Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 4. szám - Lehet-e jogerősen elbírált konverziós jogosultság kérdését önálló keresettel ujabb bírói döntés tárgyává tenni?

86 e»«lélyi |oá«t«»* A Pp. és a Vht. itteni viszonylagos érvényességéből az következett volna, hogy a kérdés a perbíróság által a kereset elleni kifogás, vagy viszontkereset folytán csak a peres eljárás rendén nyer eldöntést, viszont a végrehajtás során a végrehajtási biróság a Vht. 30., illetve Pp. é. 39. §-a szerinti végrehajtás megszüntetési, vagy korlátozási per formájában fogja a kérdést elbirálni. E helyett a kialakult gyakorlat perrendi alakszerűségek mellőzésével folyamodásos uton, de a két oldalú meghallgatás elveinek alkalmazásával, a szükséghez képest bizonyitás felvételével döntötte el végzés által a konverziós jogosultság kérdését E gyakorlat kialakulásánál döntő szerepe volt annak a körülménynek, hogy a törvény, — mely a politikai pártok versenyfutásának eredménye, s három éven belül két izben lett megváltoztatva, — nem volt összhangba hozva az állam különböző jogterületein hatályos eljárási szabályokkal, sőt sokáig hatásosan lett támadva az alkotmányba ütköző jellege cimén is. A cél a törvény kedvezményeinek a gazdasági életbe minél hamarabb való átültetése volt, ezért a 10. és 40. §-aiban ugy az adós, mint a hitelező terhére súlyos jogvesztést mond ki a jogosultság tárgyában teendő nyilatkozat elmulasztása esetére. A törvény eljárási szabályainak egybevetéséből azonban kétségtelenül megállapítható, hogy annak érvényesítésére egy sui generis, különleges, alakszerütlen, gyors és hatékony jogsegélyt kívánt nyújtani; a törvény 69. §-a alapján kifejlődött jogalkalmazás tehát megfelelt a törvényhozó céljainak, még ha az nem is fedte a mi perrendi elgondolásainkat, s eltér a Pp. nomenclaturájától. Ma már kevésbbé tűnhetik fel előttünk idegenszerűnek egy szerződést módosító anyagi jogszabály ilyeténkép való érvényesítése, mert az 1440/1941. M. E. r. 9. §-a ugyancsak különleges eljárási módot létesített a kárenyhítési (vételárkiegészítési) igények elbírálása tekintetéban. Az anyagi jogigény érvényesítésére előirt ez a két eljárási mód oly rokon vonásokat mutat, hogy nem lehet fel nem ismerni a két eljárás hasonszerüségét, bár kétségtelen, hogy az utód (magyar) jogszabály az eljárás módozatait pontosabban jelöli meg. Amikor egy külföldi biróság határozatát (már pedig kétségtelen, hogy a román bíróságoknak a román jogszabályok alkalmazásával hozott határozatai ilyeneknek tekintendők és a 8220-1940. M. E. r. 8., 26. és 48. jvainak nem az az értelme, hogy az ott tárgyalt bírói határozatok belföldiek, hanem csupán célszerűségi, jogpolitikai okokból ru-