Békejog és békegazdaság, 1921-1922 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 7-8. szám

DR. NEUMANN KÁROLY Jogi szempontból a döntésnek ebben a részében csuk a kifogás elintézésé érdekes, mert ha az elutasítandó volt, az érdemdöntést méltányolnak tekinthetjük. Ami már most ezt a kifogást illeti, meg kell állapi tanunk, hogy ak szerződés magyar szövegében használt ,, vontatógőzösök és uszályhaj ok" kitétel nem fedi ;á hiteles francia szövegben szereplő ,,remorqueurs et ba.teaüx" kitételt. Az uszálybajó francia neve ,,ehalaind" és így a francia szöveg tartalma tágabbnak látszik a magyar szöveg tartalmánál, de viszont kétségtelen, hogy a mindenféle anyag alatt nem a személyszállító gőzösöket,' hanem pontonokat, hidakat és felszerelési tárgyakat kell érteni, és hogy a cikk az átengedést csak az áru>.zállilás céljaira ií ja elő. Az sem áll, hogy a személyszállító haljókat, amelyek nem is minden esetben szállítanak árut, technikai vagy szakszerű magyarázat szerint egyúttal áruszállító hajónak lehessen tekinteni. A dolog éppen ellenkezőleg, ugy áll, hogy a személyszállító és nz áruszállító hajó antithezist jelöl meg. A személyszállítás fontosságából merített érv sem állhat meg, mert éppen ennek a hajózási ágnak a fontosságából folyik, hogy ha az enténte a személyszállító hajók átengedését követelte volna, erről külön intézkednie kellett volna a, szerződésnek. A legerősebbnek mégis az az érv látszik, hogy a kifogást emelő felek maguk kértek döntési személyszállító hajók tulajdonjoga és nemzetisége tárgyában és így maguk is elismerték, hogy ezek a hajé)k is az átengedendők közé tartoznak. Csakhogy éppen itt mutatkozik a döntőbírónak alapvető jogi tévedése, amely onnan ered, hogy ő nem disztingvált a cikk egyes rendelkezésiéi közt, pedig észre kellett volna vennie, hogy cikkünk kel egészen különválasztható kérdést tárgyal. Az 1—i. bekezdés a hajópark átengedésével, az 5. pedig a nemzetiség és tulajdonjog körüli viták eldöntésével foglalkozik, A közös vonás tartalmukban csak az, hogy mindkét kérdést a döntőbíró elé viszik. Ámde nyilvánvaló, hogy a bíróra háruló ez a két feladat egészen különálló egymástól. A második sokkal tágabb. Világos azonban, hogy tulajdonjogi és nemzetiségi jogvita az átengedéstől függetlenül, vei vindicatio alapján is felmerülhet és tényleg ilyen volt a döntőbíró elé vitt személyhajók ügye is. Ezzel a keresettel tehát semmiképen sem prejudikálhatott annak az álláspontnak, hogy csak az áruszállításra szolgáló jármüvek átengedésére van kötelezve. Ezt annál kevésbé tehette, mert az 1 4. bekezdés tényleg és kifejezetten az áruszállításról, vontatógőzösökről, anyagokról és ,,bateaux"-vó\ beszél, míg az ö. bekezdés a tulajdonjogi és nemzetiségi kérdések eldöntését nem korlátozza az áruszállító jármüvekre, hanem azt a Dunát illetőleg egész általánosságban a biróra bízz i és még a jármüveket is "sokkal általánosabban, valóban ugy jelöli meg, hogy a személyszállító gőzösök is szubszumálhatók. mert itt már nem bateaux-ról, hanem nainres-okról beszél. Nyilvánvaló tehát, hogy az 1—4. bekezdés csak az áruszállításra, az ő. pedig minden szállítási módra vonatkozik és hogy a döntőbíró helytelenül magyarázta kiterjesztőleg a szerződésnek egyik terhes rendelkezését. VI. A személyszállító gőzösök ügyének elintézése után a döntőbíró még foglalkozott az átadandó jármüvek átadásának és átvételének módozataival, megállapította, hogy a 4. bekezdés 222