Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 15. szám - A m. kir. miniszteriumnak 1040-1915. M. E. számú rendelete, magánjogi kötelezettségek teljesítésére ujabb halasztás engedése (moratórium) tárgyában [2. r.]

15. szárn. Erdély részi Jogi Közlöny 77. oldal. 1. alkalmazottai fizetésének vagy munkabérének, ü/.emi vagy üzleti helyiségei bérének, a 4. §. t. 3. pontjában emiitett tartozásainak, vagy a 4. §. L 7. pontja értelmében általa fizetendő biztosítási dijaknak, a 4. §. I. 12., 13., 18. és II. pontjai és a 10. §. második bekezdése szerint fizetendő tartozásainak, vagy az 5. §. szeriní fizetendő kamatoknak kiegyenlítésére, 2. mező- és erdőgazdasági, ipari vagy kereskedelmi vállalatában vagy üzemében anyag- vagy árubeszerzés végett, 3. közcélokat szolgáló épület vagy más ily célú munkálat létesítése végett, amely épület vagy munkálat létesítését a felügyeletre hivatott, kormányhatóság halaszthatatlannak jelenti ki, vagy 1914. évi október hó 28. napja előtt már megkezdett építkezés folytatása végett múlhatatlanul szüksége van és az e végből szükséges öszszeget az arra jogosult javára utalja át. Az első bekezdésben említett, betéti könyvre vagy folyószámlára elhelyezett, betétekből a betevő az őt terhelő adók vagy más köztartozások kiegyenlítéséül, vagy — a pénzügyminiszter által megállapítható módozatok szerint és korlátok között — az állam kölcsöneire történő befizetések céljából bármilyen összeget a beszedésükre vagy átvételükre hivatott pénztárhoz utalhat át. Pénzintézetek vagy betéti üzlettel foglalkozó más cégek és biztosító intézetek folyószámlára elhelyezett betéteikről összegre való tekintet nélkül rendelkezhetnek, amennyiben hitelt érdemlően kimutatják, hogy a kivánt összegre a 4. §. I. 2., 6., 7., 18. és II. pontjai, az 5. §., a jelen §. vagy a 8. §. értelmében őket terhelő tartozások kiegyenlítésére szükségük van. A betevő a jelen §. harmadik, negyedik és ötödik bekezdésében meghatározott jogával csak ugy élhet, ha a. szükségelt összeget — amennyiben hosszabb felmondási idő kikötve nincs — legalább nyolc nappal előbb írásban bejelenti. Hitelszövetkezeteknél a jelen §. szerint követelhető összeg a betét felét egyik esetben sem haladhatja rneg. Az 1914. évi augusztus h ) 1. napján fennállott betétből e napon vagy később kifizetett összegek a második bekezdés alapján utóbb követelt összegekbe beszámíthatók. Ha a letéti üzlettel foglalkozó intézet vagy más ily cég a betétre nézve 1914. évi július hó 31. napján fennállott kamatlábat akár a jelen rendelet életbelépése előtt, akár azután egyoldalúan leszállította, a teljes bvtét kifizetését a moratóriumra való hivatkozással nem tagadhatja meg, hacsak a kamatlábat a jövőre nézve az 1914. évi július hó 31. napján fennállott kamatláb magasságára nem emeli. Amennyiben az intézet vagy cég a betét kifizetésére a felmondási időt igénybe veszi, erre az időre sem fizethet kisebb kamatot, mint amilyenre 1914. évi július hő 31. napján volt kötelezve. (Folytatjuk.) KÜLÖNFÉLÉK. = Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíj intézet 1915. évi április hó 18-án délelőtt 10 órakor Budapesten, az Ügyvédi Kamara dísztermében (V. ker., Szemere-u. 10.) évi közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Az 1914. évi működésre vonatkozó igazgatósági jelentés. 2. Az 1914. évi működésre vonatkozó felügyelöbizottsági jelentés. 3. A zárszámadások jóváhagyása, illetve a mérleg megállapítása és felmentvény megadása iránti határozathozatal. 4. Az 1915. évi költségvetés megállapítása. 5. Az 1915. évi kezelési pótiék megállapítása. 6. Az alapszabályoknak az 1914. évi LII. t.-cz. folytán szükségessé váll kiegészítése. 7. Drottner Pálné zólyomi lakosnő felebbezése a 325. 1914. sz. igazgatósági határozat ellen. 8. Az intézet igazgatóságának és feliigyelőbizottságának megválasztása (10 igazgatósági rendes tag és 4 póttag, 5 felügyelőbizottsági rendes tag és 2 póttag) a T. 10. §. értelmében. Kabdebó .János sepsiszentgyörgyi kir. járásbiró élete 47-ik evében, hosszas és súlyos szenvedés után, meghalt. «— Mikor számítható be a tartásra jogosultnak már kifizetett tartásdíj ? A marosvásárhelyi ktr. