Erdélyi jogélet, 1942 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1942 / 4. szám
fogadhat el előzetes határosat elleni semmíségí panaszt, ebeknek a határozatoknak megsemmisítése csak akkor történhetik meg, ha már a per érdemében véghatárosat hozatott". Mivel a fellebbezési bíróság megtámadott határozata nem esik egy tekintet alá az ügyet megvilá^ gító kérdésben hozott határozattal, sem pedig érdemi véghatározatnak nem tekintendő, hanem az alperes által tett pergátló kifogás feletti, tehát előzetes kérdésre vonatkozó elutasító döntést foglal magában, ily határozat ellen pedig a felhívott törvényhely szerint felülvizsgálatnak helye nincs, az alperes semmiségi panaszát mint kizárt jogorvoslatot hivatalból viszszautasítaní kellett. (Kir. Kúria.) 27- A kir. kúria a volt román semmítőssék feloldó határozatán tan kifezésre jutó álláspontjához kötve nincs. Ha a 8220-1940 M. E. sz. rendelet 7. §-ában írt annak a rendelkezésnek, hogy a román bíróságoknak határozatai hatályukat megtartják, az adott esetben oly értelem tulajdonítandó is, hogy a fellebbezési biróság határozathozatalban köteles volt alkalmazkodni a román semmítőszék, mint felülvizsgálati bíróság feloldó határozatában foglalt állásponthoz, sem a felhívott rendelethely folytán, sem a Pp. 543. §-& tárgyában hozott 71. sz- JD. értelmében nincs törvényes akadálya annak, hogy a a magyar kir. kúria a román semmitőszék határozatában kifejezésre jutó jogi állásponttól eltérő álláspontot foglaljon el (kir. Kúria P. IV. 1547-1941 sz.) S£cB. Perújítás a volt román bíróságok előtt folyt perekben. Abban a kérdésben, hogy a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen a peruíítási eljárás mily feltételek mellett folytatható' a polgári peres eljárás szabályozása tárgyában kiadott 822o-l94o. M. £. számú rendelet intézkedései irányadók. A perújító alperes azon az ala' pon támadta a fellebbezési bíróságnak a perújítás kérdésében hozott ítéletét, hogy jogszabálysértéssel mellőzte az idézett rendé let 13., 20., 44. és 51. §-ainak alkalmazását mint amelyek az adott esetben a perújítás megengedhetőségére nyújtanak törvényes alapot. Téves ugyan a rendelet 20. és 44. §-aira való hivatkozás, mert a 2ó. §. az igazolás és fcllebbvitel szabályozását foglalja magában, ámde: a perújítás, mint rendkívüli jogorvoslat nem lévén azonosítható sem az igazolással, sem a fellebbvítellel, az ezekre vonatkozó szabályok a perújításra ki nem terjednek és hasonszerűség utján ki nem terjeszthetők: viszont a rendelet 44. szakasza a fennforgó kérdésre azért nem alkalmazható, mert ez a szakasz az állami főhatalom változása következtében a dolog természeténél fogva nem alkalmazható jogszabályok kérdésével foglalkozik, már pedig ilyen jogszabályoknak a perújításra vonatkozó polgári eljárásjogi szabályok nyilvánvalóan nem minősülnek. Ellenben alaposak a perujító alperesnek az idézett rendelet 13. és 51. §-aira alapított felülvizsgál lati támadásai. A rendelet 13. §-ában ugyanis