Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 20. szám - Miként óvható meg leghatékonyabban személyes szabadságunk a bűntető perjogban ?... - A polgári törvénykönyv törvényjavaslata

20. szám. 105. oldal. X JMMnt óvható meg leghatékonyabban személyes szabadságunk a büntető per jogban ?..." Irta: Szatmári Igaz Gusztáv, halmi-i kir. járásbiró. A jogtudósok által tervezett, elfogadásra ajánlott, az országgyűlés mindkét háza által elfogadott és a legfelsőbb záradékkal ellátott büntetőjogi vonatkozású törvények csakis az emberi ősjogok legcsekélyebb sérelmének okozásával felelnek meg eszményi rendeltetésüknek. Fokozottan érvényesül ezen általános elmélet a büntető eljárás előkészítő szakában azon sarkalatos elvnél fogva, hogy senkii, független bírói Ítélet nélkül szabadságától megfosztani nem lehet, nem szabad. Az államrend ellen büntetendő cselekmény alakjában elkövetett ténykedés nem jogosítja fel a bűnügyi hatóságok egyetlen szervét sem arra, hogy a még oly alaposan gyanúsított egyén ellenében is, előleges büntetést, vagyis szabadságelvonást alkalmazzon. A büntető jogszolgáltatás akkor közelíti meg legteljesebb mértékben rendeltetését, ha az elkövetett bűntett, vagy vétség jövőben bekövetkező megtorlása, a bűnös (vétkes) javítása érdekében a legcsekélyebb mértékben sem csorbítja a gyanúsított, terhelt illetve vádlott természeti (naturális) ősjogait. Békét kell tehát hagynia lehetőség szerint a legelemibb ősjognak, az emberi, az egyéni szabadságot még oly rövid időtartamra sem szabad előlegesen korlátoznia. A gyakori tapasztalat által leszürődött örökérvényű igazság, hogy az emberi ősjoguk közül legerősebb — mintegy ösztönszerű — a személyes szabadsághoz, a szabadmozgáshoz, a járáskeléshez fűzött jog. Ezen ősjog annyira ösztönszerű, hogy köztudomás szerint már az állatvilág egyedei is ehhez ragaszkodnak a legszivósabban. A gyanúba fogott, illetve az eljárás távolabbi szakában megvádolt egyén ösztönszerűen tagad ugyan, de ha a társadalmi tételes szabályok megengednék, legszívesebben menekülne a bűncselekmény elkövetése helyének környélvéről is. Menekülési készségét parányira sem csökkentené a bűncselekmény elkövetésének töredelmes beismerése. A személyes szabadságot az említett alapon az anyagi büntető törvénykönyv is megvédi olykép, hogy annak kisebb, vagy nagyobb mértékben korlátozóját aránylagos érzékenységgel bünteti. A bűnvádi perrendtartás 141. §-ának második pontja ugyanis olykép intézkedik, hogy az előzetes letartóztatás, illetve vizsgálati fogság akkor is elrendelhető, „ha a terhelt megszokásétól az alkalmazandó büntetésnek előrelátható nagyságánál fogva alaposan lehet tartani." Tartani lehet mindentől, aminek ellenkezője természetileg kizárva nincs, mindaz bekövetkezhetik a gyanúsítottal szemben, aminek megvannak a természettani szükséges előfeltételei. A Btkv. különös részében tüzetesen körülirt cselekmények büntetésének maximumát a törvényhozó oly magas tartamban szabta meg, hogy annak esetleges alkalmazása viszonylagosan elviselhetetlenül súlyos az elítélendőkre. A büntetésnek csaknem drákói súlyosságát azonban lényegesen enyhíti a szakbiróság még akkor is, ha nem veszi is alkalmazába a btkv. 92. §-át. Kísérlet esetében pedig a btkv. 20. §-a, 65. §-a és 66. §-ának kapcsolatosságánál fogva a minimális két évi fegyház a hat havi börtönön alul az egynapos fogházra is leszállhat, sőt a minimális hat hónapi börtönbüntetés helyett pénzbüntetés is alkalmazható. Az eljárás előkészítő részében, vagyis a nyomozás és vizsgálat folyamán majdnem jóstehetség kell ahhoz, hogy a tárgyalás fejleményeihez képest kiszabandó ítéleti büntetés minőségéről és mennyiségéről komolyan lehessen beszélni. A büntető bíróságok állandó gyakorlata éles bizonysága annak, hogy gyakran két egybehangzó büntető ítélet megsemmisítésével a harmadfokú büntető bíróság (kir. Ítélőtábla, m. kir. Kúria) felmenti vádlottat. A felmentés legtöbbször, illetve csaknem mindég, anélkül történik meg, hogy az alap, illetve első- és másofoku bíróságok független jogi meggyőződését legcsekélyebb mértékben, bárkinek is joga lenne komolyan kétségbe vonni. A kiszabandó büntetés nagysága természetesen viszonylagos (relatív) más és más a terhelt, vádlott, illetve elitélt társadalmi állása, egyénisége, vagyoni, családi állapota stb. szerint. A lélekbúvárját oly mély tudása, illetve gyakorlata szükséges az inditványttevö ügyésznek és a vizsgálóbírónak, amelyet a jogi tanulmányok kapcsán, segédtudományként el nem sajátíthatunk. Vitán felül helyes azon elv, hogy a bűnösnek (vétkesnek) már e földön és mielőbb el kell nyernie megérdemelt büntetését, ennek lehetősége érdekében tehát meg kell akadályozni a szökés alkalmát Ennek eszköze azonban — nézetem szerint — nem az előzetes letartóztatás, vagy vizsgálati