Az adó, 1942 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1942 / 4. szám - Szabálytalan adóbehajtásból származó kártérítési igények és a polgári perút
Dr. Pláner I.: Szabályt, adóbeh. szárm. kárt. igények és polg. perút. 65 címül azt jelölte meg, hogy ingóit el akarták transferálni. holott hátraléka ki volt fizetve. 3. Látszólagos eltérést mutat az eddigiektől a Kúria P. VL 6359 1931. sz. ítélete, mert fentiekkel megegyező határozatát nem a végrehajtást szenvedő, hanem az árverési vevő, mint felperes által indított peiben hozta meg. Az eltérés azonban csak látszólagos. Ugyanis eltekintve attól, hogy az árverési vevő is közigazgatási jogviszonyban áll az adóhatósággal, mert hiszen a behajtási eljárásban maga is tevőleges részt vett a határozat indokolásából kitűnőleg a Kúria ítélkezésének alapjául az 1. és 2. alatt említett ítéleteket tette meg. Ezek az ítéletek pedig, mint láttuk, a kérdést csupán a károsult magánszemélyek bizonyos csoportja tekintetében tették mérlegelés és döntés tárgyává, s így azok nem szolgálhatnak normaként bármely magánszeméllyel szemben. 4. A Kúria P. L 1117 1932. sz. ítélete szerint a kárigény érvényesíétse ugyancsak nem tartozik polgári perútra. A tényállási részből azonban megállapítható, hogy a felperes párbér«, tehát közteher fizetésére kötelezett személy volt, aki az adójegyzőt vonta perbe adóeljárási szabálytalanság miatt. E kúriai ítéletekből tehát azt a következtetést kell levonnunk, hogy a Kúria különböző tanácsai álatl követett állandó bírói gyakorlat csak és kizárólag atekintetben alakult ki, hogy az adóhatóságokkal közigazgaátsi jogviszonyban álló (adóvégrehajtást szenvedő) feleknek az adóközegek által szabálytalan adóbehajtással okozott károk tekintetében az említett felek között keletkezett kártérítési igény nem tartozik polgári perútra, hanem közigazgatási eljárás s végső fokon a Közigazgatási Biróság elé. Ezen és csakis ezen alapon állapította meg a kir. Kúria a Pp. 180. §. 1. pontjában írt pergátló körülmény fennforgását. A Kúria azonban olyan perben, ahol az adóközeggel szemben kártérítési igényt felperesként egy közigazgatási jogviszonyban nem álló, panaszjoggal nem rendelkzeő, más harmadik magánszemély támasztott: •lvi álláspontot még el nem foglalt és a magánfél« jogi fogalmát elvi éllel még körül nem írta. A kérdés ttehát a Kúria gyakorlatára való hivatkozással eldönteni nem lehet. A Hatásköri Bíróság gyakorlata tekintetében mindenekelőtt utalunk a tanulmányunk elején említett vastörvény«-re, mely szerint magánjogi viszonyból származó igény csak akkor nem tartozik polgári perútra, ha attól kifejezett jogszabályi rendelkezés elzárná. (Hb. 15 1925. sz.) E jogelv másik oldalát fejti ki és így a fentieket még plasztikuaabbá teszi a Hb. 144 1913. sz. határozat (közölve: Térfy, Hat. jogszab. és határozatok tára, VII. kötet 9. oldal, 4. szám). A döntés esetében az érvényesített igény (ú. n. >gyalogolási díj ) tekintetében nem volt oly törvényes szabály, mely azok érvényesítését a Közigazgatási Biróság hatáskörébe utalta volna. Az igény mégis oda utaltatott, mert:
