Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 4. szám - Lehet-e jogerősen elbírált konverziós jogosultság kérdését önálló keresettel ujabb bírói döntés tárgyává tenni?

sekkel, az ídevonatkozólag megállapított tényállást azonban a m. kír. Kuría nem találta az ügy végeldöntésére alkalmasnak. Az előz5 állapot visszaállítása tekintetében az Í440-Í94Í. M E. sz. rendelet 6 §-a csak a vételár és a beruházások értékének megtérítése, továbbá az ingatlan átadása tekintetében állit fel külön szabályokat, amiből okszerűen az következik, hogy e rendeletben meghatározott különleges okból érvénytelenített jogügyleteknél is, egyebekben az eredeti állapot visszaállítása a magánjog általános szabályai szerint történik, tehát a szerzédő felek kölcsönös helyreállítási kötelezettségei megállapításánál a felek jó, vagy rosszhiszeműségének jelentősége van. A felebbezési bíróság az előző állapot helyreállítása tekintetében fennálló kölcsönös követelések elszámolásánál az alpereseket jóhiszemű jogszerzőknek minősítette. A felperes ezt a megállapítást megtámadta. Ez a támadás alapos, mert az olyan fél, aki a szerződés megkötésekor tudott vagy tudhatott a másik fél kényszerhelyzetéről s ily körülmények között a szerződést ugy köti meg, hogy abból reá aránytalan nyereség háramoljék, jóhiszemű szerzőnek nem tekinthető. Ily állapot mellett pedig az eredeti állapot helyreállításánál a jogügylet érvénytelensége folytán az anyagi jog szerint az alpereseknek víszszajár az általuk fizetett vételár, annak a fizetés napjaitól számított kamatai és az ingatlanra fordított költségeik, annyiban, amennyiben azokat az ingatlan fentartásá szükségessé tette s azok az ingatlan értékét emelték. Ezzel izemben a felperesnek az ingatlanon kívül visszajár annak az alperesek bírtokbaiépésétől szá mított elvont haszna. (Kuría P. V. 4988 - Í942.) 35. 7. §. Az 1919 ben román megszállás alá került magyarországi területen a korona árfolyama nem kSvette az anyaországban levő koronának rohamos árfolyam zuhanását és köztudomás szerint a leuval szemben 1:3 arányban szolgált 1919 novemberében forgalomban lévő fizetési eszközként. Nem vitás a felek között, hogy kérelmező és volt tulajdonos társa a jelen eljárás tárgyául szolgáló ingatlant 19J9. évi november hó 17. napján vették 180.000 kor. vételárért és 19 2í. évi november hó 19. napján adták el vevőiéinek 180.000 leuért. Ezek szerint úgy a vétet mint az eladás az 1440-Í94J. M. E. sz. rendelet 7. §-ában határolt időben ment végbe. Az ingatlan megszerzése és elidegenítése tehát ugyanazon gazdasági és politikai viszonyok között történt. Helyes tehát az elsőbíróságnak az álláspontja, mely szerint jelen esetben kérelmező kára az általa fizetett vételár és az eladási ár között mutatkozó különbözetből áll. Ennek a különbözetnek a kiszámításánál azonban tévesen a a triánoni határokon belül maradt koronának az árfolyamára volt figyelemmel ennek folyamányaként meg állapította, hogy kérelmező nagyobb értéket kapott/ mint amennyit adott az ingatlanért s így őt károsodás nem érte. A trianoni határ felállításával ugyanis a román fennhatóság alá