Bírák és Ügyészek Lapja, 1916 (7. évfolyam, 52-61. szám)

1916 / 57. szám - Özvegyek és árvák támogatása

444 Az állami alkalmazottak nevelési segélye. Az állami alkalmazottak nevelési segélyére vonatkozó és egyesületünknek véleményezése végett megküldött rendelettervezet ügyében a következő beadványt intéztük a vallás- és közoktatásügyi Minister Úrhoz: Nagyméltóságú Minister Úr! Az 1912 :LXV. t.-c. 30. §-a értelmében a tényleges szolgálatban álló tisztviselők nyugdíjjárulékaikból befolyó s a pénzügyminister által alapszerűleg kezelendő bevétel egy hányada az állami alkalmazottak gyermekei nevelésének segítésére lévén fordítandó, az ezen törvényben nyert utasítás végrehajtásaként a m. kir. ministerium által létesíteni célzott nevelési segítségekre vonatkozó, velünk közölt rendelettervezetre észrevételeinket a következőkben van szerencsénk előterjeszteni: Mindenekelőtt reámutatva a birói hatalomnak sajátos különleges természetére, amely azt bizonyos vonatkozásban a kormányhatalomtól is függetleníti, és amely ebből folyóan indokolja a birói testületnek amellett való állásfoglalását, hogy a birói hatalmat gyakorló birák és ügyészek azelőtt fennállolt külön státusának visszaállításával, azok a kormányhatalmat gyakorló egyéb állami lisztviselőktől elkülönítve egy önálló szervezetbe foglaltassanak, a fentidézelt törvényes rendelkezés alapján létesítendő alap összegének meghatározása, kezelése és felhasználása tekintetében abbeli kívánságunknak adunk kifejezést, hogy a birák, ügyészek, bírósági jegyzők és joggyakornokoktól beszedett nyugdíjjárulékok, elkülönítve a többi állami tisztviselők által fizetett nyugdíjjárulékoktól, külön önálló alap gyanánt kezeltessenek, és azok kezelése és felhasználása a kormány felügyeleti és ellenőrzési jogának érintetlen hagyásával a birói és ügyészi egyesület, mint a birák, ügyészek, bírósági jegyzők és joggyakornokok országos szervezetének autonóm hatáskörébe utaltassék. Ebbeli kívánságunk és kérelmünk nyomatékos hangsúlyozása mellett is azonban nagy örömmel kell üdvözölnünk a velünk közölt, bár ami fenti elvi álláspontunkkal nem egyező rendelettervezetet s erre készséggel tesszük meg alábbi észrevételeinket. Elsősorban is utalni kívánunk arra, hogy véleményünk szerint az alap kezelését, valamint az alapból adandó segítségek adományozását egy oly országos bizottság hatáskörébe kellene utalni, amely . amellett, hogy az összes ministeriuuiok egy-egy kiküldöttét foglalná magában, az országos birói és ügyészi egyesület, továbbá az állami tisztviselők országos egyesülete, és az állami altisztek és szolgák nyugdíjpótló és segélyző egylete által kiküldendő három-három tagból állana, amely bizottságnak elnökét a ministerelnök nevezné ki. Különösen pedig hangsúlyozni kívánjuk, hogy ennek a három egyesületnek ilyképeni megjelölését már a rendeletbe felvenni azért tartjuk szükségesnek, mert ennek a jóléti akciónak a keresztülvitelétől távol kell tartani annak a feltevésnek a lehetőségét is, hogy n rendelettervezet szerint a ministerium állal időre-időre kijelölendő három egyesület megválasztásánál a ministeriumol más tekintetek, mint az állami alkalmazottak érdeke vezethetné. A kérdésnek ilyen megoldása mellett is legalább biztosítékot kell kérnünk az iránt, hogy a birák és ügyészek az általuk befizetett, illetve tőlük beszedett nyugdíjjárulékok arányában részesedjenek az intézmény előnyeiben. Mert felette méltánytalan volna, ha a