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság ítélt: A felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokok: A tartási kötelezettség természetéből, valamint a tartásdíj jogi fogalmából következik, hogy a tartásra kötelezett által a tartásra jogosultnak már kifizetett tartásdijat a kötelezett a jogosult részéről azután követelt tartásdíjba csak akkor és annyiban számithatja be, amennyiben megállapítható, hogy a tartásra kötelezett a már kifizetett összegekkel arra az időre járó kötelezettségét is teljesítette, amely időre a jogosult ujabbi tartást követel; vagy hogy a már kifizetett tartásdíjnak a tartásra kötelezettet jogosan "terhelő mértékén felül eső összeget a tartusa jogosult attól megtévesztés, vagy jogtalan kényszer utján hajtotta fel; és az ily módon kapott érték vagy annak egy része a tartásra jogosult kiskorú részére felhasználható állapotban tényleg meg van. Sem a felebbezési bíróság ítélete, sem per jeleknek a perben telt előadása és az ott bevett bizonyítékok egyáltalában nem foglalnak magukban oly adatokat, amelyekből még csak következtetni is lehetne arra, hogy a néhai S. M. a felperes részére tartásdíj címén küldött összegeket a fennebb jelzett módon, vagy körülmenyek között fizette volna, következésképen az elsőfokú bíróság Íteletében foglalt és a felebbezési bíróság által is elfogadott s felülvizsgálati támadás hiányában az 1893 : XVÍÍI. t.-c. 197. §. értelmében itt is irányadó abból a tényállásból, hogy néhai S. M. életében felperesnek az ez által szült törvénytelen gyermek tartására több izben küldött 40—50 K körüli összegeket, csak az a jogi következtetés vonható le, hogy a néhai tartási kötelezettségének eme mértékét önként maga szabta meg s a jelzett összegek fizetésével csupán az öt életében terhelő kötelezettséget teljesítette; az ily módon és célra teljesített fizetéseknek tehát a néhai halála után az optkv. 171. §. értelmében annak örököseit, illetve hagyatékát terhelő tartási kötelezettségbe való betudása már ebből az okból helyt nem foghat. A most kifejtett jogi álláspont mellett pedig annak a körülménynek, hogy a felperes által a korábbi időre kapott tartásdíjnak értéke meg van-e és mily mértékben, az alperes által vétetett beszámításnak eszközölheté^ére döntő súlya egyáltalában nincsen. Sz. 172—1915/8. — 1915. évi február hó 25. napján. Az ingatlan, mint jelzálog valamely követelésre nézve kétségtelenül biztosíték a készfizető és általában a kezes javára is, ezzel lévén a kezes is biztosítva, hogy a kezesi kötelezettségéből kár lehetőleg ne érje. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság ítélt: A fellebbezési biróság ítéletét feloldja. Indokok: Felperesek keresetükben nem pusztán az alperessel kötött szerződésre hivatkoztak, hanem ugy a keresetben, valamint a felebbezésük indokolásában foglalt és a szóbeli tárgyaláson előadottaknak megállapított állításaik arra is vonatkoznak, hogy alperes a szóban levő árverésen az ingatlannak olcsó áron megszerezhetése érdekében azért tette azt az Ígéretet, hogy az összes érdekelt, hitelezőket kifizeti, hogy ezzel a felpereseket is az árverésen való részvételtől visszatartsa, igéretét azonban, annak többször történt ismétlése után is, meg nem tartotta. Ebben a tényelőadásban benfoglaltan az is van állítva, hogy alperes a felpereseket az árverésen való részvételtől a saját előnyének biztosításáért ravaszsággal tartotta vissza, ugy tüntetvén föl magát, mintha a felperesek készfizető kezességével biztosított hitelezőnek is a róm. kath. egyháznak követelését az árverés eredményére való tekintet nélkül ő fogja kifizetni. Az ingatlan, mint jelzálog valamely követelésre nézve kétségtelenül biztosíték a készfizető és általában a kezes javára is, ezzel lévén a kezes is biztosítva, hogy a kezesi kötelezettségéből kár lehetőleg ne érje. Amidőn tehát állítva van, és esetleg a tényállás a fentebbi alperesi cselekményekre nézve megállapítható lesz, ez uton alperes a kezeseket t. i. felpereseket voltakép megtévesztette afelől, hogy nincs érdekölcben, miszerint az árverésen elérhető volt magasabb vételáru, az árverésen való részvétel utján is törekedjenek, hanem bízzunk alperesnek abbeli Ígéretében, hogy minden érdekelt a kielégítését az ö kifizetésével nyeri, amit azonban most a felpereseket érdeklőleg teljesíteni vonakodik. Az ügy eldöntését befolyásoló eme szempontból tehát nem elég csupán azt vizsgálni, vájjon felperesek érdekében alperes a róm. kath. egyház követelésének kifizetésére kötelező és érvényesíthető ígéretet tett-e vagy sem? Mert alperesnek fent előadott cselekménye ha különben a további eljárás során bebizonyitottnak lesz tekinthető, az abban megnyilvánuló csalárdságnál fogva alapot nyújt a kereseti követelésre. Amennyiben alperes a felpereseknek a kereset szerint a megfelelő elégtétellel épp azért tartozik, mert anélkül, hogy a róm. kath. egyházközségnek kielégítésére szerződés alapján is érvényesíthető kötelezettséget vállalt volna, ezt az elvállalást csak színlelte avégett, hogy a felpereseknek az árvereléstöl