Bűnügyi szemle, 1915-1916 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 1. szám - A gyorsított bűnvádi eljárás szerinti semmisségi panaszról. 9550/915. I. M. E. sz. rendelet 18. és 20. §-ok

8 De ezt a törekvést mutatja a Curia gyakorlata is. Tudjuk jól, a BP. életbeléptetését követő esztendőkben a Curia békóba verte saját magát. Úgyszólván elszigetelte magát az ügyek érdemében való döntés elől. Tette pedig ezt egyrészt a semmiségi panaszok bejelentése körül való szűkkeblű eljárással; másrészt pedig a jogkérdés fogalmának szertelen megszorításával. Az azóta eltelt másfél évtized alatt azonban e téren is óriási volt a haladás. A semmiségi panasz bejelentése körüli formalismust egyre kevésbé követeli meg, míg a BTK, 30. §-ának 2. bekezdésében foglalt rendelkezés, a régebbihez hasonló gyakorlatnak végkép elejét veszi, A tény és jogkérdés elhatárolása tekintetében pedig a Curia szintén felhagyott régi gyakorlatával. A jogkérdés körét egyre jobban kiterjeszti s ez által a felülvizsgálat körébe vont oly kérdéseket, miket ezelőtt onnan kizárt. És mit tapasztalunk ugyanez idő alatt a polgári perjog terén? Tökéletesen ugyanazt a törekvést ismerhetjük fel ott is. Az 1894. évi sommás eljárás szerint a felülvizsgálati eljárásban a fellebbezési bíróság által megállapított tényállás volt irányadó. A bíróságok eleinte respektálták a törvénynek ezt a rendelkezését. Azonban egyre kevésbbé. Egyik-másik vidéki itélő táblánál rendes gyakorlattá vált, hogy a felülvizsgálati eljárásban revízió tárgyává tegyék a felebbezési bíróság által megállapított tényállást. Az uj polgári perrend pedig (534. §.) bizonyos korlátok között kifejezetten megengedi a revíziót. A gyorsított bűnvádi eljárás semmiségi panaszának a ténykérdésre való kiterjesztését nem tekinthetjük a büntető és polgári perjog terén mutatkozó, imént vázolt irányzat szimptóimájának. Nem tekinthetjük annak, mert e szabályzat nem a rendes jogfejlődés produktuma, hanem a háború idejére szóló, ideiglenes jogalkotás. Azt azonban leszegezhetjük, hogy a Gybp, érintett rendelkezése, bármennyire szokatlannak és újszerűnek is tűnik fel, a jogfejlődés irányával ellentétben nincsen. A háború végével meg fog szűnni a Gybp. egész jogrendszere. Meg fog szűnni az ebben statuált, semmiségi panasznak nevezett, sajátos perorvoslati eszköz is. Valószínű azonban, hogy az annak alkalmazása körül szerzendő tapasztalatok anyagot fognak szolgáltatni a büntető perjog jövő fejlődésére.