Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 4. szám - Az országos ügyvédszövetség közgyülése

28. oldal. Erdélyr£szi Jogi Közlöny. 4. szám. a házasságon kívül született gyermeknek ebben az állapotában a törvény szerint apja nincs: Ennek meglátását s ez alapon a jogviszonynak helyes felismerését és megítélését tartom egyedül alkalmasnak arra, hogy sok zavaró ködöt eloszlasson, amely különösen az atyasági keresettel szemben támasztható kifogások mibenléte és megengedése körül a helyes nézőpont megtalálásában gátul szolgált. III. Olyasvalamit tulajdonítanék a különben igen sok dicséretre ma is érdemes törvénykönyvnek, ami meg nem illeti, ha azt állítanám, hogy ö maga igazlátó volt a kérdés elrendezésében. A tétovaságot, az elvek felállításában cllenmondást, a kimondott elvek következményeinek megvonása helyett a félúton megállást joggal gondolom terhére irhalónak; ha egyfelől azt látjuk, hogy a házasságon kivül született gyermek és nemzője közötti viszonyt obligationak látta s mégis a családjogban helyezi el és családjogi vonatkozásokkal tarkítja és zavarja és ha másfelől ugy találjuk, hogy a kötelem szülő okául a gyermek anyjával való közösülést ismeri fel és állítja be s a többes clhálás esetére útbaigazító világos szabályról nem gondoskodott. Előnyéül irandó viszont a törvénykönvynek az, hogy mereven kiszögellő rendelkezésekkel nem állotta útját helyes s a törvény szellemével összhangban álló szabályok kialakulásának. Ami azonban — sajnos — eleddig nem történt meg. Félreértve a törvényt, ferde irányban haladt a százéves gyakorlat s a tudomány, ugylátszik jelentéktelennek találta a kérdést és csak az egyenességet szemlélte a gyakorlat által követett irányban s nem látta meg az elhajlást, amely a törvény alkalmazásának mindjárt a kezdetén végbe ment. Amig a törvény ugyanis alimentatiora menő igényt biztosit a házasságon kivül született gyermeknek (166. 171. §.) és ezt adja azzal szemben, akiről bebizonyul, vagy aki bíróságon kivül bevallja, hogy a gyermek anyjával a gyermek fogamzásának időszakában közösült: addig a gyakorlat — ugy az osztrák, mint a magyar — atyát keresett a törvénytelen gyermek számára, atyának ismerte el azt, aki ellen a kritikus időben történt közösülés bebizonyult és az atyaságnak, az ilykép megáilapitott atyaságnak vonta le minden következményét ugy abban az irányban, hogy egy gyermeknek csak egy atyja lehet, mint abban, hogy a fogamzási időszakban végbement többes elhálás bizonyítását meg nem engedte. A gyakorlat tul ment a törvényhozó humanismusán; a házasságon kivül született gyermek érdekéből vizsgálja csak a kérdést, ennek alapján dönti el; egyébre se nem néz, sem meg nem Iát más érdeket. Pedig nem vélek tévedni, ha az Ítélkezésben a humanismnst a társadalom beteges ellágyulásának mondom, amely kárpitot von az igazság sugara elé ; hololt a bírónak igazságosztás a tiszte, amiben őt a törvényhozói tulajdonságoknak magára eröszakolása megakadályozza. A törvényhozó lehet és kell, hogy legyen humanista, mert emberek közt, emberek számára tesz törvényt: a biró, ha egyéniesiti is a törvényt, nem lehet más, mint igazságos törvényt alkalmazó, különben jó biró helyett rossz törvényhozóvá degradálja magát. Az apasági perben is két érdek áll egymással szemben: egyik a gyermeké, a másik az atyául perbe fogotté. Mindkettőt egyformán kell meglátni és értékelni, hogy a konkrét eset igazságát megtalálhassuk. A gyermek érdeke az, hogy megtalálja azt, akitől megkaphassa az ellátást, a nevelést, amit a törvény számára birtosit; a perbe fogott érdeke pedig az. hogy csak arra köteleztessék, amit a törvény terhére ró s csak annyiban, amennyiben okozója a gyermek világra jöttének. Ha emberileg az bizonyos, hogy a gyermeket ő nemzette, akkor természetesen viselnie kell nemzésének a törvénytől megszabott minden következéseit. Ha ellenben ez nem bizonyos, akkor a hatásoknak, a következményeknek is módosulniok kell; mert a csak lehető, de bizonytalan okhoz nem fűzhetők a bizonyos, a kétségtelen okhoz hozzáfűzött hatások. Emberileg bizonyos az, hogy a kiről bebizonyul, hogy a gyermek anyjával a születéstől visszaszámított hatodik hónaptól a tizedikig terjedő időközben közösült és ebben az időszakban csak egyedül ő közösült, az a gyermek nemzője. Ha ellenben mások is, többen közösültek a gyermek anyjával a mondott időszakban, akkor már nem lehet megállapítani, hogy ki a gyermek nemzője, akkor már nincs bizonyság, csak mindegyik elhálóra nézve fenforgó valószínűség, helyesebben lehetőség. És mondható-e igazságnak, hogy a több közül, akikre nézve egyformán fenforog a lehetősége annak, hogy a gyermeket nemzette, csak egyre háruljon minden felelősség és minden következménye a