Bűnügyi szemle, 1914-1915 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 1. szám - A gyorsított bűnvádi eljárás és a rögtönbíráskodás

63 Pekárynak azonban teljesen igaza van abban is, amikor reámutat arra, hogy a mi törvényünk lehetne tökéletesebb is, mert mi bírák is erősen érezzük, hogy a BN. 43—46. §§-ainak alkalmazása tekintetében nehézségek forognak fenn s az új ikódex előkészítése alkalmával célszerű lesz a külföldi törvényhozások termékeit figyelembe venni. A botbüntetést azonban talán Pekáry sem akarja alkalmazni a kéri tőkre? Lengyel Aurél járásbíró, tagadhatatlan, a fiatalabb nemzedék egyik kimagasló alakja, nemcsak tudása és szorgalma révén, hanem főleg azért, mert amit tanult, azt tudja is, s alkalmazni tudja az életre s amit kifejezni akar, azt meg is tudjaértetni. Ugy hogy p. o. magam részéről a becsület védelméről szóló törvényjavaslat:, amelynek a szerzője tudtommal ő volt, egyik legsikerültebb törvényjavaslatnak tartok, úgy szerkezet, mint stilus dolgában. Az indokolása pedig olyan sikerült munka, amely igazán elismerést érdemel. ,,A becsület védelme" cím alatt tulajdonképpen a törvényjavaslatot illetve, azóta már törvényt magyarázza. És ha a birói gyakorlatot, a becsületsértés és rágalmazás vétségét illetően, nem teljesen híven magyarázza, azt csak annak lehet tulajdonítani, hogy a szerző az alsófokú biróságok ítélkezését vette irányadónak, holott mégis csak a kir. Curia gyakorlata ad irányt. Azt is mondja, hogy a német bíró szabadabban mérlegelheti, hogy valamely szó, vagy tett, az idő, a hely, a mondások, a mód és egyéb körülmények szerint becsületsértő-e. Azt hiszem a szerző úr alaposan téved abban a tekintetben, hogy a magyar bírónak a mozgási köre egy körömfeketényivel is szűkebb volna — mert amit itt felsorol, hogy mi minden befolyásolhatja annak a megállapítását, hogy valamely tett, vagy szó becsületsértő-e — azt bizony a magyar bírónak is kötelessége mérlegelni és mérlegeli is. A rágalmazás vétségénél a szerző azt akarja bebizonyítani, hogy az állításnak csak azt a nyilatkozatot lehet tekinteni, amely a nyilatkozónak saját tudomását adja elő — s mástól hallott hír terjesztése azonban nem állítás. Teljes fogalomzavar s nem magyar ész számára való fejtegetés, de különben is ellenkezik az eddigi gyakorlattal, ellenkezik jóformán az összes magyarjogi irók felfogásával. A valódiság bebizonyításának kérdésében elfoglalt álláspontjával teljesen egyetértek és különösen helyeslem azt, amit a BTK. 264. §. 4-ik pontjára vonatkozóan mond, lehet hogy elfogultságból, mert pár évvel ezelőtt ezt az álláspontot képviseltem. Staud Miklós miniszteri fogalmazó „Értékítéleteinek jelentősége a büntető jogban" cím alatt az érték elmélet fejlődését és feladatát tárgyalja jórészben philosophiai szempontból, majd annak hatását a jog fejlődésére. Bepillantást enged abba a homályba és bizonytalanságba, amely az elméletet, manapság még kiséri; de viszont helyes pontokra mutat reá, hogy a büntetőjog tudomány és törvény milyen értékek mérlegelését végzi, s milyen értékeket kell a jövőben értékelni a kriminalitás leküzdése szempontjából. Igazán élvezetes kis tanulmány, sok tudást, szorgalmat árul el — s ami még örvendetesebb a szerző a sok elmélet mellett a saját álláspontjának helyes fonalát sohasem veszti el.