Bűnügyi szemle, 1912-1913 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 2. szám - Perorvoslat az elnöki fejtegetés ellen

b8 nök a fejtegetésben azt mondotta, hogy sajtójogilag mint szerző vonandó az is felelősségre, akinek elmeművét az ő tudta és be­leegyezése nélkül más közzéteszi, vagy, hogy a rablás bűntetté­nek nem okvetlen szükséges a személy elleni erőszak stb. Ezzel a panasszal a vádlott mindenesetre azt akarta elérni, hogy a m. kir. Curia megvizsgálja ennek a panasznak alaposságát, hogy az elnöki fejtegetés nem kergette-e az esküdteket tévedésbe. Ha pedig azt akarta a semmiségi panaszával elérni, akkor ezzel a bejelentéssel a legbensőbb ,,kivánat"-át fejezte ki aziránt, hogy az a főtárgyalási jegyzőkönyv ugy szerkesztessék meg, hogy az ő panasza felülvizsgálható legyen, de legkevésbbé lehet a véde­lemre reá fogni, hogy az ilyen semmiségi panasz bejelentése által — a világért sem kérte ám kifejezetten, hogy a semmiségi panasz alapját képező sérelem valahogy a jegyzőkönyvben feltüntettes­sék, hanem a semmiségi panaszt csak azért jelentette be, hogy a kir. Curia azt visszautasithassa. Ezt a védelem komolyságával összeegyeztethetően mondani még is csak nem lehet. Ha pedig akár az ilyen kivánat, akár a BP. 363. §. szerinti kivánat dacára az elnöki fejtegetés a jegyzőkönyvből kimaradt, mi a teendő ? A Curia egy némelyik határozatában a BP. 427. §. 5. pontra alapitott semmiségi panaszt visszautasította egyszerűen azért, mert az elnöki fejegetés a jegyzőkönyvbe fel nem vétetett miután a felek azt kifejezetten nem kivánták. Hát tegyük fel, hogy a védelem a leghatározottabb szavak­kal még a vonatkozó paragrafust is idézve kérte az elnöki fejte­getésnek jegyzőkönyvbe vételét, a jegyző azonban nem vette fel s a hitelesitéskor ez az elnök figyelmét is kikerülte, szóval a jegyzőkönyvben ennek nyoma nincs. Ott van azonban a semmi­ségi panasz bejelentve, amelyet a védelem a BP. 427. §. 5. pontra alapítva az Írásbeli indokolásban hatalmas érvekkel kifejt. Fel sem merem tételezni, hogy keletkezhetnék egy olyan curiai ha­tározat, amely ezt a semmiségi panaszt is visszautasítaná, azzal az indokolással, hogy az elnöki fejtegetés tartalma nem ismeretes, pedig módjában lett volna a védelemnek a jegyzőkönyvnek a pótlását kérelmezni, ha nem tette magára vessen, nem merem azért mert ez a Curia jelenlegi judikaturájában oly viszaesést mutatna fel, amelyhez szokva nem vagyunk és mert ez az alaki-

Next

/
Thumbnails
Contents