Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915 / 19. szám - Birói hatáskör az uj peres eljárásban - Nemzetközi jogsegély végrehajtási ügyekben. Folytatás
Jogesetek Tára 18. szám. Alaptalanok tehát alperesnek az ügy érdemére vonatkozólag felhozott s a fentebb kifejtettekkel ellentétben álló többi panaszai is. De nem sértett jogszabályt a felebbezési bíróság azáltal sem, hogy alperest a per- és felebbezési költségeiben saját személyében marasztalta, mert alperes teljesen pervesztes, a perre okot ő szolgáltatott, a S. E. 109. §-ának megfelel tehát a bíróság azon rendelkezése és nem menti fel alperest a költségek viselésének kötelezettsége alól az a körülmény sem, hogy egyébként csak a követelés kielégítésének tűrésére van kötelezve, mert a perbeli védekezése a saját ténykedése, ezért, illetve ennek következményeiért saját személyében felelős. Úgyszintén alaptalan alperes azon kifogása is, hogy a perbeli védekezésre visszkeresetének megóvása szempontjából szüksége volt, mert alperesnek az átruházó személyes adós ellen szavatossági igénye ugyan lehet, ezt azonban az Optkv. 931. §-a értelmében a perbeli védekezés elmulasztása egymagában nem szünteti meg, mert alaptalan védekezésre egyik fél sincs kötelezve s az id. §. által is alperes szavatossági igényének megóvása érdekében legfeljebb arra lett volna kötelezve, hogy eladót ezen per folyamatbatételéről értesítse s szavatosként perbe hívja. A felülvizsgálati kérelemben felhozott összes panaszok tehát alaptalanok s miután a megállapított tényállás szerint alperes a keresetben felsorolt ingatlanokat a felperes előjegyzett zálogjogával terhelten vette meg s miután helyes a felebbezési bíróság azon álláspontja, hogy ezen jelzálogi kereset egyszersmind az igazolás iránti kérelmet is magában foglalja s felperes követelésének jogerős ítélettel történt megállapítása nem lévén vitás, az előjegyzés igazoltnak tekintendő s ennélfogva alperes a kielégítés tűrésére helyesen köteleztetett, a felülvizsgálati kérelmet elutasítani és alperest a S. E. 204. és 168. §§-ai alapján a felmerült költségek megfizetésére kötelezni kellett. 1914. június hó 22. JOGESETEK marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla gyakorlatából* Rovatvezető: dr. Temesvári Gyula kir. ítélőtáblai tanácsjegyző. 80. A végrehajtást elrendelő végzésnek foganatosítása as 1881: LX. t.-c. 136. §-a értelmében csal£ telekkönyvi akadály fennforgása esetén tagadható meg. Sz.: 3316/1914. polg. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla: A kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének a b-i kir. járásbíróság 1914. évi április hó 20-án 1914. V. 890/1. szám alatt kelt megkeresése foganatosítását részben elutasító, felfolyamodással egyedül megtámadott rendelkezését részben és akként változtatja meg, hogy az első birói végzésben megállapított összegek erejéig a 3456/94 és 4451/98. tlkvi szám alatt kelt végzésekkel bekebelezett jelzálogjogokra a végrehajtási jogot a t.-i 967, 968, 969, 970, 971, 972, 974 975, 981, 984,985, 986,987,991,996, 997,998,999.1000, 1001, 1002, 1093, 1004,1007, 1008, 1009, 1012, 1014,1016, 1017, 1018, 1022, 1024, 1025, 1027, 1029, 1030, 1031, 1032, 1034, 1036, 1037, 1039, 1040, 1041, 1411, 1412, 1424, 1441, 1844,2027,2673, 3037. sz., továbbá a t.-i 2942, 1683, 1056. és 1020. sz. tljkvekben foglalt ingatlanokra, — tekintet nélkül arra, hogy csak tulajdonjoga a vonatkozó B. lapokon kiknek a nevére van bekebelezve, —° feljegyezni rendeli és az elsőfokú bíróságot az ennek megfelelő további szabályszerű eljárására és az összeg telekkönyvi érdekelteknek e végzés kapcsán leendő értesítésére utasítja. Egyebekben a felfolyamodásnak helyt nem ad. Indokok: A végrehajtás elrendelésének alapjául szolgált közjegyzői okiratok szerint, amelyek egyébként a 3456/894. 4451/98. és 9159/909. tlkvi sz. végzésekkel jogerősen elrendelt zálogjogi bejegyzéseknek jogalapja is voltak, adósként Cs. gyógyfürdő birtokosainak szövetkezete jelentkezik. A bejegyzési iratokhoz csatolt rzövetkezeti alapszabályok szerint a szövetkezet vagyonának egyik alkatrésze a Cs., K., L. és V. községek által átengedett 216 kat. hold és a jövőben még a fürdőszövetkezet által szerzendő további területek; a szövetkezet tagsági minőségét az a körülmény is megállapítja (7. §. b pont^ hogy valaki T. területén ingatlan vagyont vásár, örök sé" a szövetkezettől nyert telekjog utján vagy ^ze^ez a fürdő területén ingatlan vagyont tagok bírhatnak és épületet csak ilyenek emelhetnek; az alap NYomatott Gombos Ferenc szabályok 12. §-a szerint a szövetkezeti tagok felelősége korlátolt ugyan, de a T.