Bűnügyi szemle, 1913-1914 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 5. szám - A közveszélyes munkakerülőkről szóló törvény néhány szakaszához

231 péket, jellemző eseteket találunk az egész munkában, amelyek a szerző ügyes megfigyelőképességét dicsérik. Részletes adatokat ad az előadásokban a gyermekzüllésről és ennek okait találóan jellemzi. Igen alapos argumentumokkal igazolja szerző tételét „A kriminálítás és a vallásos nevelés" cim alatt, hogy a züllött fiatalkorúak megjavítása csak a vallásos nevelés segitségével érhető el. Találó szinekkel jellemzi a szerző a nagyváros szarepét a gyermekvédelemben s azt a harcot, amely a kriminalitást szülő tényezők és a kariták közt a gyermekért folyik. Külön fejezetben foglalkozik a szerző a tanulóifjúságnak a gyermekvédelembe való bevonásáról s az angol „League of Pity" intézmény ismertetése kapcsán megszívlelendő gyakorlati útmutatást ad erre vonatkozólag. Igen nagy gyakorlati értéke van annak a két fejezetnek, amely a papságnak és a tanítóknak bevonásáról szól s mindkét irányban kész munkaprogrammot is nyújt. A keresztény gyermekvédelem szervezetéül az egyházat, a legelső organizációt jelöli meg, s ily módon látja biztosítva a gyermekvédelem általános és helyes irányú kifejlését. A munkához előszót dr. Rajner Lajos püspök irt, amelyben a kiváló főpap a gyermekvédelem fontosságát emeli ki. A munka nemcsak egy nemes lélek megnyilvánulása, hanem egyúttal a keresztény gyermekvédelem fejlett állásának is bízonyitéka s mint ilyen, igen alkalmas a gyermekvédelem gondolatának terjesztésére és továbbfejlesztésére. e. t. Észrevételek dr. Degré L. kritikájára. E sorok irója abban a kivételes szerencsében részesült immár másodszor, hogy dolgozatát olyan alapos készültségü szakember bírálja meg, mint amilyen e Szemle olvasói által előnyösen ismert fiatal kriminalista: dr. Degré egyetemi m. tanár. Nálunk sajnos ritkaságszámba mennek a tanulmány jellegű kritikák, már pedig a tudományban annyira szükséges szelekció, mig egyfelől csak igy érhető el, addig msáfelől csak az objektív kritika tanulságain gyarapodhatik a szerző és rajta keresztül az ő olvasó közönsége. Dr. Degré kritikái ez utóbbi csoportból valók. Ha pedig ezúttal mélyen szántó fejtegetéseire igénytelen pár megjegyzést teszünk, ezt kizárólag a kritika természete váltja ki. U. i., ha valamely bírálat pusztán a szerző egyéni munkáját érinti, ugy véleményünk szerint nincs helye a kritika — kritikájának. De ha a kritikában tudományos felfogások kerülnek egymással szembe a tűzsorba, épp a tudomány érdeke az: „audiatur et altéra pars." S tessszük ezt jelen alkalommal annál nagyobb kötelességtudással, mert dr. Degré a hazai földön pusztán Vámbéry és általam képviselt szubjektív (Degré nem egészen kifogásolhatatlan terminológiája szerint: „feltételegyenértéküségi") okozatossági tan tarthatatlanságának igazolását épp szerző eredményeinek negatív voltában látja. Vagyis mint ő kifejezi: „Igen közelfekvő gondolat, hogy a hiba valamiképen az alaptételben van." Hogy hogyan, azt nem mondja, aminthogy egy alig két oldalas kritikai ismertetés keretén belül nem is fejtheti ki. Őszintén kívánjuk, hogy „adassék