Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1943 / 7. szám - Az igénybevétel elől elvonás [1. r.]
166 ben vagyonjogi szempontból az örökhagyó személyiségétől elváasztottnak nem tekinthető. Igya kárenyhítési igényeknek az örökösök személyére való kiterjesztése uj keresetnek (kérelemnek) nem tekinthető s erre nézve az előbb emiitett egy évi záros határidő alkalmazást nem nyerhet. (Nagyváradi tábla P. III. 800 -1*43.) 74-. Kárenyhítési nem peres eljárásban hozott I. fokú ügydöntő határozót végrehajthatósága. Az 1440—Í94U M. E. sz. rendelet 8. §-ának I. bekezdése értelmében a 7. §-ban említett kárenyhítési követelést a károsodott fél per utján, vagy a 9. § ban meghatározott nem peres eljárás utján érvényesítheti. Ez a nem peres eljárás járásbíróságí hatáskörbe tartozik, egyezség megkísérlésével kezdődik és a 3000 — Í942. M. E. számú rendelet 4. §-ának \. és 2. pontjában felsorolt kivételes esettől eltekintve/ a másodfokon eljáró ítélőtábla előtt befejeződik. Az ügyek elbírálásának alapossága tekintetében nagyobb biztosítékot nyújtó, de éppen ezért hosszabb ideig elhúzódhat, peres eljárás mellett az ily módon szabályozott nem peres eljárás igénybevételének megengedése nyilván azt a célt szolgálja, hogy a kárenyhítési ügyek — a közgazdaság és a felek érdekében — minél gyorsabban lebonyolódj anak. Ezért az idézett rendeleteknek azokra a további rendelkezéseire is figyelemmel, hogy a nem peres eljárás folyama alatt keresetindításnak s viszont a megindított per tartama alatt perenkivülí eljárásnak helye nincs (Í440 — I94Í. M. E. sz. R. 8. §.) továbbá, hogy a nem peres eljárásban érvényesített jog iránt érdemben való határozás esetén a jogot keresettel érvényesíteni akkor már nem lehet (íd R. 9. §.), végül, hogy a nem peres eljárás során hozott végzés ellen perújítás adható be, (3000 -Í94J. M. E. sz. R. 4. §.), a nem peres, eljárásban keletkezett érdemi határozatokat anyagi kihatásukban azonosnak kell tekinteni a peres eljárásban hozott ítéletekkel. Ebből folyólag a Pp. szabályainak a nem peres eljárás tekintetében az 1440-1941. M E. sz. R, 9. §-a által előirt megfelelő alkalmazása magával hozza, hogy ezek a határozatok a végrehajthatóság szempontjából ugyanúgy bíráltassanak el, mint a készpénzbeli követelésben elmarasztaló ítéletek. Az ilyen határozatok alapján tehát, ha azokat a kötelezett felek kellő időben felebbvítellel támadták meg, a teljesítési határidő lejárta után a Ppé. 51. §-a értelmében biztosítási végrehajtásvan helye. E biztosítási végrehajtás elrendelésének nem akadálya a perindítási szándéknak a kárenyhítés tekintetében egyébként helyt sem fogható fel jegy zése, mert e feljegyzés nem azonos a kárenyhítési késeiemnek az 1440—1941. M. E. sz. R. 8. §-a alapján történhető fel-