birói kar, amelytől egyrészről minden tényező teljes függetlenséget követel és joggal vár, de amelyet másrészről törvényeink minden mellékkereset lehelőségétől megfosztanak s kizárólag csekély fizetésére utalnak, nem teljes összegében részesülne az általa befizetett nyugdíjjárulékból adott segítségekben. További észrevételünk a tervezetre az, hogy a nevelési segítség azon fajtájának alkalmazásánál, amely az állami alkalmazottak gyermekeinek önálló nevelési intézetbe való ingyenes elhelyezését célozza, kérjük figyelembe venni, hogy az országos birói és ügyészi egyesületnek már ez idő szerint is van két olyan nevelőintézete (internátusa) a budapesti és a debreceni, amelyben 86, illetve 20, összesen tehát 106 felsőbbiskolai hallgató nyer teljes ellátást és megfelelő gondozást, és hogy az egyesület vezetősége tervbe vette más helyeken, jelesül a kir. ítélőtáblák székhelyein is ilyen internátusok felállítását és ebben az irányban az illető városok hatóságaival már tárgyalásokat is folytatott, amelyek csak azért maradtak függőcen és nem vezettek még teljes eredményre, mert az időközben kitört háború miatt azok fonala megszakadt. Amikor tehát a magas kormány figyelmét ezekre a körülményekre felhívjuk, kérelmünk az, hogy a fenti alapból nekünk olyan összegeket rendelkezésünkre bocsátani méltóztassék, amelynek ellenében a már meglevő internátusunkba elsősorban birák, ügyészek, esetleg jegyzők, másodsorban pedig más állami tisztviselők gyermekeit ingyenes helyekre — és amely összeg ellenében az általunk már más helyeken is tervbe vett internátusokat felállíthatnék — és rendeltetésüknek átadhatnók. Ebbeli kérelmünk támogatására fel lehet hozni azt is, hogy a már fennálló két internátusunkkal és nekünk rendelkezésre álló országos szervezettel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kormány állal a rendelettervezet szerint tervbe vett ingyenes nevelőintézeti helyek adományozása állal az állami alkalmazottaknak nyújtandó nevelési segítség nyújtását ezzel magának a kormánynak is megkönnyítjük az állal, hogy a kormány ebbeli intencióinak megvalósítására olyan részint már fennálló, részint már előkészített intézeteket bocsátunk rendelkezésére, melyeknek létesítése egyébként hosszabb időt és nagyobb költséget venne igénybe és így az alap jövedelmének egy tetemes részét is inprodukliv költségekre emésztené fel. Egy másik megjegyzésünk a rendelettervezetre az is, hogy a tervezet 4. szakaszának az az intézkedése, amely a nevelési segítség elnyerésének előfeltételeit határozza meg, a nálunk ezen a téren eddig megszokott ösvényen halad ugyan, véleményünk szerint azonban egyrészt nem számol kellőleg az élettel, másrészt pedig kockáztatja épen annak a célnak a sikeres keresztülvitelét, amely a nevelési segítségnek is alapgondolata: t. i. az állami alkalmazottaknak nyújtandó segítségnyújtást. Az életben ugyanis számtalan esetben tapasztaltuk és tapasztaljuk, hogy úgy a közéletben, mint más téren nem azok fejlik ki a kiváló működést, akik az általuk annak idejében látogatott tanintézeteknél az érdemjegyek 1. vagy 2. fokozatát érték el, hanem olyanok, akiknek iskolai előmenetele ezen fokozatoknál jóval alatta maradt, és így el is tekintve attól, hogy ezeknek a fokozatoknak osztogatásánál a tanárnak esetleges szimpathiája vagy ellenszenve és sok más tekintetek is közrehatnak, úgy hogy itt viszszaélések is történhetnek, az érdemjegyek bármilyen fokozata nem lehet