesvári Gyula kir. ítélőtáblai tanácsjegyző. 136. A ténj megállapító blrósáff. ha a bizonyítást a már megszerzett bizonyítékok alapján meggyőződése alkotására elegendőnek találja, erre valő hivatkozással az ajánlott tofábbi bizonyítékot indokoltan mellőzheti s e cimen sikeres felülvizsgálati panasz nem érvényesíthető. 1914. G. 194/3. szám. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság: A felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokok: Az elsőbirósági tárgyalási jegyzőkönyv tanúságaként felperes az Ítélet meghozatalát közvetlenül megelőző tárgyaláson is kérte, hogy W. A.-nénak, a II. r. alpereskent mindeddig meg nem idézhetett egyénnek lakhelye bejelentése céljából határidőt nyerjen. Ezzel tehát felperes maga nyilvánította ki, hogy a nevezett nőnek lakhelyét megjelölni ezidő szerint nem tudja. Nyilván alaptalanul panaszolja tehát felperes, hogy az első bíróság a W. A.-né megidézését a szóval még korábban bejelentett, a keresetben megjelölt lakhely szerinti tartózkodási helyéről indokolatlanul mellőzte. A felebbezési bíróság e szerint nem járt el törvényellenesen, a midőn az első bíróságnak a meg nem idézhetett alperestárs perben nem állásának kijelentése mellett, az ügynek csupán az alperesitett S. B. ellenében való érdemi eldöntését tartalmazó ítéletét felülbírálva, a W. A.-néval szemben való elsőbirósági eljárást helyesnek találta és hogy a felebbezési eljárásban helyt nem fogható uj alperesi idézést mellőzte. A S. B. alperesre vonatkozó részében a felebbezési bíróságnak az első bíróság ítéletéből elfogadott ténymegállapítását azon az alapon támadó felülvizsgálati panasz, hogy G. Gy. ügyleti tanúnál^ kihallgatását az alsóbiróságok indokolatlanul mellőzték, alappal nem bir. Mert egyrészt a ténymegállapitó bíróság, ha a bizonyítást a már megszerzett bizonyítékok alapján meggyőződése alkotására elegendőnek találja, erre való hivatkozással az ajánlott további bizonyítékot indokoltan mellőzheti s e cimen sikeres felülvizsgálati panasz nem érvényesíthető s mert másrészt a felebbezési | bíróság azt állapítván meg, hogy felperes a felebbezési tárgyaláson a felebbezés indokolásául az írásbeli felebbezése tartalmát adta elő, ebben vagy a tárgyalási jegyzőkönyvben és a felebj bezési bírósági Ítéletben nincs nyoma, hogy felperes a felebbej zési bíróság előtt kérte volna is G. Gy. tanú kihallgatásának j elrendelését. Az alsóbiróságok az 1893 : XVIII. t.-c. 64. §-ában megszabott szabad bírói mérlegelés jogával élve, a magukat érdekI telének is valló tanuknak vallomását döntő sulyu bizonyítékok j gyanánt fogadhassák el ennek az alperesi tényállításnak bebizoI nyitott voltára nézve, mely szerint a felperesnek adott ügyvédi ! megbízás alkalmával fölvett „Tényvázlat" az ügyvéd dija és i költsége tekintetében nem teljesen fedi a feleknek akkor kijelenI tett akaratát. i Nevezetesen, hogy abból kimaradt és pedig a felperesnek oly értelmű észrevételére, hogy annak felvételét szükségtelennek | találta, a megállapodásnak az a további része, hogy pervesztés | esetére az ügyvéd az ügyfeleitől sem dijat, sem kiadást nem | követelhet. Ezt az ügydöntő ténymegállapítást felperes a tanuknak a | vallomási jegyzőkönyveikben foglalt feleleteikből ki nem tetsző ; és különben is ott bizonyitni meg sem kísérlett aggályossági vagy I érdekeltségi okok állítása mellett támadja és ugyancsak támadta j a felebbezése tartalma szerint is. Ámde a felebbezési bíróság az ott pusztán állított ily kifoI gásoknak figyelembe nem vételével jogszabályt nem sértett, a | felülvizsgálati kérelemben a tanuk megbízhatatlanságát fejtegető s némely irányban iratok beszerzésével igazolni kivánt panasz pedig itt már a felhívott törvénycikk 197. §-a értelmében figyelembe nem vehető. A tényállás ezek szerint irányadó maradván, ahhoz mérten a felebbezési bíróság anyagjogi szabályt nem sértett, midőn felperest, aki dij és költség iránti igényéről a bekövetkezett pervesztés esetére előre lemondott, ennek ellenére támasztott keresetével elutasitotta. Mert az, hogy ily lemondás esetleg az ügyvéd ellen fegyelmi vétséget megállapító cselekménynek minősül, a lemondásnak magánjogi hatályán nem változtathat s az ügyvéd részéről a költségeit érvényesithetőkké nem teheti. A költség viselése s az ügyvédi munkadíj és kiadás megállapítása felől az 1893: XVIII. t.-c. 204., 168., 109, és 108. §-ai alapján kellett a fentebb irt módon határozni. 1914. június hó 16. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: DEÁK I I HI \( Z r. 42. SZÁM. TELEFONSZÁM: 333.