Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 12. szám

48. Jogesetek Tára, 12 szám. fent, megállapítást nyert: a felebbezési bíróságnak az a jogi döntése, hogy alperest az összegére nézve meg nem támadott tartási költség fizetésére kötelezte a felebbezési biróság Ítéletében s e helyütt is a fentiekben felhívott anyagjogi szabályoknak megfelel. 1908. évi február hó 18-ik napján. Kötelmi jogból. A vevő részéről kapott túlérték tekintetében viszteher nélküli — ajándékozási, Illetőleg ajándékozással vegyes adásvételi ügylet csak akkor forog: fenn, ha a felek akarata arra volt irányitva, hogy az egyik részben ajándékozást tegyen, másik ilyet elfogadjon. 1908. G. 3/3. szám. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla végzést hozott: A felebbezési biróság Ítéletét feloldja; s a felebbezési bíróságot a tényállásnak az alábbiakhoz képest leendő szabályszerű megállapítására s az eredményhez képest ujabb a felülvizsgálati költségre is kiterjedő határozathozatalára utasítja. Indokok : A felebbezési biróság az alperes és férje között létrejött, e perben szóban levő adásvevési szerződést csupán viszterhes ügyletnek, a kölcsönös szolgáltatások között felperes részéről bizonyítani kivánt nagyobb értékkülönbözet figyelmen kivül hagyásával, azon az alapon is minősítette: hogy a szerint alperes részéről az 1000 kor. hozományt is vételárként adottnak tekintvén, felperes részéről bizonyitandónak tartotta, hogy alperes a férjéhez 1000 kor. hozományt nem vitt; felperes pedig e ponton nem bizonyított. Az ügylet minősítése ezen az alapon nyilván jogszabálysértéssel történt. Mert az okiratból az tűnvén ki s ezzel ellenkező megállapodás nincsen, hogy az 1000 kor. hozomány a szerződéskötést megelőző 3 hónapnál régebben történt: az okirat az 1886: VII. t.-cz. 21. §. a) pontja értelmében az 1000 kor. vagy ennek része tekintetében vételáradás vagy kikötés tekintetében nem tekinthető tehát az okirat olyannak sem, melyben az 1000 korona vagy része befoglalása által vételár megállapításról lehetne a felperes irányában szó. Ugyancsak az ügylet minősítése tekintetében sértett jogszabályt a felebbezési biróság az által is, hogy elmellőzte a felperes részéről felajánlott bizonyítást abban az irányban, hogy az átruházott ingatlan értéke az okiratban kitett egész vételárat is több mint kétszeresen felülmulja-e? Igaz ugyan, hogy ajándékozás nem minden olyan esetben állapitható meg, midőn a vevő fél a vételárnál, habár feltűnőbb mértékben is, jóval nagyobb szolgáltatást kapott; és helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi felfogása is: hogy a vevő részéről kapott túlérték tekintetében viszteher nélküli ajándékozási, illetőleg ajándékozással vegyes adásvételi ügylet csak akkor forog fenn, ha a felek akarata arra volt irányitva, hogy az egyik részben ajándékozást tegyen, a másik ilyet elfogadjon. Ámde azt, hogy a felek ilyen akarattal is szerződtek-e, ha az iránt kifejezett megállapodás nem állapitható meg: a feleknek egymáshoz való viszonyából, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti értékkülönbözetből, esetleg egyéb az ügyletkötés körül fennforgott, alább tüzetesebben is jelzett körülményekből vont okszerű következtetés utján kell a bíróságnak eldöntenie. E tekintetben világos útmutatást tartalmaz az Otkv. 935. §-a, mely épen a hasonló vegyes ügyletekről szól; s melynek értelmében a szolgáltatások különbözeti értékére s a feleknek egymáshoz való viszonyára tekintettel tisztán viszterhesnek jelentkező ügylet, a tulértékre nézve, ajándékozással vegyes ügyletnek vélelmezhető. Minthogy pedig felperes a nagyobb értékkülönbözeten kivül a szerződő felek házastársi viszonyára már a keresetben, még tüzetesebben a felebbezési biróság ítélete szerint is előadott felebbezésében hivatkozott, a szerződő felek egymáshoz való házastársi viszonyára azonban a felebbezési biróság súlyt egyáltalán nem helyezett s e körülmény elmellözését mivel sem indokolta; ellenkezőleg tévesen arra hivatkozott, hogy ide vonat kozólag a szolgáltatási értékkülönbözeten kivül felperes semmi lényeges tényállítást sem tett: e ponton az Optkv. 