Békejog és békegazdaság, 1922-1923 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 1. szám

A NEMZETKÖZI BÍRÁSKODÁS magyar békeküldöttség működéséről. Kiadja a m. kir. külügyminisztérium 1921. II. kötet, 8. lap.) Én is azt hiszem, hogy Németország a hágai taőkeértekezleteken tanúsított magatartásával hibát követett el. Elvben Németország is hozzájárult az obligatoriumhoz. Az első német delegátus a -tárgyalások befejeztével maga is elismerte, hogy az eredmény elégtelen. Hozzátette : „De ha Hágából nem is viszünk haza világegyezmiényt, -bemutathatunk kormányainknak oly munkálatot, amely^segiteni fogja őket, hogy folytassák az ügy teljes ismeretében az utat az általános és egyetemes kötelező bíráskodás felé". Mindazok az okok, amelyekkel Németország elvi álláspontjával ellenkező elutasító magatartását az államértCKézlelen megokolni kívánta, ott bőségeden meg lettek cáfolva. Németországnak itt is az volt a hibája, hogy nem tudott, vagy. hatalma tudatában, nem akart számolni a köztudattal. Ez kétségtelenül hiba volt. Azonban mindezek mellett is tekintetbe kell venni, (hogy Németország jóhiszemüleg járt el. amikor abból az okból, hogy a kötelező nemzetközi bíráskodás kérdése nem volt eléggé előkészítve és hogy a viszonyok nem érettek annak eredményes keresztülvitelére, aggályokat támasztott. Hogy ezek az aggályok nem voltak teljesen alaptalanok, annak igazolására én is egy tapasztalatra hivatkozhatom. Ugyancsak 1912. évben Hágában RenaulttaI. Franciaország kiváló nemzetközi jogászával és állandó képviselőjével a hágai értekezleteken, beszélgettem a nemzetközi választott bíráskodásról. Érdeklődött, hogy a tervbe vett harmadik hágai bélkeértekezlet előkészítése tárgyában folynak-e nálunk munkálatok. Ö is a németeket okolta azért, hogy a hágai békeértekezletek nem vezetlek kellő eredményre. Én érdeklődtem,, hogy Franciaországban a közhangulat teljesen meg van-e nyerve a kötelező nemzetközi bíráskodás részére. Említettem, hogy egy francia nemzetközi jogász, Mérignhac, aki nagyon élénken kelt síkra a kötelező nemzetközi bíráskodás melleit, egyik munkájában annak elmardhata llan fel lé telekép Elszász-Lotharingiának Franciaország részére visszaadását és a keleti kérdésnek szabályozását kívánja. (Traité théoique et pratique de •l'arbilrage initernaiional. 519. lap.) Miután kétségtelen volt, hogy ElszászLotharingiát Franciaország csak háború utján kaphatja vissza és hogy Németország ebben a kérdésben semmiféle nemzetközi bíróság Ítéletének nem fogja magát alávetni, ez a fellétel francia részről azt bizonyítaná, hogy a kőtelező választolt bíráskodás megvalósításának időszerűsége Franciaország részéről is kétséges. — Renault előbb hosszasabban gondolkozott, azután azt mondta, hogy ebben a kérdésben alig lehel nyilatkozatot. És ha azt kérdezzük, hogy ma a helyzet jobban érett-e meg a kötelező bíráskodás gyakorlati érvényesülésére, a válasz ismét kételkedő lehet. Nem akarok; vitatkozni a felelt, hogy a Nemzetek Szövetségének Egyességokmánya 13. cikkében kötelezővé akarta-e tenni a bíráskodást, vagy nem. Magyary és több külföldi nagytekintélyű nemzetközi jogász azt hiszi, hogy igen, ámbár Magyary hozzáteszi, hogy az Egyességokmányban foglalt szabályozás nem feltétlenül kötelező, hanem csak a felek választása szerint, tehát vagylagosan kötelező választott bíráskodás, amelynek kényszer jellege nagyon le van tompítva (42. 1.). Ezzel szemben Wlassics Gyula, egyezően a hivatalos felfogással, nem találja ebben a cikkben a feltétlen obiigatórium kimondását, hanem csak azt a vagylagos kötelező parancsot, hogy a vitás ügyeket vagy bíróság, vagy a népszövetségi tanács vizsgálata alá kell terjeszteni. Bármikép álljon is ez a kérdés, mindenesetre jellemző az államoknak az Egyességokmány 14. cikke alapján alakított nemzetközi állandó bírósággal szemben tanúsított magatartása. Mig az 1920. évben keletkezett azt az általános jegyzőkönyvel, amely az állandó nemzetközi bíróságot szervező statútum elfogadását foglalja magában, az utolsó hírek szerint 45 állam irta alá, addig azt a különös jegyzőkönyvet, amely az állandó nemzetközi bíróság kötelező bíráskodásának elismerését tartalmazza, csak 18 állam irta alá, mégpedig : Brazília, Bulgária, Dánia, Finnország, Haiti, Kina, Kosztarika, Libéria, Litvánia, Luxenburg, Németalföld, Norvégia, Panama, Portugál, SantSalvador, Svájc, Svédország és Uruguaj. Célzatosan soroltam föl az államokat annak kitüntetése végett, hogy egyik nagyhatalom sem, sőt a minkéi körülvevő államok egyike sem vetette magát eddig alá az állandó nemzet25