Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 5. szám - Az 1440/1941. M. E. sz. rendelet 6. §-a alapján indítható perek határideje és joghatálya

104 Erdély & J«»«fc«lc»t kapcsolatos átszállása e döntés alapján ís csak annak folytán következhetett be, hogy a re mán állam azokat a felperes jogutódjától megszerezte, — a felperesnek és jogutódjának a perben tárgyalt ügyletkötése nélkül a Magyar Állam ilyenképpen tulajdonssá nem válhatott volna. Alperes további szerzői minősége ekként ezen az alapon ís nyilvánvaló. Alaposan támadta a felperes a fellebbezési bíróságnak ezzel kapcsolatos azt az állásfoglalását hogy a további szerző csak annyiban tartozik kártérítési felelősséggel, amennyiben az ingatlanhoz a rendelet 7. §-ának í. bekezdésében a közvetlen szerző féllel szemben kimerítően (taxatíve) felsorolt szerzésmódok valamelyike utján jutott. Alapos pedig ez a támadás azért, mert a felhívott rendelethely, csak a kárenyhítésre jogosult fél tulajdonjoga elvesztésének a módozatait sorolja fel, okszerűen tehát ez nem vonatkoztatható a további szerző tulajdonszerzésének a módozataira. E vonatkozás nélkül pedig a további szerzők körének a rendelet által nem említett korlátok közé szorítása a helyes törvényértelmezés szabályaival állana ellentélben. Emellett a rendeletnek most tárgyalt 7. § a a szövegezéséből ís megállapíthatóan — nem foglalja magában a tulajdonjog elvesztésének kimerítő felsorolását, de különben ís a rendelet a kártalanítás jogi megalapozásánál nem ís annyira a tulajdonszerzés ügyleti módjára, mint inkább arra helyez döntő súlyt, hogy a szerző fél a szerzés folytán a méltányossággal ellentétben álló aránytalan nyereséghez jutott-e, vagy sem. Figyelemmel már most ezeken kívül arra ís, hogy a rendelet 7. §-ának 2. pontjában a Magyar Állam kivételes rendelkezést nem tett, sőt (önmagát ?) az általános elbírálás atá esés alól ki nem vonta, továbbá arra ís, hogy az anyagi jog szempontjából ís méltán kifogásolható volna az a jogi állásfoglalás, amely a másokkal szemben védelmet biztosító törvényes rendelkezés alól külön szabályozás nélkül ís mentesítést adna a rendelkezést létesítő államnak, ez oknál fogva a rendelet 7. §-ának I. bekezdésében meghatározott kártalanítást a Magyar Államtól, mint további szerzőtől ís lehet igényelni, amenynyíben meg van az említett 7. §. 2. bekezdésben írt az az előfeltétel, hogy a Magyar Állam az ingatlan megszerzésével a méltányossággal ellentétben álló aránytalan nyereséghez jutott. Minthogy pedig a per adatai szerint a Magyar Állam ellenérték nyújtása nélkül lett a peres ingatlanok tulajdonosa, ennek az előfeltételnek a fennforgása nem kétséges. Az ingyenesség ugyanis kimeríti az aránytalan nyereség fogalmát, az ellenérték nélkül szerző félnek mentesülése a kárenyhítés kötelezettsége alól pedig a méltányossággal nem volna összeegyeztethető. A kifejezettekhez képest a fellebbezési bíróságnak az az állásfoglalása, hogy a Magyar Állam ellen az Í440-194Í. M. E. sz. r. 7. §-ában írt kárenyhítési igény