935. §-a értelmében lényeges ténykörülmény indokolatlan elmellőzésének esete s ezzel az 1893: XVIII. t.-cz. 64. §. megsértésének az esete forog fenn. A felebbezés' bíróság a felperes keresete szempontjából az Optkv. 953. §-ára tekintettel ügydöntő azt a kérdést; vájjon alperes és férje között 3 vagyonátruházáshoz a hitelezők megkárosítására irányzott szándék, vagy a később létrehozni szándékolt tartozások tekintetében tervszerű összejátszás volt-e szándékolva, akként döntötte el, hogy ennek megállapítására alap nincsen. Ámde ebbeli döntésénél olyan körülményt, mely előtte fekvő adat s melyet az 1893: XVIII. t.-cz. 64. § a megsértése nélkül el nem mellőzhetett volna, elmellőzölt. Nevezetesen az iratoknál levő könyvkivonat szerint alperes férje felperesnek, a vagyonátruházási szerződés kötésekor 202 kor. áru vételárral adósa volt; az összeg átvállalása a szerződésből nem tűnik ki ; s nincs kiderítve, hogy ez mi okból történt ekként? s nincs kiderítve, hogy akár ennek a tartozásnak, akár a később tett üzleti rendeléssel felmerült tartozásnak mi volt a remélt kielégítési alapja és abból mi okból nem nyert a kereseti összeg erejéig tett későbbi rendelés vételára kielégítést? Pedig e körülmények lényegesek lehetnek a felperes ellen irányulhatott összejátszás eldöntése szempontjából; s ezek figyelmen kivül hagyása az 1893: XVIII. t.-cz. 37. §-ának ellenére is történt. Az üj ylet minősítése mint a rosszhiszeműség kérdésében tehát lényeges körülmények: a szolgáltatások között állított értékkülönbözet, továbbá az a kérdés, mi volt a szerződés szerint történt átruházás czélja, mennyiben tekinthető az átruházás az alperes és a férje viszonyaik szerint a hitelezők károsítása nélkül indokoltnak, mikor vált az a tkvi foganatosítás által a későbbi hitelezés szempontjából a hitelezők előtt felismerhetővé, alperes férjének volt-e még az átruházás után olyan vagyona, mely az át nem vállalt fennállott tartozás és a jövő hitelben rendelés szempontjából fedezetnyujtásra alkalmasnak volna tekinthető ? s ezekből a kielégítése felperesnek mi okból nem történt meg ? Esek megállapítva nincsenek s ezekre vonatkozólag a ténymegállapítást a felülvizsgálat során teljesíteni az 1893: XVIII. t.-cz. 204. §-a értelmében nem lehet: a felebbezési biróság ítéletére a jelzett pontokon emelt felülvizsgálati panasza folytán tehát a most felhívott törvényszakasz második bekezdését kellett alkalmazni. 1908. évi február hó 11. Végrehajtási eljárásbél. A végrehajtást szenvedő életének fentartásához szükséges eltartástól meg nem fosztható, s igy a lefoglalt tartási követelés nem volt lefoglalható. 450—1908. polg. szám. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla végzést hozott. A kir. ítélőtábla az elsőbiróság végzését helybenhagyja s felfolyamodó képviselője részére ügyvédi dij és költség czimén felével szemben a felfolyamodásért 15 koronát megállapít. Indokok : Tartási követelés, természeténél fogva a jogosult megélhetésének biztosítására szolgál, a jogosultra nézve tehát rendszerint nélkülözhetetlen. A fennforgó esetben a lefoglalt tartási követelés a végrehajtást szenvedő részére azért nélkülözhetetlen: mert havonkint csak 24 koronát tesz ki, mely összegből egy napra 3 korona, tehát akkora összeg sem esik, amennyit az 1881. évi LX. t.-cz.nek a napidijakra vezethető végrehajtásra vonatkozó 62. §-a létminimumként megállapít, és ezért a végrehajtás alul kivon, és mert nincsen semmi adat annak megállapítására, hogy a végrehajtást szenvedőnek, a részére megítélt tartási összegen kivül, melynek megállapításánál a perbíróságnak a végrehajtást szenvedő anyagi körülményeit különben is figyelembe kellett vennie, még más, életfentartási szükségleteit fedező jövedelme is van. Az 1881. LX. t.-cz. 51—52. §§-ai szelleméből kiindulva tehát, a végrehajtást szenvedő életének fentartásához szükséges eltartástól meg nem fosztható, s igy a lefoglalt tartási követelés nem volt lefoglalható. A költségekre vonatkozó rendelkezés elsöbirósági indokolását a kir. ítélőtábla elfogadja. A felfolyamodás sikertelen, ezért a felfolyamodás költségével az ellenfél nem terhelhető. 1908. évi február hó 27-ik napján.