Erdélyi jogélet, 1942 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1942 / 3. szám - Az 1440/1941. M. E. számú rendelet 6-11. §§-ainak és az ezek alkalmazása körül kialakult nézeteknek és bírói gyakorlatnak ismertetése [1. r.]
T a perben hozott ítélet hatálya a perindítási szándéknak a rendelet 6. §-a negyedik bekezdésében meghatározott előzetes bejelentés nélkül is kiterjed az időközben jogokat szerző harmadik személyekre. Ez a módosítás hatályba lépett 1941. aug. 31. napján. A rendelet 6. §-ának 1. vagy 2. bekezdésére alapított keresettel alperesekként perbe kell vonni, a keresettel megtámadott tulajdonjog-bejegyzéssel egyidejűleg vagy azután nyilvánkönyvi jogokat nyert összes telekkönyvi érdekelteket/ mert a kitörlési per célja az eredeti telekkönyvi állapot visszaállítása és az időközben szerzett nyilvánkönyvi jogok törlése; már pedig ilyen perben kitörlést elrendelő végrehajtható Ítéletet csak a kitörléssel érintett összes telekkönyvi érdekeltek perbevonása esetén lehet hozni. Az általános magánjogi szabályoktól eltérő rendelkezést tartalmaz a rendelet 6. §-ának utolsó bekezdése is, amely szerint a kapott vételár értékének (tehát nem összegének, hanem értékének)* visszatérítésére és az esetleges beruházások értékének megtérítésére a bíróság a felek életviszonyainak megfelelő méltányos halasztást/ vagy részletfizetési kedvezményt adhat; ilyen esetben az ingatlan átadására kötelezett fél az ingatlan átadását nem tagadhatja meg, a bíróság azonban a halasztás vagy részletfizetés kedvezményét biztosíték adásához kötheti. A most említett értékeken/ a dolog természete szerint a vételárra és a beruházásokra kiadott összegeknek a kiadás időpontjában fennállott Belső értéket kell érteni a kereset beadásakor ennek a belső értéknek megfelelő összegű pénznemben, mert az alperesnek ehhez az értékhez van joga, mivel ha nem ezt az értékét kapná meg, az ingatlan természetben való visszaadása következtében ő szenvedne súlyos károsodást. 4- + + Elérkeztem a rendelet 7. §-ához, amelynek alkalmazása körül a gyakorlatban legtöbb nehézség és vita merült fel. A rendelet 6. §-ának 1. vagy 2. bekezdésére alapított peres eljárás és a rendelet 7. §-ának 1., 2. vagy 3. bekezdésére alapított peres vagy nem peres eljárás célja, eredménye és az eljárás módja tekintetében a következő lényegbe vágó különbségek vannak: 1., a rendelet 6. §-ára alapított per célja az ingatlan