Bűnügyi szemle, 1913-1914 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 5. szám - A közveszélyes munkakerülőkről szóló törvény néhány szakaszához

229 Szerintem ez a határozat egészben téves. Az a munkakerülő csavargó, vagy más munkakerülő, aki ez életmódjával szorosan összefüggőleg oly bűncselekményt követ el, melyről nyilvánvaló, hogy csak egyedül társadalmilag helytelenített életmódjának eredménye, feltétlenül a 3. §. 1. pontja alapján büntetendő meg. Sőt e büntetési tétel látszögéből, figyelemmel a 3. §. 2. pontjának tartalmára is, bűncselekmény elkövetése az a legszélső határ, ami az erkölcsi romlottság túlsó szélén foglal helyet; egyenesen ki is zárt az oly körülmény, mely még ezt meghaladólag létezhetne. A büntévő nem csak kitette magát az erkölcsi romlás veszélyének, hanem ha cselekményét aljas indokból követte el, erkölcsileg romlott is, tehát, — mondhatnánk, — többet valósitott meg, mint mennyit a törvény feltesz. A többlet magától értetődően hasonlag büntetőjogi megtorlás tárgya, de ez most döntő erővel nem bír. Meg lévén az alap, mire bizton épithetünk, a bűnözéstől az erkölcsileg helytelenitett azon életmódig, mely még a 3. §. 1. p. alá esik, hosszú az ut; ha sikerült a legalsó szélnek kinyomozása, annál nehezebb eldönteni, hogy hol a legfelső vég? A 3. §-ban meghatározott jogkövetkezmények, mondja az indokolás, akkor állanak be, ha a munkakerülőknek, vagy családjának elzüllése már nehézség nélkül bizonyithat; ha tehát már nem anynyira alkalmi, mint szokásszerü munkakerülővel állunk szemben. Ez tehát hasonlag egy határkő. Erkölcsileg romlott az is, aki kárhoztatott életmódját megbüntetése dacára sem hagyja fel. Kiemelendő mégis, hogy kétszeri megbüntetés még nem elegendő; kétszeri büntetés — másnak bizonyítása hiányozván, — csak a 2. §. jogkövetkezményeivel jár; így e cimen való többszörös megbüntetés szükséges, vagy annak kimutatása tények bizonyításával, hogy a munkakerülő erre az életre teljesen „berendezkedett" — így benne a rendes, munkás élettől való irtózás kétséges nem lehet. Ily esetekben nem volna indokolt, hogy az enyhébb 2. §. alkalmazásával bevárjuk, hogy a bűnöző ismét bíró elé kerüljön, és csak akkor alkalmazzuk a 3. §. szerinti szigorúbb büntetést. A dologházak létesítésével a kérdés természetesen más alakulatot mutat. A bűnelkövetés, e törvény alapján többszöri megbüntetés, a munkakerülő életmódra való, — ha szabad így szólani, — tel-