igazságos fokmérője annak, hogy az illető állami alkalmazott a nevelési segítségre rászolgált, illetve rászorult-e, és gyermekének esetleges élénk temperamentuma, amelynek következtében az a tanáraival konfliktusba jött, oka lehel annak, hogy ő, t. i. a szülő fosztassék meg attól a nevelési segítségtől, melyet voltaképen neki szánt a törvény, mert hiszen az ő anyagi helyzetét van hivatva javítani. Épen ezért javaslatunk az, hogy a segítség szóban forgó mindhárom neme elnyerésének előfeltétele csak az legyen, hogy a tanuló az előző tanítási ével sikeresen végezte el s a jobb magaviselet és jobb tanulmányi előmenetel csak elsőbbséget adjon a nevelési segítség elnyerésére. Nem vagyunk tájékozva annak az összegnek a nagyságáról, mely a szóban forgó célra rendelkezésre áll, de alig tehető fel, hogy ebből ,az összegből csak azoknak az alkalmazottaknak lelnék segítség, akiknek gyermekei nem atyjuk állomáshelyén, hanem más városban folytatják tanulmányaikat (6. §.). Még talán érthető ez az ingyenes nevelőintézeti hely segítségénél, mert erre az alkalmazollaknak ez a kategóriája van leginkább rászorulva. De mivel sem indokolható az ösztöndíj segítségéből kizárni pl. azt az alkalmazottat, ki otthon esetleg 5 gyermekét neveli és iskoláztatja. A 6. §. utolsó bekezdése alól mindenesetre legalább azt a kivételt kellene lenni, hogy az olyan alkalmazott is kaphasson ösztöndíjat, aki saját lakóhelyén iskoláztatja gyermekeit, feliévé, hogy ezek száma a kettőt meghaladja. Ha pedig ez a módosítás keresztülvihető nem volna, a vonatkozó homályos szövegezési mindenesetre módosítani kellene, .sőt leghelyesebb volna ezt a megszorítást, mely igen lényeges része az egész segítségrendszernek, világosság kedvéért, nem a 6. §-ban, mint negatív, kizáró okot, hanem a 4. §. utolsó bekezdése elé positiv alakban akként kifejezni, hogy «az ösztöndíj és nevelőintézeti hely segítségében az életben levő alkalmazottnak gyermeke a fenti feltélelek fennforgása mellett is csak akkor részesülhet, ha nem atyjának állomás, illetőleg lakóhelyén levő tanintézetnek tanulója vagy ha azon a helyen nincs ahhoz az iskolanemhez tartozó olyan tanintézet, amilyent a tanuló más helyen látogat)). Van még egy szempont, amelyre ennek a kérdésnek a megoldásánál fel akarjuk hívni a l. kormány figyelmét, és ez a tervezett nevelési segítség helyes megosztásának a szempontja. A kormányt amaz elhatározásában, hogy a nevelési segítségben nemcsak az úgynevezett értelmi pályára törekvő iíjak szüleit, hanem azokat is részesíti, akik gyermekeiket az. ipari és a kereskedői pályára kívánják előkészíteni, bizonyára annak a sajnálatos körülménynek a felismerése vezette, hogy minálunk a társadalom még nem ismerte fel az iparnak és a kereskedelemnek a nemzet vagyonosodására kiható nagy fontosságát. A társadalmi függetlenségei, amelyet csak az a gazdasági helyzet adhat meg, amelyben jövedelmének fokozását mindenki személyes tevékenységével érheti cl, és amely eszerint természetszerűleg el van zárva azoktól, akik fix fizetésükre ulalva bármilyen mérvű személyes tevékenységgel jövedelmeiket legfeljebb az előmenetellel járó nagyobb javadalmazásban fokozhatják, ezt a társadalmi függetlenséget minálunk még nem tudják annyira méltányolni, hogy egészséges ösztönnel azokra az életpályákra lépnének, amelyeken a jövedelem tokozásában a döntő szerep a személyes tevékenységnek jut. EbbJl a szempontból már azt is helytelenítenünk kell, hogy az