Békejog és békegazdaság, 1923-1924 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1-2. szám

A CLEARING-HIVATAL SZERVEZETE 231. cikkében megállapított elsődleges állami szavatosságban rejlik. Erre a szavatosságra való tekintettel a kincstár helyett és nevében is eljáró hivatalt a fél akarata ellenére is abba a helyzetbe kell hozni, hogy az intézkedései és nyilatkozatai megtételéhez szükséges tényállást, amely a dolog természeténél fogva előtte rendszerint ismeretlen, megállapíthassa. Az adatszolgáltatási kötelezettség megállapításához szükséges felhatalmazást az 1922. évi XVI. t. c. 3. §-a adta meg. A rendelet szerint a hivatal, akár a hivatalos lapban közzétett általános, akár egyenként való felhívással, bárkit írásbeli, vagy szóbeli nyilatkozat tételére, vagy felvilágosítás nyújtására kötelezhet és bárkit személyes megjelenés kötelezettsége mellett megidézhet, feltéve, hogy az a hatáskörébe tartozó ügyek elintézése során szükséges. A felhívott makacssága esetén a hivatal általában az illetéke* járásbíróság jogsegélyét veheti igénybe, az adósként vagy hitelezőként érdekelt ügyfelet pedig ezenfelül az ügyre vonatkozó meghatározott joghátránnyal sújthatja. Ez a joghátrány természetesen csak annak előzetes kimondásában állhat, hogy a mulasztást a féltől kívánt eljárási cselekmény szempontjából hogyan fogja a hivatal mérlegelni és a mulasztásnak mint factum concludensnek milyen értelmet fog tulajdonítani. Utólagosan a hivatal a mulasztást nem mérlegelheti és joghátrányt nem mondhat ki, ha csak arra más jogszabály kifejezetten fel nem jogosítja. így kétségtelen, hogy a békeszerződés 231. cikkét követő függelék 7. §-ában megállapított háromhavi nyilatkozási határidő elmulasztása esetében a hivatalnak jogában áll a mulasztás következményeként a követelést előzetes figyelmeztetés nélkül is elismerni és a szembenálló hivatal javára irni. Az eljárás során hozott határozatok ellen, az 1923. évi XXVIII. t. c-ben biztosított jogorvoslatoktól eltekintve, a rendelet fellebvitelt nem ad. Kivétel csak az oly határozat, amely valamely pénztartozás tekintetében a hivatal hatáskörét vagy hatáskörének hiányát állapítja meg. Ilyen határozattal szemben a jogaiban sértett fél a pénzügyminiszternek az igazságügyminiszterrel egyetértve adandó nyilatkozatai eszközölheti ki, amely a hivatalra kötelező. A jogorvoslat hiánya természetesen nem zárja el a felet attól, hogy panasszal forduljon a pénzügyminiszterhez, mint a hivatal főfelügyeleti hatóságához. Az elsődleges szavatosként érdekelt kincstár jogainak megóvására szolgál a rendelet 16. §-a, amely feljogosítja a hivatalt arra, hogy veszély esetén a szembenálló hivatal javára irt követelést az adós ellenében biztosítsa. A biztosítást rendelő határozat ellen, amely az 1923. évi VII. t. c. 73. §-a szerint az illetékes pénzügyigazgatóság utján foganatosítandó, 15 nap alatt halasztó hatállyal nem bíró panasznak van helye a közigazgatási bírósághoz. Egyebekben a hivatal eljárására a békeszerződésben, nevezetesen a 231. cikket követő függelékben megállapított szabályok, az adóssal illetve a hitelezővel megejtendő belső elszámolásnál követendő eljárás tekintetében pedig az 1923. évi XXVIII. t. c, szabályai az irányadók. Az eljárás jellegét illetően ki kell még emelni, hogy a szembenálló hivatallal való érintkezés mindig, a felekkel való érintkezés pedig túlnyomórészt Írásbeli. A békeszerződés 231. cikkének b) pontjában megállapított állami felelősségre való tekintettel megtorlásról kellett gondoskodni arra az 14