Bűnügyi szemle, 1914-1915 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 1. szám - A becsületsértő cselekményekről. [2.r.]

10 úgy volt értve, hogy a sértett ügyetlen; hogy még a lopás állítása sem becsületsértő, ha csak la lopottnak vélt dolog visszanyerése céljából jóhiszeműleg, ártó szándék és gondatlanság nélkül, gyanút akar kifejezni.29 A régi magyar írók nem tárgyalják tüzetesen az animus injuriandit. A becsületsértés, mint polgári ügy, a magánjog elvei szerint részesült elbánásban, úgy a törvénykezésben, mint az irodalomban; de mivel a dehonestatío tilos cselekményből eredő kötelezettséget szült (damnum injuria dátum), megítélésénél természetesen szerepelnie kellett az ú. n. dolus civilisnek. Az írok között kivétel Kövy, ki már a becsületsértés definitiójába felvette a dolus kellékét. Az animus injuriandit csak egy részletkérdésnél érinti, amennyiben a többértelmü kifejezésékre vonatkozólag, azt vitatja, hogy ezek cslak úgy állapítják meg a dehonestatíót, ,,ba a beszélő kijelenti, hegy a kitételt sértő értelemben akarta használni.30 Ezen a nyomon jár a Curiának egy régibb határozata is, kimondván, hogy a valótlan bűnvádi feljelentés csak akkor rágalmazás, ha az „gonosz szándékból vagy egyenesen a vádlott fél becsülete ellen irányított célzatból történt."31 Az újabb magyar írók, amennyiben az animus injuriandi kérdésével tüzetesen foglalkoznak, kivétel nélkül a ma uralkodó állásponton vannak, (Werner i. m. 475, 1. Fayer i. m. 2. k. 123. 1.) Az animus injuriandi körüli vitában, mint a fentebbiekből láttuk, sokat szellőztették azt a kérdést is, hogy ia becsületsértés tényálladékához szükséges-e, hogy a sértett sértve érezze magát vagy hogy a hírrontás tényleg bekövetkezzék. Erre a válasz majdnem egyhangúlag: nem. Csakhogy ez a válasz nem az animus injuriandi problémáját dönti el, hanem csupán a cselekmény passiv alanyával foglalkozván, csak azt állapítja meg, hogy a becsületsértés u. n. /orma/delictum, vagyis hogy a cselekvőség már önmagában büntetendő, anélkül hogy „eredmény" (következmény) kellene hozzá. Már Stübel32 kiemelte az injuria e kivételes tulajdonságát és ez 29 Dalloz, i. h. 30 I, m. 511. 1. (Az első közlemény 15. jegyzetében a lapszám 510-re igazítandó ki.) 31 Wenzel, i. m. pótkötet 84. 1. 32 Über den Thatbestand der Verbreghen (1805.) 17. 1.