Erdélyi jogélet, 1942 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 1-2. szám - Az osztrák polgári törvénykönyv sírhantjánál

1848-ig az ősi és szerzeményi vagyon közötti különbségtétel jellemezte. Örökösödési jogunk 1848-ig az ősiségen alapult. Az ősiség értelmét Frank Ignác akként fejezi ki, hogy az ősi jószág nem azé egyedül, aki birja, hanem az egész nemzetségé. A mindenkori örökös ezen nemzetségi vagyonnak csak haszonélvezője. Az ősiség az első szerzőtől leszármazottak az u. n. osztályos atyafiak részére tartja fenn az ősi vagyont. Az ősiségét az 1848-iki törvényhozás eltörölvén, az Országbírói Értekezlet 1861-ben törvényes öröklési szabályként ivadék nemlétében az Ági öröklés rendszerét állapította meg „a kor igényeinekés az átalakult viszonyok szükségeinek" megfelelően, amelynek elve szerint ivadék hiányában — amennyiben az örökhagyó máskéntnem végrendelkezett — az atyai ágról eredt vagyon az atyai, az anyai ágról eredt vagyon az anyai ágnak jut. Ez az elv és annak az Ideiglenes törvénykezési szabályok 10—12. §-aiban tömör rövidséggel kifejezett szabálya adja a magyar törvényes öröklés rendjét arra az esetre, ha gyermek nem maradt. Eszerint az örökhagyó hagyatéka gyermekek nemlétében két vagyontömegre oszlik, u. m. az ági és szerzeményi vagyonra. Az apáról, vagy ágáról hárult ági vagyonban az apát, az anyáról vagy ágáról hárult ági vagyonban az anyát illeti az öröklés. A szerzeményi vagyont a hitvestárs, ha pedig nincs hitvestárs, akkor felerészben az apa, felerészben az anya örökli. A vélelem a vagyon szerzeményi volta mellett van. Az ági öröklés rendszere az Országbírói Értekezlet idején és az azt követő időkben évtizedeken át tartó magasszárnyalású, sokszor szenvedélyes vita tárgya volt, amely magánjogunk első tervezete körül érte el tetőfokát. Az ági öröklés fenntartása, vagy elejtése vitájában a magyar jogászság legkiválóbb képviselői vonultak fel és fejtették ki álláspontjukat olyan szellemi felkészültséggel, amelynek megnyilatkozásai legszebb ékkövei jogirodalmunknak.