fogságba helyezés, de semmiesetre sem az első sorban. A köznép általános tudatába átment a magyar bíróságok függetlensége, tárgyilagossága, igazságérzete, humanitása, aki egyszer előzetes letartóztatásba, vagy vizsgálati fogságba került, az legtöbbször hiába érvel ártatlanságával, az ítélet meghozatala előtt. Ártatlan emberről fel sem tételezik, hogy ok és jog nélkül fogságba kerülhessen. A gyanú öl, megöli az érzékenyebb lelkeket, a szabadság korlátozással kapcsolatos ezen lelki gyötrelmeket kell kiküszöbölni a kivándorlási törvények szigorítása által. Minden községnek és törvényhatóságoknak szigorú kötelességévé kell tenni azt, hogy csakis annak adhasson útlevelet, aki ellen bűntett, vagy vétség miatt eljárás nincs folyamatban, illetve akik a jogerősen kiszabott szabadságvesztés, vagy pénzbüntetést alkalmazó Ítéletnek mindenekben eleget tettek. Feltevésekre építeni az ember személyes szabadságának legcsekélyebb korlátozását csakis kifejezetten rendőrállamnak lehet, szabadságunk a legértékesebb és egyben legősibb egyéni jogunk. A kivándorlás feltétlen korlátozása mellett csupán tárgyilagosan megnyugtató bizonyítékok alapján, de ekkor is csupán az esetben lehetne az előzetes letartóztatást vagy vizsgálati fogságot elrendelni, ha a bevégzett bűncselekményt a btkv. 5 évnél kezdődő, vagyis magasabb szabadságvesztéssel, vagy halállal büntetné. Bűntett kísérlete esetében alig van jogalap az előzetes letartóztatás, vagy vizsgálati fogságnak az ítélet meghozatala előtt leendő alkalmazására. Egy jogállamnak első kötessége az, hogy polgárai személyes szabadságát a legteljesebb mértékben tiszteletben tartsa, megbecsülje és erre másokat is hatékonyan, sőt a megtorló intézkedések bekövetkeztének hangsúlyozása mellett, kényszerítsem X II polgári törvénynOnyu törvényjavaslata. A megyar polgári törvénykönyv nagy munkája ismét nagy lépéssel közeledett végleges befejezéshez: a képviselőház külön bizottsága befejezte a törvénykönyvre vonatkozó tárgyalásait és terjedelmes jelentését az általános előadó Nagy Ferencz a bizottság által megállapított uj szöveggel együtt a képviselőház mai ülésében mutatta be. Balogh Jenő igazságügyminiszter az 1913. év október havában terjesztette a képviselőház elé a polgári törvénykönyv törvényjavaslatát. A képviselőház ennek a nagyszabású és egész magánjogi jogrendszerünket átalakító törvényalkotásnak tárgyalására ötven tagu külön bizottságot küldött ki, mely elnökévé id. Erdély Sándort — a kódex rendszeres munkálatának szervezőjét és megindítóját, — általános előadójává pedig Nagy Ferencet választotta meg. Az egyes részekre nézve Hinrich Antal, Illés József, Szlezák Lajos, Almássy László, Schuller Rezső, Niamessny Mihály, Hantos Elemér, Nemess Zsigmond és Jakabffy Elemér képviselők működtek előadókul. A bizottság az 1914. év elején kezdette meg tanácskozásait és több mint 40 ülésre terjedő lelkiismeretes munkássággal felelt meg feladatának. A mult nyár derekán a bizottság már elkészült az első három főrész (személyi és családi jog, dologi jog, kötelmi jog) és az öröklési jog egy részének tüzetes és beható tárgyalásával, míg az öröklési jog többi részét a télen tartott ülésszak alatt tárgyalta végig. A bizottság munkáját megkönnyítette, hogy a bizottság tárgyalásaival párhuzamosan az igazságügyminiszteriumban dr. Tőry Gusztáv államtitkár elnöklete alatt — a gyakorlati jogélet kiváló szakembereinek közreműködésével — külön szakbizottság vizsgálta át az ország egész jogászközönségének köréből egybegyűlt nagyterjedelmü bírálati anyagot és ennek a vizsgálatnak az eredményeit terjesztette a kormány módosító inditványok alakjában a képviselőházi bizottság elé. A bizottság az egész törvényjavaslaton végig számos szabatosbitást és kiegészítést tartott szükségesnek, s ehhez képest a bizottsági szöveg — teljesen uj számozással — mint önálló uj szöveg fog a további tárgyalások alapjául szolgálni. A javaslaton tett főbb elvi változások közül különösen a következők emelkednek ki: A személyi és családi jogról szóló első részben a bizottság a gyámság alá helyezés alapjai közül az elmebetegség és az elmegyengeség kategóriáit elmebaj elnevezés alatt egyesitette s az ily okból történt gyámság alá helyezésnek hatásait az egész vonalon egységesen állapította meg. Viszont a gyámság alá helyezés alapjainak körét a fogyatékos elmetehetség kategóriájával bővítette, amelyet mint az elmebaj és a normális elmeállapot között fekvő súlyosabb jellegű rendellenes elmeállapotot feltételes gyámság alá helyezési okként fogadott el s egyéb vonatkozásokban is gondoskodott arról, hogy az érintett kategória alá eső, másként csökkent szellemi képességűnek is nevezett egyének részére a szükséges magánjogi védelem a tudományos kutatások ujabb eredményeinek megfelelően biztosittassék.