-n lévő vagyonukra kiterjed. A jelzálogjogok bekeblezése 1894. és 1S9S. években azegyénileg külön-külön értesített telekkönyvi érdekeltekkel szemben jogerőre emelkedett és 1909. év folyamán ugyancsak a telekkönyvi érdekeltek értesítése mellett a jelzálogjogok eredményezése a mostani végrehajtató javára jogerősen foganatba is ment. A végrehajtást elrendelő végzésnek foganatosítása az 1881 : LX. t.-c. 136. §-a értelmében csak telekkönyvi akadály fennforgása esetén tagadható meg, azt kellett vizsgálni, vájjon a 8466/894. és 4451/98. tlkvi számú bejegyzések után tulajdonjogot szerző felek magából a nyilvánkönyvi állásbél tudhatták-e, hogy az amúgy is terhelt ingatlanok szövetkezeti vagyon jellegével birtak-e vagy sem. A szövetkezet alapszabályszerü jogait biztositandólag részben a 3419/808., részben 3707/893. telekkönyvi számú végzésekkel, — tehát még a jelzállogok bekebelézését megelőző rangsorozatban, — a B. lapon nyilvánkönyvileg kitüntette, hogy "a vonatkozó ingatlanok kizárólag a szövetkezetnek alapszabályaiban meghatározott rendeltetéseket szolgálják. E szerint ezek az ingatlanok a közgyűlési határozat alapján fölvett kölcsönök jelzálogjog tárgyaként szerepelhetvén, mindazokban a telekjegyzőkönyvekben, melyekben akár a 3419/88. tlkvi. akár a 3707/93. tlkvi sz. végzésekkel rendelt feljegyzés előfordul, a végrehajtást elrendelő bíróság megkeresésének teljesítése telekkönyvi akadályba nem ütközik, tekintet nélkül arra, hogy az ingatlan ez idő szerint a B. lapok adatai szerint kinek képezi tulajdonát. Ezek alapján a megkeresés teljesítését, minden korlátozás nélkül el kellett rendelni a következő telekjegyzőkönyvekre: a t.-i 967, 968, 969, 970, 971, 972, 974, 975, 981, 984, 985,986, 987, 991, 996, 997, 998, 999, 1000, 1001, 1002, 1003, 1004, 1014, 1031, 1424, 1016, 1017, 1018, 1022, 1024, 1032, 1034, 1036, 1037, 103V), 1441, 1844, 2027, 2673 és 3057 bármi címen csak szövetkezeti 1007, 1008, 1009, 1012, 1025, 1027, 1029, 1030; 1040, 1041, 1411, 1412, sz. telekjegyzőkönyvekre. Ugyancsak a fentiekből kiindulva a kir. Ítélőtábla nem osztja az elsőfokú bíróságnak a megkeresés teljesítését részben elutasító rendelkezését a t.-i 2942, 1683, 1056 és 1020 sz. telekjegyzőkönyvre vonatkozóan, mert a fölhívott 3419/88 és 3707/93 tlkvi számú végzésekkel eszközölt feljegyzések minden későbbi telekkönyvi érdekelttel szemben jogilag hatályos és a feljegyzésből tudta, hogy az ingatlanok a most végrehajtást szenvedő szövetkezeti célját szolgálják és a szóban forgó, végrehajtható közjegyzői okiratokon alapuló jelzálogok tárgyai. Helytálló azonban az elsőfokú bíróság végzésének a megkeresés foganatosítását a t.-i 994, 995, 1010, 1021. 1023, 1026, 1028, 1038, 1845, 1999. és 2745. sz. tjkvben foglalt ingatlanokra vonatkozóan elutasító rendelkezése, mert ezekben a tikvekben az ingatlanoknak szövetkezeti jellegét igazoló 3419/88. és 3707/893. tlkvi számú feljegyzések nincsenek, az ingatlanok a 3456/94. tlkvi számú zálogjogi megterhelés után további magánjogi forgalom tárgyai voltak és semmi adat nincs arra nézve, hogy ezeknek az ingatlanoknak mostani tulajdonosai a végrehajtást szenvedő szövetkezet tagjai volnának. Ugyancsak helyesen rendelkezett az elsőfokú bíróság a t.-i 979, 980, 1006, 1019. és ! 169. sz. tjkre vonatkozóan, amidőn a megkeresés foganatosítását az arra illetményre vonatkozóan eszközölte, amely a B. lapon a T. gyógyfürdő birtokosainak szövetkezete nevén áll, mert a fölhívott végzések eszközölte feljegyzések ezekben a tljkvekben nincsen meg és a B. lapon előforduló többi érdekelteknek szövetkezeti tagsága igazolva nincsen. Végül helytálló ugyan ezekből az indokokból a megkeresésnek elutasítása a t.-i 2032. sz. tjkvre vonatkozóan, amelyben az elutasítás foganatosítása nyilvánvalóan tévedésből kimaradt, mert a B. 1. alatti T. földbirtokos közönsége más jogi személy, mint a szövetkezet tagjaként szereplő Cs. község és az abban felvett ingatlanoknak szövetkezeti jellege kimutatva nincsen. A csak részben sikerre vezető felfolyamodás költségének megállapítása és viselésének kérdése tárgyában, felszámítás hiányában, rendelkezni nem kellett. 1914. december hó 15. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: DEÁK FEREICZ-F. 4íí. SZÁM. TELEFONSZÁM: 323. Lyceum"-könyvnyomdában, Kolozsvárt, Deák Ferenc-u. 12.