Duna népe, 1937 (3. évfolyam, 4, 6, 10, 11. szám)

1937 / 11-12. szám - Telepítés a munkanélküliség leküzdésére Ausztriában

A MAGYAR KATASZTRÓFA 1918—19. Irta: Szende Zoltán dr- (Harmadik, bővített kiadás, Bp. 1937.) Szende könyve 1931-ben jelent meg először, némec nyelven. Két évvel utóbb látott magyarul napvilágot, most pedig harmadik kiadásban kerül a közönség eléEz a siker világosan mutatja, hogy olyan témát dolgozott fel benne, amely szélesebb közönség érdeklődésére tarthat számot. Valóban, az utóbbi évtizedek magyar történetében alig van fájdalmasabb, mozgalmasabb, izgatóbb időszak, mint az összeomlás néhány hónapnyi ideje. Ez az a nagy fordulópont a nemzet életében, amihez publicisztikánk, irodalmunk, közvéleményünk állandóan visszanyúl, mert vissza kell nyúlnia; de amit jobban szeret egyéni visszaemlékezéseinek szemüvegén át tekinteni, mint a tudományos kutatás fárasztó szempontja szerint. A szerző ennek a korszaknak tudományos feltárására vállakozott. Az eseményeket, nagyon helyesen, a ki nem adott, levéltári források alapján tárgyalja. Ezeket a nagyközönség nem ismeri, holott megbízható és pontos képet csak ilyenmódon lehet nyerni. Nagy szorgalommal óriási anyagot gyűjtött egybe, főként a bécsi Hadilevéltár irataiból. Igazán sajnálnunk kell, hogy a magyar kiadásból helyszűke miatt, kénytelen volt elhagyni a jegyzeteket, levéltári utalásokat. Az így összegyűjtött anyag összeállításában a kellő gondossággal jár el. A tárgy maga nagyon kényes. Kül- és belföldön annyi előítélet, személyi és nemzeti hiúság, rosszul értesültség vagy gyakran rosszakarat vette körül, hogy a tisztánlátás nagy nehézséget okoz. A szerző nem akar értékelni, óvakodik minden hangzatos megállapítástól. Az összeállított adatok minden frázisnál erőteljesebben és igazabban beszélnek. A száraz tények felsorolása e legérdekesebb olvasmányt nyújtja. A szerző nem használ írói fogásokat, stílusa száraznak mondható, a hosszú bekezdések megnehezítik az olvasást — és a könyvet mégis alig lehet a kézből letenni. A szerző hasznos munkát végzett könyve megírásával. Remélhetőleg sokban hozzájárul ahhoz, hogy a nagyközönség ibiztosabb és tudományosabb szempontokat nyerjen ama hányatott és mozgalmas idők megítéléséhez. Kósa János dr. BÁTHORY ISTVÁN KIRÁLY Irta: Veress Endre. Bp.: Mickiewicz Társaság kiadása, 1937. 378 p. A szerző eddigi törfjénelmi munkáit felülmúlja fenti címen megjelent tanulmánya. Az erdélyi fejedelem és lengyel király személye megérdemelte ezt a nagy munkát. Sok olyan történelmi eseményt ismerünk meg belőle, mely a számtalan magyar, lengyel, latin és francia nyelvű tanulmányban nem található meg. A szerző már tíz önálló kisebb-nagyobb tanulmányban és néhány cikkben foglalkozott hasonló témával, de ez a munkája felöleli a teljes Báthory anyagot. A művet még az teszi értékessé, hogy számtalan kép, metszet és eredeti kézirat másolata tarkítja, melyek közül többet a varsói Zamoyski-könyvtár engedett át közlésre. A könyv nemcsak történelmi szempontból bír értékkel, hanem a magyar-lengyel kultúrális kapcsolatok szolgálatában egy jelentős esemény. Magyar szempontból nagy értéket jelentene, ha a könyv lengyel nyelven is megjelenhetneKertész János dr. DR. CSÓKA J. LAJOS: MÁRIA TERÉZIA ISKOLAREFORMJA ÉS KOLLÁR ÁDÁM. (A pannonhalmi főiskola könyvei 5. Pannonhalma, 1936.) A szerző önálló kutatásai alapján fényt derít Mária Terézia magyar tanulmányi reformja, a Ratio Educationis keletkezésének körülményeire. Alapvető jelentőségű megállapítása szerint a nevezetes