Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 54. szám - A fiatalkorúak és a büntető novella - Az országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet alakuló közgyűlése

210. eredetileg: olyan jogviszony volt, melynél fogva felperes az 1000 koronát joggal követelheti vissza, mert különben alperes 4ok nélkül nem lett volna hajlandó a visszafizetésre, ámde azt a jogviszonyt, annak ténybeli alapját, azt az okot, melyből folyólag alperes beismert visszafizetési készsége eredt, meg kellett volna a felebbezési biróságnak állapítania, e nélkül alperest elmarasztalnia nem lehetett volna, mert nincsen olyan jogszabály, hogy valakit egyedül azon az alapon lehessen a bizonyos ügyletből kifolyólag kapott összeg visszafizetésére kötelezni, mert a bíróság előtt beismerte, hogy már a biróságon kivül kész volt a visszafizetésre. Az ily nyilatkozata a peresfélnek nem az 1893. XVIII. t.-ez. 104. §-a szerinti perbeli elismerés, mar pedig csak ez mint uj alap szolgálhat minden további eljárás és ténymegállapítás nélkül való elmarasztalás alapjául, vagy pedig az, ha a jelzett nyilatkozatából alperesnek, az elismerési szerződés, mint magánjogi ügylet nyert volna megállapítást, ha tehát a felebbezési biró-ág azt állapította volna meg. hogy dr. N. B. és alperes között az 1000 korona visszafizetési kötelezettségére nézve a felperest jogosító elismerési, illetőleg egyezségi szerződés keletkezett volna, mert az kétségtelen, hogy pusztán azon az alapon, mert alperes egy harmadik előtt elismerte, hogy felperesnek az 1000 koronát visszaadni tartozik, felperes visszakövetelési joga még nem tekinthető megállapítottnak s alperest ily alapon fizetésre kötelezni nem lehet, hanem a harmadik előtt tett elismerésre valló nyilatkozat vagy fizetési készség ismét csak bizonyítéka lehet annak, .hogy alperes és felperes között olyan — azonban még megállapítást igénylő — jogviszony létezhetik, melyből folyólag alperes valóban kötelezettnek lesz tekinthető. Ezekből nyilvánvaló, hogy azon a bíróság előtt és dr. N. B. előtt tett alperesi úgynevezett elismerés alapján, amely alapon az ügyet a felebbezési bíróság eldöntötte, ezt a pert helyesen eldönteni nem lehet. A felebbezési bíróság a perhez csatolt kötlevélben előlegnek nevezett 1000 koronát foglalónak minősítette, e minősítésnek azonban indokát kellőleg nem adta, mert az előre adott összeg az optkv. 908. §-a szerint csak akkor foglaló, ha a felek másként nem egyeztek, már pedig a már kézhez vett összeget nevezi alperes a kötlevélben előlegnek, vagyis felperesi jogelőd részéről történt előzetes rész teljesítésnek, ezt a körülményt tehát abban az alábbiak szerint lényeges,, a törvényes szabályok alkalmazása szempontjából, irányító kérdés szempontjából, hogy vételár előlegről vagy foglalóról van-e szó, figyelmen kivül hagyni nem lehet. A jelzett minősítés mellett még az van a felebbezési bíróság ítéletében megállapítva, hogy felperesi jogelőd, aki az 1000 koronát alperesnek előlegül vagy foglalóul adta, nem terhelhető azzal, hogy az erdő vásártól, melyre az 100') kor na adva volt, egyoldalulag visszalépett volna. Ebből a megállapításból azonban magában véve még semmi sem folyik. Nevezetesen ez a tényállás magában véve még sem a kereseti követelés igazolására, sem az adott előleg vagy foglaló visszafizetésére való kötelezettség megállapítására nem elegendő. Mert ehhez még legalább annak a megállapítása volna szükséges, hogy az erdővásár ügylet felek között megszűnt a nélkül, hogy alperes maga részéről az előleggel kapott rész teljesítésének megfelő ellenszolgáltatást nyújtott volna, a mikor felperest a visszakövetelési jog az optkv. 1435. §. alapján illetheti: vagy szükkéges legalább annak a megállapítása is, hogy a szerződés valamelyik fél részéről és pedig ha az 1000 K. foglalót képez, a foglalót visszakövetelő felperes jogelőde vétke nélkül bekövetkezett okból már nem teljesíthető, a mikor felperes a visszakövetelési jogot az optkv. 