Bűnügyi szemle, 1914-1915 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 1. szám - A becsületsértő cselekményekről. [2.r.]

6 A régi felfogás azonban az animus injuriandít oly természetes és magától értődő kelléknek tartotta, hogy oly alapos és terjedelmes író, amilyen Weber, még a tétel bizonyítását is feleslegesnek nyilvánította.5 A tan főképpen arra támaszkodik, hogy már a római jog is különös súllyal emelte ki a cselekmény subiectiv elemét és ebben a tettes azon akaratát, hogy a sértettnek lelki fájdalmat okozzon: injuria ex affectu factientis consistít (1. 3. §. 1. D. 47., 10.). És tagadhatatlan is, hogy ez a nézet a becsületsértő cselekményeik legbensőbb természetében gyökerezik. A közéletben az a kijelentés, hogy „nem akartam sérteni", rendesen kellő elégtételnek vétetik. Mi több: a bírói határozatokban is gyakran ott lappang ez a gondolat, bár ritkábban a bűnösség, mint a büntetés meghatározásánál. A szándékra való általános hivatkozás néha csak leplezi a bírói lelkiösmeretnek az animus injuriandi szükségtelenségének merev tana és a méltányosság közötti vergődését. Nem kisebb tekintély, mint Bar állapítja meg, hogy az elmélet meghatározásai hiányosak lévén, a gyakorlatban a becsületsértő szándék „nem jogosulatlanul" nagyban szerepel.6 Azon ellenvetés persze, hogy a becsületsértő szándék dolus speciálist jelentene, mint már említettük, nem talál. Már régente sem úgy fogták fel a dolgot, hogy a cselekvés indítéka vagy célja a sértett személy búsítása kell hogy legyen; mindig elégségesnek tartották, ha a sértés erre alkalmas volt és a tettes ennek tudatában cselekedett. A tettesnek ezen túlmenő célzata, melyet Carrara „ideologikus" célzatnak nevezett, akár megvalósúl, akár nem, a bűnösség szempontjából közömbös volt. Feuerbach (1801) úgy írt ugyan kérdésünkről, hogy félre lehetett érteni. A becsületsértés lényeges kelléke gyanánt, a tettnek tárgyilag injuricsus volta mellett, azt kívánta, hogy a tettes főcélja a becsület megsértése legyen; ha pedig egyéb főcélja van, abban a tudatban cselekedjék, hogy becsületet sért,7 11 hely értelmét azonban máig is érvényesen megvilágította Mitícnnaier II. jegyzete, amely szerint a becsületsértéshez termé9 I. m. 1. k. 44. 1. 6 Zur Lehre von der Beleidígung (Gerichíssal 52. k. 116. 1.). 7 Lehrbuch des gemeinen in Deutschland gültigen peinlichen Rechts, 278. lap.