Békejog és békegazdaság, 1921-1922 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám

BÉKEJOG ÉS BÉKEGAZDASÁG Az állam vagy levonja belső törvényhozásában a „valorizáció" következményeit az egész vonalon a belföldi tartozások tekintetében is, vagyis devalvációt csinál ; vagy pedig nem vonja le, s akkor a külföldre adós magyar állampolgárra rótt teherkülönbözet olyan különleges hadiáldozatnak minősül, amelyet egészen azon rajta hagyni, akit éppen ér, ellenkezik az egyenlő teherviselés elvével. Már több, mint 2000 év előtt fennállott a „Lex Rhodia de jactn" örök igazsága : ha a háborgó tengeren a hajóteher könnyitése végett valamely utas holmiját a tengerbe dobják, annak a többi utas értékarányos megtéritéssel tartozik. Ha a békét csak ugy lehet megkötni, 11 o fjv a z ellenség torkába az én vagy ónomból 1000 korona helyett 40.000 koronát vetnek : méltán igényelhetek ugyanilyen elbánást. 7. Ezek lennének tehát a háborús tartozások belső elszámolásának jogászi kiindulópontjai, ha a belső elszámolási rend mikénti megoldása tisztán jogászi kérdés volna. Az 1920 évi német birodalmi Reichsausgleichsgesetz csakugyan szigorúan levonta e tételek következményeit. De természetesen a rendezésnek ez a módja súlyos terhekkel jár az államra nézve. Az, hogy az állam teherbiró képessége ily irányban mennyire terjed : állampénzügyi kérdés, amellyel e helyütt nem foglalkozunk. Az osztrák 1921 évi „Vorkriegsschuldengesetz" mar meszsze eltávolodott a jelzett alapelvektől : a koronatartozások valorizációs különbözetét a belföldi adóssal illetőleg hitelezővel megosztja, a valutatartozások tértiéhez pedig a belföldi adósoknak meglehetősen szűkre szabott hozzájárulásokat nyújt (20—30%-ot, bankoknak semmit). A magyar állam mai súlyos pénzügyi helyzetében bizonyára szintén nem lesz abban a helyzeuben, hogy a magántartozások valorizálásából és a valutaromlásból eredő pénzügyi terheket a maguk egészében magára vegye. A fenti fejtegetéseknek nem is az a céljuk, hogy a magyar kiegyenlítő törvény alapelvi vázlatául szolgáljanak. Amit a jogásznak a törvényhozó számára e részben be kell bizonyitania, az csak a következő: Téves az a felfogás — amelynek visszhangját már a mi nemzetgyűlésünkön is hallottuk — mintha az állam ajándékot nyújtana a magyar adósoknak azzal, ha a bsz. 231. cikke alá eső külföldi tartozásaik valorizációs és valutakülönbözeti terheinek viseléséhez hozzájárul. Ellenkezőleg : az állam, ha e terheket bármely részben az adósokra hárítja át — egyoldalú, és a jog alapelveivel nem igazolható hadi áldozatot kíván tőlük, amelyet az összességnek kellene viselnie. Azért tehát az államnak e terhek átvállalásában el kell mennie addig a szélső határig, ameddig azt pénzügyi helyzete egyáltalában lehetővé teszi. Dr. Szladits Károly. 21