Duna népe, 1938 (4. évfolyam, 1. szám)

1938 / 1. szám - A Dunamedence a világpolitikában

a magyarság számára,, — de a többi dunavölgyi nép számára sem — a régi monarchiánál, amikor is Podwoloczyskától Cattaróig és Predeáltól Oderbergig, valamint Orsovától Cervignanóig egy hatalmas gazdasági egység állott a termelés, a kereskedelem, a javak értékesítésének rendelkezésére. Elmulasztott történelmi lehetőségeket visszacsinálni nem lehet és régi históriai tapasztalat, hogy a történelem nem ismétli mg önmagát. Azonfelül a világháború utáni korszakban nyilvánvalóvá vált újabb történelmi irányzat azt mutatja, hogy a dinasztikus kapocs megszűnt összekötőerő lenni különböző ajkú népek között. Ez az irányzat olyan vaskövetkezetességgel érvényesült, hogy még a győztes Nagybritannia sem vonhatta ki magát a hatása alól, amikor is kénytelen volt Írországnak nagyobb szabadságot engedélyezni, mint aminőt annakidején Magyarország élvezett az osztrák-magyar monarchia kötelékén belül. Pedig az ir nemzet klasszikus példája, az ú. n. „Gefühlsnation"nak, vagyis az olyan nemzetnek, amelyet egyesegyedül csak a különálló érzelmi egység avat nemzetté, mert voltaképen önálló nyelve sincsen, legfeljebb csak teoretikusan. A mai nemzetközi politikában számolni kell néhány nagyon fontos jelenséggel, amelyeket az ú. n. dunamedencei kérdés megoldásának taglalásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első ezek közül: az ú- n. „népszövetségi eszme" tökéletes fiaskót vallott. Ma már nemcsak Németország, Olaszország és Japán, tehát az ú. n. „tengely" államai állanak a Népszövetségen kívül, hanem annak eszmei megteremtője, Amerika, már régen hátat fordított annak és kilépett belőle több délamerikai állam is. Viszont „előkelő" szerepet tölt be a Népszövetségben az Orosz Szovjetunió. Ez ismét megerősíteni látszik az autoritativ jobboldali államrendszereknek azt a tézisét, hogy a bolsevizmus szövetkezik a demokratikus államokkal (vagy ha úgy tetszik, fordítva: a demokratikus államok veszik igénybe a bolsevizmus segítségét) a jobboldali autoritativ államok ma már legalább 360 millió embert reprezentálnak, a gyarmatok lakossága nélkül. Ez is mutatja, hogy a népszövetségi eszmétől a jövőben nem lehet várni sem a kisebbségi kérdés megoldását, sem a nemzeti ellentétek kiegyenlítését, sem a gazdasági közeledés megvalósítását. Európának a Baltitngertől a Fekete-tengerig eső részén 30 millió ember él kisebbségi sorban és ezeknek a sorsát eddig sem enyhítette semmiféle népszövetségi petíció. Ugyanekkor a népszövetségi eszme bukása mellett másik, igen nagy mértékben figyelemre érdemes, de egyszersmind aggodalmat is keltő tünet a világnézeti szempontok és ellentétek döntő szerephez jutása a nemzetközi politikában. Ez is nóvum a háborúelőtti világrendhez képest. A világháború előtt is ellentétes szövetségi táborokra bomlott Európa és állandóan kisértett a Talleyrand-féle „Cauchemar des Coalitions", — a szövetségek lidérce, amely végül is lángbaborította Európát. Mindazonáltal akkor az összes ellentétes szövetségi rendszerek világnézetileg egy síkon mozogtak: általában valamennyien parlamentáris, demokratikus, liberális, gazdaságilag pedig a szabad versenyen alapuló államrendszerek voltak. A Népszövetség teljes felbomlásával most újra feltűnt a szövetségek lidérce, még tetézve azzal a veszedelemmel, hogy az egymással szembekerült blokkok világnézetileg is ellenfelei egymásnak... A bolsevista Oroszországnak, a demokratikus csehszlovák köztársaságnak és a népfrontos Franciaországnak automatikusan hatályba lépő kölcsönös segélynyújtási