Bűnügyi szemle, 1914-1915 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 1. szám - Háboru és büntetőjog

27 gaként — mindig hivatásuk magaslatán állanak s így az ő beilleszkedésük a társadalomba ennek morális erejét nemhogy gyengítené, sőt nyilván fokozza. Ami viszont a legénységet illeti: az ennek körében érvényesülő erős, de mindamellett emberies fegyelem tapasztalat szerint határozottan nevelő hatású. Nem egy esetről tudok, amikor a rakoncátlan legény a katonai szolgálat után visszatért falújába: példás életű polgárrá alakult át és ez természetes, mert rendhez szokott, már pedig a rend egyik legnagyobb ellensége a kriminalitásnak. Nem minden megfontolás nélkül határozta meg a BN. alkotója a javítóintézetben tarthatás maximális idejét a betöltött 21-ik életévben, mely életkor érintkezik a katcnakötelezettség kezdőpontjával, s így biztosítva van annak lehetősége, hegy az a fiatalkorú, kit — talán azért, mert az intézeti kezelés elegendő eredménnyel nem járt — betöltött 21-ík életévéig kellett a javítóintézetben visszatartani, a katonai fegyelem, és nevelés jó hatásaiban részesülhessen. A fegyveres szolgálat alá fogás tehát nálunk nemcsak hogy nem erjesztője a, kriminalitásnak, sőt ellenkezőleg fő célján — a külvédelem biztosításán — (kívül másodlagosan nevelő feladatot is betölt s e minőségében mint a bűnösség elleni küzdelem egyik hatályos eszköze szerepel. A militarizmusnak egyéb közvetett és bizonyos tekintetben szociális szempontból csakugyan káros hatásaira (így az állami jövedelmek nagy részének katonai célokra fordítása) csak az a megjegyzésem, hogy e hátrányokkal szembeállítandók azok az előnyök, melyek az állami lét kérdésével összefüggő érdekek védelméből folynak, s amelyeknek biztosítása másként, mint fegyverkezés útján sajnos nem eszközölhető. De mindezektől eltekintve a militarizmusnak oly sötét színben való beállítása, mint azt a Colajanni és Corre fejtegetéseiben látjuk, már csak azért sem találó, mert határozott anakronizmus. Évszázadokkal ezelőtt, sőt többé-kevésbbé még a napóleoni hadjáratok idején is a katonaság alig volt más mint a banditák, rablólovagok s általában ama kor kétes életű alakjainak együvé szervezett tömege. „Man machte das Gesindel und Proletariat zu Soldaten" [Sternberg 91. 1.) s így nincs mit csodálkozni azon, hogy az elmúlt időkben a békés lakosság éppúgy félt a katonaságtól, mint a bűntettesektől. „Jusqu au XVIIe siécle, en Francé mérne, les garnisens royales, dans les villes, étaient regardées comme un véritable fléau" (Tarde, 422. 1.).