Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 14. szám - Az apasági keresetről az Optkvben

14. szám, Er<lélyrészi Jogi Közlwny 149. oldal. >( i)z apasági heresetröl az OpMen. [rta: Dr. Oyörffy Gyula ügyvéd. Az ily ciinen e lapok folyó évi 4. és 5. számában dr. Menyhárth Gáspár egyetemi tanár úrtól közölt előadásra legyen szabad neliány észrevételt tennem, lehetőleg a cikk eszmemenetét követő sorrendben s annak előre bocsátásával, hogy észrevételeimben inkább arra akarok kitérni: mennyire követi gyakorlatunk azon irányelveket, melyeknek természetes határvonalai és útmutatói a tételes törvény irott szabályai s hogy e korlátok által vont határon belül lehet-e birói gyakorlatunkat kifogásolva uj irányba terelni s a kérdést oly módon megoldani, mint ezt a címbeli előadás végső következtetéseibe foglalt tételek tartalmazzák. Az érvényesítendő jog belső tartalmát tekintve sem helyes magát a keresetet atyasági keresetnek címezni, mert nem személyes, családi állásra is kiható jogviszony megállapítására irányul a por, hanem a nemzés tényén alapuló tartás teljesítésére. Bersuszií* ugyan ujabb birói Ítéleteinkbe is itt-ott, hogy „alperes köteles a kiskorú gyermek természetes apaságát elismerni.... stb"", de e lapsusnak mondható kijelentés joggyakorlatunkat a kérdés lényegének elhomályositására már azért sem vezethette, mert magának a törvényhozásnak azon egyszerű rendelkezése, hogy az igényt íoinmás per Htjára terelte, söt ujabban (1907. XVII. t.-c.) magának a per tárgyának értékéül is egyenesen a három évi tartásdíj összegét mondotta ki, mutatja, hogy a pert nem tekintette a gyermek családi állására kihatónak s igy szinte elzárta a bíróságot, hogy ez irányban félreismerhesse az igény belső tartalmát. Az Opt. családjogi fejezetében a törvénytelen gyermek nemzőjének atya néven említése is csak hétköznapi szólásforma a szabatos megjelölés helyett, mert hiszen a törvénykönyv is mondhatni csak az emberi jogokat adja a gyermeknek, kirekesztvén őt a családi kapcsolaton alapuló összes előnyökből. E tekintetben pedig a magyar magánjog területén a birói joggyakorlat annyira rideg álláspontra helyezkedett, hogy a törvénytelen gyermeknek anyja utáni örökjogát sem volt hajlandó törvényes gyermekek léteben elismerni, mig nem néhány éve a kir. Curia 79. sz. teljes ülési döntvényében az Optk. 754. §-aban irt rendelkezést elfogadva megszüntette e kiáltó igazságtalanságot. Hogy a kötelem tartalmát az Optkv. a családjogi fejezetben állapítja meg s a kártérítési jog körében csak a büntetőjogi beszámítás alá eső faját utalja, fontos kihatással van a későbbiekben az egyetemlegesség kérdésének eldöntésénél. Mit kell tartanunk a kötelem tulajdonképpeni alapjának? A törvény a nehéz problémának teljes tudatában nem a fogantatást (a nemzést), hanem az ezt rendszerint maga után vonó közösülés tényét állítja oda s egyidejűleg kénytelen is a vélelmet felállítani; ezért ingatag már a kereseti alap s alkalmas sok esetben igazságtalan eredményre; mert ha jobb megoldás kereshető is, emberileg bizonyos aligha. Á kötelem valódi alapja nem is a jog, hanem az orvostudomány körébe vág s ennek ignorálása vezetett a következő, szerintem helytelen curiai határozatokra: „gyermektartás iránti perekben a jogalapot az képezi, hogy az illető férfi a nővel a válságos időben közösült; oly kifogás tehát, hogy az illető alperes a közösülést bár végrehajtotta, de betegsége okából nemzésre képes nem volt, hatálvosan ellen nem vethető" (Cur. szept. 10.1898. I. G. 215. M. 10*337.), továbbá: „a gyermektartási perek jogalapját a válságos időben való közösülés képezi és a fennálló birói joggyakorlat szerint az a kifogás, hogy a közösülés végrehajtatott, de a férfi nemzésre képes nem volt, hatálylyal ellen nem vethető." (C. 1901. március 15. I. G. M. XII.) E határozatok az Opt. 103. §-ának olyan betűszerinti értelmezései, amelyek nemcsak igazságtalan eredményre vezetnek, de oknélkül és alaptalanul zárják el az útját a vélelemmel szemben megengedendő bizonyításnak. Judicaluránk szavait idézve a jogalap leghelyesebb meghatározását a következőkben találom : „a pernek nem a nemzés, hanem a fogamzás idejében való közösülés képezi döntő körülményét" (C. 97. okt. 13. I. G. 230. M. 15177.), hozzáértve természetesen, hogy alperes az impotentia gencrandi esetleges bizonyításától el nem zárható. Ez adott alap az, amely alperes perjogi helyzeiél rendkívül nehézzé teszi s amely — szerintem is helycsen — a többekkel való közösülés kifogását mint perdöntő kifogást meg nem engedi. Mert a többekkel való közösülés esetén kevesebb ugyan a bizonyosság, hogy ki nemzhetto a