tanulmányi rendszer tulajdonképeni létrehozója Kollár Ádám Ferenc, a bécsi udvari könyvtár felvidéki származású igazgatója, akinek szerepe eddig elkerülte a pedagógiatörténet figyelmét. Adatszerű bizonyítékok hiányában a szerző először rendkívül alapos — mindenütt eredeti okiratokon nyugvó — történeti magyarázatát adja Kollár kényszerű háttérbenmaradásának, majd a Ratio Educationis és Kollár pedagógiájának aprólékos összehasonlításával meggyőzően bizonyítja feltevését. Az értékes és érdekes munka határozott gazdagodása pedagógiai irodalmunknak. Lakatos L. Lajos. TASNÁDI KUBACSKA ANDRÁS: NOPCSA FERENC KALANDOS ÉLETE (Franklin. 1937. 144 o.) Kerek négy éve, hogy egy revolvergolyó pontot tett egy nagy magyar életére. Nopcsa Ferenc, korunk legnagyobb őslénykutatója, Albánia első etnográfiai és földrajzi leírója is a magyar tragédia szomorú alakjainak sorába került. Végigolvasva ezt a naplófeljegyzések és beszélgetések alapján írt kitűnő munkát, döbbenetessé válik lelkünkben a kérdés: miért pazaroljuk úgy nemzeti értékeinket — talán olyan sokkal rendelkezünk? Nopcsa Ferenc, akinek neve a világ legelső ősélettani kutatói között ékeskedik, nem tudott élete végére annyit elérni, hogy amikor az igazi tudós számára oly borzalmas intrikák egy tudományos intézmény éléről eltávozásra kényszerítették, öreg korára a legszerényebben meg tudjon élni. Halála előtti napjaiban azon töprengett, hogy eladja legféltettebb kincsét, paleontológiái könyvgyűjteményét. De nem bírt a könyvtárszobától megválni, mint ahogy „nem válhatna meg lelke egyik felétől sem-" Inkább a testétől vált meg. Hámori László. Zene. Örvendetes fejlődésről tett tanúságot legfiatalabb zenekari alakulatunk, a Budapesti Női Kamarazenekar, a november 27-én, a Vigadó nagytermében tartott hangversenye során. A lelkes együttest vezénylő Sándor Frigyes, híven az eddigi, dicséretreméltó célkitűzésekhez, ritkán hallható, preklasszikus remekműveket tűzött műsorára. A kamarazenekari irodalom kimeríthetetlen gazdagságú kincsesbányája zenei életünkben még csupán a jövőben vár feltárásra. A műsorra tűzött kamarazenekari kompozíciók sorát Handel pompás D-dur concerto grosso-ja nyitotta meg. A concerto grosso-k nemes kmolyságú túnusa vonul végig Handel szerencsés kézzel műsorra választott kompozícióján, amelyben helyenként már mintegy Mozart-i sejtelmek is icsendülnek fel. Johann Christian Bach B-dur zongoraversenye szerzőjét, megkapó élénkséggel, Mozart közvetlen szelllemi elődjeként mutatja be. A bájos tartalmú, formájában tisztult tökéletességű kompozíció miniatűr Mozart zongoraversenyként hat, szembeszökően világias, kecses eltávolodást jelent a nagy apa rendíthetetlenül mélységes vallásos hitével, földöntúli világfelfogásával szemben. A szólista P. Jámbor Ági, (a varsói Chopin versenyek díjnyertese), a beteg Sándor René helyett 24 óra alatt vállalta a zongoraszólamot, melyet éppen a kamarazenekari szereplései terén, tőle már régóta megszokott, kiváló' biztonságú stílusérzékkel szólaltatott meg. Utána annál is megkapóbban szólal meg minden idők egyik legfájdalmasabb, legmegrázóbb emberi megnyilatkozása, az idősebb Bach „Ich will den Kreuzstab gerne tragen" kezdetű kantatéja. A szépen sikerült hangversenyt Haydn kisebb, de távolról sem sablonos felépítésű, lassú tétellel és hegedűszólóval végződő Fis-moll szimfóniája fejezte be. (p—r E—e) Lapunk fordítási munkáit Geriay Károly dr. végezte. Kiadja és a szerkesztésért felel: Riegler Imre dr. K. J. Siudió nyomdája. Bpesl VI. Lovag-utca 20 26