Az adó, 1938 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1940 / 2. szám - Az 1939. év vámügyi krónikája
1939. év vámügyi krónikája. 29 Az 1939* év vámügyi krónikája* Az 1938. évi beszámolónkai azzal az óhajjal fejeztük be, hogy bár csak a magyar vámterületnek további kiterjedését hozná meg az 1939. év. Ez az óhajunk teljesült is, amennyiben a világj:oliLikai események következményeképen Kárpálalja is visszatért Szent István koronájának birodalmához. Ez az esemény a legkiemelkedőbb az 1939. évben. Már a m. kir. honvédvezérkar főnökének 1939. évi március 21.-én kelt rendelete az akkor még katonai igazgatás alalt álló területrészeket vámigazgatásiig és vámjogilag — ideértve a magyar vámtarifái is. valamint a forgalmi korlátozásokat — egyesítette, majd a m. kir. minisztérium 1939. július 26.-án 6.400 M. E. sz. a. kibocsátott rendeletének 18. §-a ugyanezt a rendelkezést megerősítette, kimondván, hogy a megszűnt korábbi magyar-csehszlovák vámhalár helyébe az új magyar országhalárral egyező vámhalár lép. Természetesen a régi haláron felállított vámhivatalok megszűntek, az új határvonalon pedig új hivatalok lettek megszervezve. Egyébként a vámlarifális rendelkezéseket az országnak a fenyegető háborús védelemmel kapcsolatosan átállított lermelési követelményei jellemzik. 2 kormányrendelet. 5 larifális döntvény, 16 kötelező joghatályú felvilágosítás és számos vámtarifamagyarázat-módosító intézkedés rendelkezett e téren. Különösen emlílésremélló a személyautók vámjának 16°,o-os értékvámra történt leszállítása, továbbá a teherautomobilalvázak és a repülőgépek, valamint az ezek alkatrészei vámjának átmenetileg történt felfüggesztése. Végül széles kihatású rendelkezés volt a kávénak és teának külön illetékkel (feloldási, illetve rendkívüli behozatali engedélyilletékkel) történt megterhelése, amelynek összege az egyes kávé- illetve teamennyiségek 1939. évi augusztus 26.-Í kereskedői árának 200<>'o-ával nyert megállapítást. \ RENDELETEK A visszacsatolt felvidéki és a visszatért kárpátaljai területeken az 1938. és azt megelőző évekről fennálló közadó hátralékok rendezése. A pénzügyminiszter 190.000/1939. VIII. a. szám alatt kiadott rendelete szerint a visszacsatolt felvidéki, valamint a visszatért kárpátaljai területeken fekvő községekben és városokban adórendezést kell folyamatba tenni. Az adórendezés kiterjed az 1938. vagy azt megelőző évekre előírt egyenesadók. pótlékok és járulékok, valamint ezekkel egy főkönyvben kezelt őstermelői forgalmi adókból, a vármegyei központi forgalmi adóhivataloknál nyilvántartott forgalmi adókból, végül egyenesadó- és forgalmiadó birság, az alkalmazottak levonás utján fizetett jövedelemadója, vagyondézsma és vagyonértéknövekedési adó stb. címen nyilvántartóit tartozásokból az 1939. év végén még fennálló hátralékokra