gyermek születésének? A gyakorlat pedig ugy bánik el a kérdéssel, hagy szóba sem engedi hozatni azt, hogy többen is hálták el a kritikus időben a gyermek anyját, hanem ha egy férfit megperelnek és az elhálás ténye vele szemben bebizonyul, azt a gyermek atyjának tekinti. S teszi ezt éppen annálfogva, mert egy gyermeknek csak egy nemzője lehet s a gyermek érdeke szenvedne, ha a másokkal való közösülés is bizonyittatnék, mert ily esetben a természetes atyaság egyikre sem volna megállapítható. íme látjuk, hogy az atyaság kérdésének belekeverése a házasságon kivül született gyermek eltartásának kérdésébe a többes elhálás esetében, igazságtalanságokra vezet. IV. Ez a gyakorlat nem nyugszik a törvény gondolatán, melynek alapelve az igazságosság s amely bizonyára nem kívánt visszavezetni a régi francia szokásjog már ismertetett tételének „creditur virgini parturienti" útvesztőibe, ahova pedig szükségkép eljutott a gyakorlat, amikor rábízza a gyermek anyjára, hogy azt válassza ki a gyermek atyjául a több elháló közül, akit akar. Igaz, hogy a törvény kifejezetten nem ad szabályt a többes elhálás esetére. De én azt sem találom a törvényben, hogy az anyára akár általában, akár olykép bizza ily esetben a kiválasztást, hogy más azután szóba sem jöhet. Az is igaz, hogy a törvényből nem olvasható ki az exceptío plurium concumhentiumnak merev hatásaival való megengedettsége. De viszont ugy találom, hogy e kifogással nem az jár szükségképpen, hogy a kereset elutasilta-sék és gyermek eltartás nélkül maradjon; sőt ugy tartom, hogy a gyermek érdekének sérelme nélkül, sőt érdekének hatványozottabb védelmére is és az anyát elhálók érdekének szempontjából is az emiitett kifogásnak a törvény útjában nem áll, sőt azt megengedi. Vagyis nem engedi meg a törvény a kifogást, mint a gyermek jogát lerontó tényt; de megengedi, mint e jogot erősítő, s mint az egyes elháló kötelezettségét enyhítő védelmi tényt. Aki abból a természeti törvényből kiindulva, hogy egy magzatnak csak egy nemzője lehet, a törvénykönyvre ráerőszakolja azt a felfogást, hogy a törvény a bebizonyított nemzés tényéhez fűzi a gyermek" eltartás kötelezettségét, illetőleg az atyai kötelelességeket és aki a 163. §-ban az atyaságnak vélelmét látja: annak szükségkép arra az eredményre kell eljutnia, hogy a törvénykönyv nem érint oly esetet, amelyben az atyai kötelezettség egyszerre több személyre is hárulhatna. Kíváncsi volnék azonban e felfogás mellett a folyamatosan többek által elkövetett erőszakos nemi közösülések valamelyikéből származott gyermek eltartási kérdésének eldöntésére. (Sajnálom, hogy a gyakorlatban ilyen esetet eldöntve nem találtam.) Ki lehetne-e ily esetben térni az elől a megoldás elöl, hogy a törvénykönyv 132S. §., 1301. és 1302. §§-ainak rendelkezései alapján a részesek, a tettesek egyetemlegesen feleinek a gyermektartásért, szülési és gyermekágyi költségekért ? Ha pedig más megoldás nincs, aminthogy igazságos más eldöntés nem képzelhető el, legfőlebb azzal a változattal, hogy az anya csak egyet perelne tartás miatt, de ennek meg visszkeresetet kellpne engedni tettestársai irányában: akkor már ott vagyunk, hogy a törvénynek magának is látnia kellé ezt s hogy a törvény a többes elhalásnak legalább is erre az esetére rendelkezéseiben adott és pedig olyan szabályt, amely a concret jogviszony tényalapjául nem is a nemzést, hanem a közösülést jelöli meg. S ha ez igy van ebben az esetben, nincs ok ennek meglátását elvitatni a törvénytől oly esetekben, amikor az elhálás nem büntetőjogi, sem magánjogi delictum; mert különben a törvény szigorúbb lenne akkor, amikor nem delíctuniból következik be a nemzés, a születés; pedig e részben a megítélésnek egyformának kell hmnie, mert a magánjog szempontjából a kettő között különbség nincs. Ismételten hangsúlyozom, hogy a törvény felfogásom szerint a házasságon kivül született gyermeknek nem apát akar adni, azt egyáltalán nem ad; hanem a gyermeket megillető eltartási jog kötelezettjéül adja azt a férfiszemélyt, aki a gyermek anyjával a fogamzási időszakban közösült. Hogy egyről bizonyul-e az be, vagy többről, az a törvény szerint mindegy. Csak annyi a különbség, hogy vagy egy tartozik a tartással, vagy többen tartoznak vele. (Folytatjuk.) X &i országos iigpsdszöiísfség közgyűlése. Az országos ügyvédszövetség január hó 19-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor tartotta meg Budapesten, az ügyvédi kamara dísztermében rendkívüli közgyűlését, melyen a fővárosi és vidéki tagok is nagy számmal jelentek meg. A kolozsvári osztályt a közgyűlésen dr. Pa\)-p József osztályelnök képviselte. Pollik Illés elnök a közgyűlést megnyitva, a szokásos formaságok elintézése után üdvözölte a megjelenteket.