Bűnügyi szemle, 1917-1918 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 1. szám - A tett-azonosságról

38 féle erőszakosságok, a vagyon elleni bűncselekmények és a házasságtörés. A királysértő cselekmények közé tartoznak az uralkodó uradalmai és monopóliumai ellen irányulok, a felségsértők közé pedig az állam s a királyság intézményét megtámadó bűncselekmények. A szakrális bűncselekmények közül említendő az azilum jog megsértése. A vádra magánbüncse'lekményeknél rendszerint a sértett jogosult, de békés megegyezés sincs kizárva. Adóbűncselekményeknél a népvád intézménye divik, király- és felségsértőknél pedig közfunkcionáriusok emelnek vádat. Hogy az ötödik csoportnál kié a vádló szerepe, ismeretlen. A magánbüncselekményeknél büntetésként nyilvános malumok és elkobzás szerepelnek, az adóbűncselekményeknél halál, elkobzás és birság. A király- és felségsértő bűncselekmények büntetése elkobzás vagy — esetleg többszörös — kártérítés. Az eljárás kétféle: rendőri és bírósági. A büntetőhatalcm birtokosa kizárólag a király. A római korszakban a bíráskodás a praefektus Aegyptire megy át, A magánbüncselekmények alig különböznek az előző korszakéitól. A fiskális bűncselekmények miatt úgy magánosok mint tisztviselők emelhetnek vádat. Az államellenes büncselekménvek között bandák támadásai és tiltott fegyverek birtoklása szerepel, társadalomellenes bűncselekményül pedig csupán szemérem ellen irányulok. Büntetésül a többi között a megkorbácsolást és a damnatio in metallum-ot alkalmazzák. A bizánci korszakban is megmaradnak az emiitett bűncselekmény csoportok. A jogszolgáltatást a prefektus és a dux vezetése alatt álló polgári és katonai hatóságok látják el. Egyes esetekben a humiliores büntetése deportáció, a honestioresé ellenben csak elkobzás. Az ügyet már a római korszakban akkuzatoríusan tárgyalják. A későbbi korszak peréről alig maradt feljegyzés. 2. A szláv népek büntetőjogával foglalkozik Kohler Józsefnek ,,Die Russkaja Pravda und das altslavische Recht (Zeitschr. f. vergleich. Rechtswiss. XXXIII. k. 289. és köv. old.) c. értekezése. A dolgozat előterében a három orosz jogkönyvben foglalt orosz büntetőjog áll, melylyel szerző a többi szláv nép büntetőjogát összehasonlítja. Az orosz jogkönyvek itt-ott germán eredetre vallanak. Az eljárás eredetileg a község előtt folyik le, később a fejedelem előtt, kit a további fejlődés során a bírságok (Busse) is illetnek. Bizonyítékok gyanánt tanuk, eskütársak és istenitéletek fordulnak elő, utóbbiak közül a viz- és a vaspróbát ismerik. Nevezetes, hogy a községet magát is felelősségre lehet vonni, ha a kézrekerités nem sikerül. A vérboszu még a második jogkönyv idejében is divik. Gyilkosság esetében vagyonelkobzásnak van helye s a rokonok is szavatolnak. Testi sértésnél elégtételt és békedíj (Friedensgeld) fordul elő. A délszlávoknál is Wergeld és Friedensgeld szerepel mint büntetés. A birság a fejedelmet illeti. Feltűnő az eskütársak nagy száma. Néhol már korán fordulnak elő testcsonkitó büntetések, részben a birság le nem fizetése esetében. Ilyen büntetések, valamint halálbüntetési nemek, és pedig igen kegyetlen alakban, a szerb büntetőjogban is szerepelnek, melyre a külön bosszupénz intézménye is jellemző, de csak a 14. századig. Az ó-szláv jelleget a lengyel jog is magán viseli.