Békejog és békegazdaság, 1923-1924 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1-2. szám

DR. GRATZ GUSZTÁV nélkül való talpraállitásában reménykedhetnék. Ausztria sem volt erre képes, Lengyelország is kapott külföldi segítséget és Németországban is általános az a felfogás, hogy külföldi segítség nélkül a gazdasági élet újjáépítése elképzelhetetlen. Főleg az Ausztriában nyert tapasztalatok nyújtanak nékünk több irányban nagyértékü tanulságokat és útmutatásokat azon remények tekintetében, amelyeket a külföldi kölcsönhöz fűzhetünk. Amikor Ausztriában a Seipel-kormány a gazdasági újjáépítés akcióját megkezdette, az egész gazdasági élet a korona értékének szerfeletti csökkenése alatt szenvedett. Az osztrák korona értékcsökkenése, amelyet akkoriban csak az orosz rubel és a lengyel márka értékcsökkenése mult felül, egészen pánikszerű jelenségeket váltott ki. Azóta ugyan a német pénzérték romlása sokkal nagyobb és sokkal ijesztőbb méreteket öltött, az akkori időben azonban az osztrák pénzrendszer betegsége is katasztrofális hatásúnak látszott. Ez a kedvezőtlen fejlődés Ausztriában tetőpontját 1922. augusztus havában érte el. amikor a dollár értéke 83.350 osztrák koronára, tehát a békeértéknek 16—17-ezerszeresére emelkedett. Arányban állott a dollár értékemelkedésével a közszükségleti cikkek árának emelkedése is. A kenyér ára, amely 1914-ben 32 fdlérre rúgott, 1921. januárjában 4.76 koronára. 1922. elején 250 koronára és 1922. októberében 5048 koronára, tehát a békeértéknek körülbelül 16.000-szeresére emelkedett. A cukor ára a békebeli 84 fülérről 1921. elején 96, 1922. elején 228, és 1922. októberében 12.200 koronára emelkedett. A zsir ára 1914-ben 1 K 90 fillér, 1921. elején 84 korona, 1922. elején 1886 korona és 1922. októberében 30.000 korona volt. A szén ára ugyanakkor a békebeli 4 fülérről 800 K-ra emelkedett. Ez az iszonyatos áremelkedés természetszerűleg észlelhető volt az állam költségvetésében is, amely az 1923. évre kidolgozott, később a szanálási akció megindulása után módosított első tervezetben 5300 milliárd koronára rúgott. Ennek a deficitnek fedezésére más ut, mint az állami pénzjegyek szaporítása, azaz az infláció fokozása, nem állt rendelkezésre, az infláció fokozása pedig természetszerűleg nagy arányban növelte a drágulást is. Ebben a stádiumban indította meg Seipel Ignác osztrák kancellár a maga szanálási akcióját. A Genfben lefolytatott tárgyalások teremtették meg ez akció keresztülvitelének alapját, amely az 1922. október 4-iki. u. n. genfi protokollumban van lefektetve. Ennek a protokollumnak tartalma részben gazdasági, részben politikai természetű. Gazdasági tekintetben kimondja a jegyzőkönyv, hogy Ausztria szanálásának két éven belül kell megtörténnie annak a külföldi kölcsönnek segítségével, amely a várható deficit erejéig a külföldi államok részéről Ausztriának nyújtatni fog. A kölcsön feltétele Ausztriának az a kötelezettsége, hogy a szanálási akció befejezésére kitűzött 2 esztendőn belül helyreállítja az egyensulvt ugy az állami háztartásban, mint lehetőleg fizetési mérlegében is. Ez utóbbi tekintetben a genfi protokollum szükségesnek mondja Ausztriának a nemzetközi forgalomba való teljes bekapcsolódását, a transito forgalomnak megjavítását és Bécsnek, mint kereskedelmi középpontnak kiépítését. Politikai tekintetben a kölcsönadó államok garantálják Ausztria szuverenitásának sérthetetlenségét, kijelentik, hogy a kölcsön révén semmiféle különös vagy kizárólagos, akár gazdasági, akár pénzügyi előnyt, amely Ausztria függetlenségét csorbithatná. a maguk részére igényelni nem fognak. Viszont 2