gyermeket, de ami ily esetben alperesre méltánytalan, nem lehet jogfosztó a tartásra szoruló gyermekkel szemben ; a tartás megilleti a gyermeket, arról anyja sem le nem mondhat, sem érdekét sértő egyezséget nem köthet s ha ezt teszi, más hatálya nincs, minthogy az igényt saját személyében többé a gyermek képviseletébon nem érvényesítheti. A magyar jogban ismeretes feslettségi Kifogás, mint perdöntő kifogás nagyon labilis magyarázatokra ad alkalmat. A mig törvényhozás a közösülést keresetszerúcn üzö nőtől született gyermek helyzetét socialis intézkedéssel nem biztosítja, éppen oly káros ily esetben a gyermeket a tartás követeléstől megtosztani, a mily méltánytalannak tűnik lel a perbevont alperest marasztalni. A feslettségi kifogás elfogadása nem nyugodhat más alapon, minthogy a számos egyénnel közösülő nőnél a legnagyobb bizonytalanság forog fenn, hogy kitől született gyermeke. Ez a méltányosság állapítja meg a perdöntő kifogást, mert jogi bizonyosság akkor sincs, ha a nő feslettnek nem mondható. Túlzottnak kell tehát tartanom a magyar jogban elharapódzott azon felfogást, hogy a feslettségét sok esetben nem eme teljes bizonytalanságra alapítja, hanem mintegy a nőnél fennforgó szemérem érzet hiányára, igy: „ a törvénytelen gyermek anyja 1895., vagy 1890.-ban egy más férfiúval, 1897.-ben szintén egy más férfiúval, 1898.-ban három különböző egyénnel s a gyermek fogamzási idejében alperes fián kívül még más két férfiúval, tehát éveken át személyválogatás nélkül különböző egyénekkel közösült stb.. . . felperest alaptalan keresetével elutasítani kellett" (C. 901. jun. 14. I. G. 210. M. XII.); vagy: „a közösülés az utcán, egy más férfiú jelenlétében hajtatott végre". (C. 901. jan. 11. I. G. 527/900. M. XII.) Számos határozatban lényegesnek tartja a magyar joggyakorlat, kapott-e pénzt felperes nyilvánosan, vagy mily helyzetben és körülmények között történt a közösülés, szóval szemérmetlennek tekintendő-e a nő. Igaz, hogy felülvizsgálati bíróságaink a feslettségét jogkérdésnek tekintve, annak fennforgását tényekből vont következtetés utján állapítják meg, de szerintem e kifogásnak a magyar jogban is csak kereset és üzletszerűen üzö növel szemben adható hely. Az erdélyrészi joggyakorlat merev és következetes elzárkózását dr. Menyhárth helyteleníti s többekkel való közösülés esetén megoldásként törvényre alapítottan állítja oda az egyetem| legesség elfogadását, ami elméletileg csak helyeselhető; annál ! nehezebb azt a gyakorlatban mint tételes és adott szabályt elfogadva alkalmazni. Az Opt. csak kivételesen ismeri el az egyetemlegességet s ezt mindenütt kifejezetten meg is mondja, tehát a birói joggyakorlatnak kellene megconstruálni a tételt, mi alapon adhat módot alperesnek, hogy akár szavatosként, akár visszkereset utján perbevonhassa társát. A szavatosság teljesen elejtendő annak jogi tartalma miatt; I itt sem szavatosság nincs, sem szavatos társak nincsenek. KárI térítésnek a kötelem nem tekinthető. Az egységes szolgáltatás alapjául odaállított egyetemlegesség is csak visszkereseti, de nem szavatosi perbevonást adhat, mert szavatosság esetén alperes társaitól az egész szolgáltatást visszakövetelhetné, holott ő maga is egyik résztvevő. Törvényes analógiát a gyámi törvény 11. §-a sem nyújt, I mert csak törvényes gyermekekre szabályozza, kik kötelesek tartással: a törvénytelen gyermeket illetően csak a régi szabályokra utal. Az egyetemlegesség ily értelmű elfogadása esetén sem a ' szolgáltatás egységét venném fel; mert a tartásra kötelezett alperes ellentétben más család- és házasságjogi vonatkozású tartási perekkel, csak jogosult, de nem köteles a tartást természetben teljesíteni; egységes tehát maga a tartási kötelem, mert ! annak aeqnivalense a szolgáltatás maga osztható. Szerintem bíróságainkat túlzott humanismussal vádolni nem lehel: talán egyidejű az emberiséggel a Homerosnál is már más szavakkal ismert mater semper certa, páter incerlus j elve s az erdélyrészi jog merevsége csak alkalmas lehet arra, hogy a törvényhozás oldja meg mindkét perbeli ellenfélre nézve ; a helyzetet ugy, hogy ne jogi szörszálhasogatással kelljen nekünk, mint fel- vagy alperesi képviselőknek ma jogot keresnünk, holnap méltányosságot vitatnunk. Az 1901. évi törvényhozásnak e kérdésbe vágó üdvös lépését teljesen átértve és átérezve hozta kir. Curiánk 1910. G. 183. szám alatt a következő elvi határozatot. (M. jogi dt. Jogtud. k. 1910. évf. 230. eset.) „Az állami gyermekmenhelyt nem a megbízás nélküli ügyvitelen, hanem az 1901. VIII. és XXI. t.-cikKek külön jogszabályain alapuló kereseti jog illeti meg arra, hogy a kötelékébe