908. §-a alapján érvényesítheti. Annak megállapítása nélkül ugyanis, hogy a szerződés vagy megszűnt, vagy nem teljesíthető, nem lehet a szerződésre akár előlegül, akár foglalóul adott 1000 K. visszakövetelés fölött jogszerűen határozni. A felebbezési bíróság Ítéletében pedig ily irányban ténymegállapítás nincsen. Önként értetődik, hogy ha a peres felek jogviszonyára nézve nz elismerési szerződés létrejötte vagy pedig az, a mit alperes a per során állított, hogy az 1000 koronát, mint minden esetben megtartható összeget kapta, nem lesz megállapítható, amely t-setben az erdövásár-szerződés sorsa lesz határozó körülmény, ha e szerződésre nézve az fog nyerni megállapítást, hogy az nem teljesíthető, vagy megszűnt: akkor az ügv eldöntésére nézve minden esetre alkalmas tényállás szempontjából az szolgálhat irányadóul, hogy a szerződés melyik fél vétke miatt nem teljesíthető, vagy a szerződés melyik, vagy mindkét fél elállása folytán szüntette meg, s utóbbi esetben az adott vételár előleg, vagy foglaló iránt a felek között történt-e megállapodás vagy jog Minthogy a kifejtettekből kétségtelen, hogy a felebbezési bíróság ítélete az eddigi tényállás alapján alaposan felül nem vizsgálható, s a per vitatta hiányos tényállás alapján alaposan eldönteni nem lehet, a tényállás hiányát pedig a kir. ítélőtábla a felülvizsgálati eljárásban, ebben az esetben nem pótolhatja: a felebbezési bíróság ítéletére az 1893. XVIII. t.-cz. 204. ^anak második bekezdését kellett alkalmazni. 1907. évi november hó 4. napján. Büntetőjogból. Csizmadia jobb Keiének oly megsértése, hogy a sértett tiit és árt nem tud megfogni, a B. T. M. 3«>3. g-a szerint büntetendő. (B. T. K. 303. §.) A marosvásárhelyi kir. törvényszék: Bűnösnek mondja ki D. Attila vádlottat a B. T. K. 301. §-ába ütköző s ezen szakasz szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettében, melyet azáltal követett el, hogy Marosvásárhelyen 1907. évi január ho 12. és 13. napjai közé eső éjjelen két és három óra között M. György sértettet szándékosan, de ölési szándék nélkül egy éles eszközzel a fején s a jobb I.ézháton akként bántalmazta, hogy sértett ennek folytán 5—0 hét alatt gyógyult testi sértést szenvedett s ezért.... (1908. január 29-én, 123G. sz.) A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla: Az elsőfokú bíróság Ítéletének a vádlott cselekményének minősítését tárgyazó rendelkezését, a B. P. 423. § ának 2. bekezdése értelmében és a B. P. 385. §-ának 1. b) pontjában meghatározott semmiségi okból megsemmisíti és v. dlottat a B. T. K. 301. § ában meghatározott és a B. T. K. 308. §-a szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettében mondja Ki bűnösnek s ezért.... (1908. május 21-cn, 1038. sz.) A kir. Curia : A semmiségi panaszt elutasítja. Indokok : A tábla ítélete ellen a különvédö azért jelentett be a B. P. 385. §-ának 2. b), c) és 3. pontja alapján semmiségi panaszt, mert a tábla tévesen minősítette a B. T. K. 302. §-ában meghatározott cselekményt a B. T. K. 303. §-a szerint, mert a tábla a B. T. K. 70. §-át feltételeinek fennforgása daczára nem alkalmazta s mert a B. T. K. 92. §-a nem alkalmaztatott. Ezt a semmiségi panaszt a különvédö a beadott írásbeli indokolásában ki is fejtette. Minthogy a B. P. 437. §-ának 1. bekezdése szerint, a Curia határozata a tábla által valóknak elfogadott tényekre alapítandó : ez által a bíróság által valóknak elfogadott azok a tények pedig, hogy a vádlott Marosvásárhelyen 1907. január 12. és 23. közti éjjelen két és három óra közötti időben Mihály György sértettet valamely éles eszközzel fején és jobb kézhátán szándékosan olymódon bántalmazta, hogy a kezén okozott sérülés 20 napnál több idő alatt gyógyult s a sértett jobb kezének ujjai, a hüvelykujj kivételével behajlított helyzetben gyógyultak, vagvis maradtak ugy, hogy a sértett emiatt jobb kezével finomabb tárgyat, tüt és árt megfogni képtelen s hogy ez az állapot meg fog maradni: arra való tekintettel, hogy a tábla helyes jogi kijelentése szerint a sértett mint csizmakészitő iparos e foglalkozásnak folytatására végképen képtelenné vált, a B. T. K. 301. §-ában meghatározott, a 303. §. alá eső s ezen szakasz szerint büntetendő súlyos testi sértés bűntettének is mérveit kimerítik : minthogy továbbá a tábla az általa szintén valóknak elfogadott, az elsőfokú bíróság Ítéletében felsorolt ténykörülményekből helyesen vonta le azt a következtetést, hogy vádlott a vádbeli cselekmény elkövetése idejében az öntudatlanságig terjedt ittas állapotban nem volt: ezeknél fogva a tábla nem alkalmaza tévesen a B. T. K. megfelelő rendelkezéseit ama kérdésben, hogy a bűncselekményt a B. T. K.-nak melyik rendelkezése szerint kell minősíteni s hogy a beszámithatóságot kizáró ok nem forog fenn. Minthogy végre vádlott javára csupán a büntetlen előélete és ittas állapota állapíttattak meg, mint enyhítő körülmények a B. T. K. 92. §-a alkalmazhatásának feltételei tehát hiányoznak : ennélfogva a semmiségi panasz alaptalan s mint ilyen a B. P. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében el volt utasítandó. (1908. szeptember 29-én, 6464. sz.)