paktumai vannak egymással. Az egyik prominens francia publicista, Pierre Dominique a République című lapban 1937 decemberében azt írta, hogy ezekkel a paktumokkal Franciaország „annak a töltött puskának a szerepét vállalta, amelynek a ravaszát bármely barátja, bármely pillanatban elsütheti, egy ujjmozdulattal..." És valóban, a helyzet — különösen hosszabb időre előretekintve — a legnagyobb mértékben aggasztó, ha azt a fejlődési folyamatot is figyelembe vesszük még, hogy a nemzetek fegyverkezési versenyében a nagy néphadseregek után (a legutolsó világháborúban még csak ott tartottunk) a hadsereggé szervezett népek jelentik a béke legnagyobb veszedelmét és idézik fel, nem is indokolatlanul, a totális háború rémét... Ha tehát a dunavölgyi probléma megoldási lehetőségeiről beszélünk, mindezeket a kérdéseket figyelembe kell vennünk, főleg pedig azt kell szemünk előtt tartani, hogy a Dunamedence kérdése nem elszigetelt kérdés, hanem azt a látható és láthatatlan szálak egész ömege köti össze a világpolitika egyéb, látszólag távolfekvő kérdéseivel. Ma nem lehet elszigetelten dunai problémáról beszélni, különösen pedig annak megoldását remélni, függetlenül a nagy nemzetközi politikai kérdésektől és a világáramlatok sorsától. A legnagyobb jelentőségű tehát a dunavölgyi kérdés megoldása szempontjából a kialakuló „tengelyek", — vagyis a népszövetségi eszme kudarcával megbukottnak tekinthető európai egység eszméjének likvidálása után az egymással szembenálló blokkok kialakulása és erőviszonyai. A németek újabban nagy előszeretettel Volk ohne Raum-n&k nevezik magukat, térség nélküli népnek. Ez a kifejezés miránk, magyarokra még sokkal jobban illik. Nekünk nincs tengerpartunk, ennélfogva nincsenek lehetőségeink tengerentúli terjeszkedési területek, vagy „Absatzgebietek'' megszerzésére sem. De ugyanez a kifejezés ráillik az osztrák-magyar monarchia többi utódállamára, legelsősorban pedig Csehszlovákiára is. Massaryk és Benes cseh generációban a történelemben párját ritkító diplomáciai siker, a csehszlovák államnak a békeszerződésekben való megteremtése, hasonló görögtüzes illúziókat keltett, mint aminő illúziók a 30 millió magyarról álmodozó, kiegyezés és világháború közötti magyar nemzedéket áthatották. Már most észrevehetők azonban egyes tünetek, hogy egyenes arányban Németország megerősödésével, a legfiatalabb cseh generáció már kezd leszállani az illúziók fellegeiből és iparkodik számot vetni a következő valósággal: A cseh nép etnográfiai elhelyezkedése még a amagyarénál is vigasztalanabb. A Szudéták, a Cseh Erdő, Szászérchegység és a Bajor Erdő között, az Elba forrásvidéke és legfelső medencéje táján einelyezkedett cseh népet három oldalról a hatalmas német etlmikum vasgyűrűje övezi körül, azonfelül a cseh városok többségében is a polgári lakosság jelentékeny része német fajú. Kissé drasztikusan azt mondhatnánk, olyan érzés lehet egy hatmilliós nép számára, ha három oldalról egy hetven milliós kompakt idegen ethnikum övezi körül, mint amilyen érzés lehet a házinyúl számára, amikor a kobra a fejét már a szájába veszi és benyálazza, készen arra, hogy a következő pillanatban egészen lenyelje... Azok az erők tehát, amelyeket a világháborö idején cseh politikusok hívtak életre és amelyek centrifugális módon érvényesültek az osztrák-magyar monarchiával szemben, most már, mint két évtized távlatából bebizonyosodott, a csehszlovák állammal szemben nem érvényesültek centripetális módon... Éppen ezért nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mik azok a cseh javaslatok, amelyekre az angol alsó4