Az adó, 1942 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1942 / 3. szám - A kivetési körrendeletről
38 letes útmutatás is. Érdekes azonban megfigyelni azt a fokozatos fejlődést, amely az ily jövedelmek helyes kimunkálását mindjobban arra a hatóságra igyekszik áthárítani, amelynek területén az egy gazdasági egységei alkotó földbirtok fekszik. A mull évi kivetési körrendelet adott először hangot ennek az egyedül helyes felfogásnak, m idei kivetési körrendelet azonban már fontos rendszabályokat is állapít meg ennek a sarkalatos elvnek helyes keresztülvitelére. Nevezetesen a rendelet kimondja, hogy a kivetések helyességéhez és arányosságához fűződő fontos érdekekre tekintettel a községi összeíró közegek az idegen helyen lakó adózókra vonatkozó összeírás* jegyzékeket közvetlenül nem küldhetik meg, hanem a saját községükre illetékes m. kir. adóhivatalhoz tartoznak beterjesztem. Ha az ilyen idegen helyen lakó adózókra vonatkozó összeírási jegyzékben olyan jövedelemforrásokról és vagyontárgyakról van szó, amelyekből származó jövedelem vagy a vagyontárgyak értéke önmagában is megállapítja az adókötelezettséget (pl. a felbecsült jövedelem az 1000 pengőt, a vagyonérték az 5000, illetőleg a 25 000 pengőt meghaladja), az összeírási jegyzékben az adóalapot a m. kir. adóhivalal a területén szokásos haszonkulcsok, holdankénti átlagos Úszta nyereségek stb. ai apui véélclé vei éppen úgy köteles kimunkálni és az adóalap megállapítását megindokolni, mintha az ily adózó is a m. kir. adóhivatal területén adóznék. Az összeírási munkálatok irányításával és ellenőrzésével megbízott pénzügyigaz• • a5ósági tisztviselő, valamint a m. kir. adóhivatal vezetője személyesen felelős azért, hagy a vezetése alatt óllé m. kir. adóhivatal az adókivetésre illetékes hatóságnak (m. kir. adóhivatalnak (kerületi adófelügyelőségnek) csakis az ilyen résaietesen kidolgozott é» megindokolt összeírási jegyzéket küldje el. Az a m. kir. adóhivatal (kerületi adófelügyelőség), amelynél az adózó adóbevallását beadta, vagy amelynek területén állandó lakása van, az adó kivetése során az ilyen összeírási jegyzékben foglalt jövedelmeket és értékekel — hacsak a bevallásban más hiteltérdemlő adatok nincsenek — változatlanul köteles elfogadni, kivéve azt az esetet, amidőn a bevallás és az összeírási jegyzék adatai között olyan lényeges eltérés mutatkozik, amely a körülmények újabb elbírálását teszi szükségessé; ilyen esetekben az összeírási jegyzéket és a bevallás mellékletét is az összeírási jegyzéket küldő m. kir. adóhivatalhoz véleménynyilvánítás végett vissza kell küldeni. Amennyiben a bevallás és az összeírási jegyzéfí adatai között mutatkozó eltérés ilymódon sem liszsázódnék. az adókivetésre illetékes m. kir. adóhivatal (kerületi adófelügyelőség) a% összeírást jegyajéket és a bevallás mellékletét az összeírási jegyzéket küldő m. k]r. adóhivatalra nézve illetékes pénzügyigazgatőságnak köteles meíkOdeni abban a tekintetben való véleménynyilvánítás végett, hogy az összeírási jegyzékben a jövedelmet, illetőleg a vagyonérteket a m. kir. adóhivatal területén szokásos haszonkulcsok, holdankénli átlagos tiszta nyereségek, illetőleg vagyonértékek alapulvételévé! álla-