Békejog és békegazdaság, 1921-1922 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1922 / 1. szám
BÉKEJOG ÉS BÉKEGAZDASÁG nem árfolyama csökken, külföldi pénznemmel fizet. E körülménynél fogva a kir. Kúriának ez az állásfoglalása azt a helytelen feltevést keltette, hogy bíróságaink a magyar 'adósoknak kedvezni akartak. Az ilyen feltevésekre a magyar biróság sohasem adott okot. A magyar biróság mindig és minden körülmények közt pártatlanul alkalmazza a törvényt. Ezt tette a jelen esetben is. A magyar kereskedelmi törvény (1875 : XXXVII. t.-c.) 326. §-a szerint ugyanis, ha a szerződés oly pénznemről szól, mely a teljesítés helyén forgalomban nincsen, a fizetés a teljesítés helyén a lejárat napján jegyzett árfolyam szerint országos pénznemben történik és e tekintetben kivételnek csak akkor van helye, ha a fizetés e szavaikkal : „természetben", „valóságban" vagy ezekhez hasonló más kifejezésekkel bizonyos pénznemben kiköttetett. Ehhez képest törvény szerint a lejárat napján jegyzett árfolyam irányadó abban a tekintetben, hogy a külföldi pénznemről szóló tartozás adósa — ellenkező kikötés hiányában — minő átszámítás szerint köteles a belföldön teljesítendő tartozását 'koronaértékben teljesíteni. A törvény semmiféle korlátozást nem tartalmaz abban a tekintetben, hogy ez a rendelkezés csak akkor volna alkalmazható, ha a fizetést tényleg a lejárat napján teljesitik, amint ezt a Kúria egyik régibb határozatában vélte (Kúria 1917 május 3. P. VII. 7448—1916. Hiteljogi Döntvénytár XIII. kötet, 49. lap). Ugyancsak a magyar váltótörvény (1876 : XXVII. t.-c.) 37. §-a is a váltóban kitett fizetési, vagyis a lejárati napot, nem pedig a tényleges fizetés megtörténtének napját tekinti irányadónak, s kivételnek ez alól is csak akkor van helye, ha a fizetés e szavakkal „természetben", „valóságban" vagy ezekhez hasonló más kifejezésekkel a váltóban kitett pénznemben kiköttetett. Törvényhozási szempontból, de lege ferenda természetesen vitatkozni lehet azon, hogy kereskedelmi törvényünk 326. §-ámak ez a rendelkezése helyes-e vagy nem. A magyar jognak ez az álláspontja nem elszigetelt és egyedülálló jelenség az európai jogok terén. Ugyanilyen álláspontot juttatnak kifejezésre a szóban levő kérdésben egyes külföldi törvénvhozások is. így például a hollandiai kereskedelmi törvény (156. §.), valamint a hágai nemzetközi váltóegyezmény (40. cikk), szintén a lejárat napjának árfolyamát mondják ezekben az esetekben irányadónak. Sőt figyelemreméltó, hogy akkor, amikor a német polgári törvénykönyv 244. §. 2. bekezdésének szóhangzata (Zeit der Zahlung) arra utal, hogy az átszámítás tekintetében a fizetés napjának árfolyama irányadó, a német joggyakorlat és irodalom tekintélyes része a legújabb időig ragaszkodott a régi német kereskedelmi törvény 336. §-ának álláspontjához, amely szerint a lejárat napjának árfolyama a elöntő. (L. például Staudinger : „Ebenso ist Zahlungszeit nicht 8