Bűnügyi szemle, 1914-1915 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 2. szám - A becsületsértő cselekményekről. [3.r.]

74 nem lehetek elzárva attól, hogy közérdekű felbuzdulásomban, a szavak injuriosus jelentését latra nem vetve, megfelelő, esetleg becsületsértő kitétellel jellemezzem a tettet.1 A társadalmi élet zavartalanságának ezen igényei szülték az exceptio veritatis szükségét és azokat a szabályokat, melyek a kódex 263. és az új törvény 13. §-ában foglaltatnak. Mindakettőben az állami és az ettől el nem választható jogos magánérdek dominál, az új törvényben még láthatóbban, mint a régiben. Valamint a sértés büntetendőségénél két szempont jő figyelembe: a cselekménynek tárgyilag sértő minősége és a jogtalanság, ugy az exceptio veritatisnál is két körülmény mérlegelendő: az állított tény valósága és a jogos érdek. Hogy kódexünk és az új törvény kellően szem előtt tartotta-e az utóbbi junctimot, a továbbiakból fog kitűnni. Az igazmondás védelmének ez a szüksége, mely annál nagyobb, minél szabadabbak valamely ország alkotmányos intézményei, az alaki jog szigorú szabályainak gyengítésére, kivételes perjogi rendelkezésekre vezetett: a bizonyítási tehernek (amennyiben erről a büntetőjogban szó lehet) áthárítására. A bizonyítás általános elvei szerint a vádló tartoznék bizonyítani a becsületsértő cselekmény tényálladéki elemét vagyis azt, hogy az állítás vagy kifejezés nem való; a vádlott tehát menekülne, ha ez a bizonyítás a vádlónak nem sikerül. Itt azonban a viszony meg van fordítva; a becsületsértés vádlottja csak úgy szabadul, ha nemcsak azt sikerül igazolnia, hogy a vádlott nem bizonyított, hanem azt is, hogy a bizonyítandó ténynek (a nem valóságnak) az ellenkezője áll: hogy az állított tény vagy kifejezés való. Aminek valósága bizonyítva nincs, az még mindig lehet való, a valótlanság be nem bizonyítása tehát nem egyértelmű a valóság bebízonycdásával. A vádlottnak pedig ezt kell bizonyítania; nemcsak a vádat kell megdöntenie, hanem a vádbeli tények ellenkezőjét (kell megállapítania. A nemleges bizonyítás nehézségei mellett az általános eljárási szabályok szerint a vádló állása aránytalanul nehezebb volna, az in dubio pro reo elve pedig a vádlott javára szolgálna. Az utóbbi szabály a becsületsértő cselekményeknél el van ejtve: kétség esetében a vádlottat marasztalni kell, mert ő bizonyítani tartozik, 1 Binding, Normen 2. k. (1877.) 101. 1.