Az adó, 1937 (25. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 1. szám - Az 1936 év jelentősebb forgalmiadó rendeletei
Rendeletek 15 A biztosítási illetékek alapja. Az 1883:VIII. t.-c. 3. §-ának (3; bekezdése szerint »az illeték alapjául veendő azon összeg, mely az emiitett biztosítási szerződések alapján biztositási dijak, mellékjárandóságok és egyéb szolgáltatások fejében a biztosított felek részéről minden évnegyedben teljesitett fizetéseknek együttvéve megfelel. : Ezt a törvényes rendelkezést az 1920:XXIV. t.-c. 18. §-a nem változtatta meg., Az idézed törvényhely szerint tehát az a mellékszolgáltatás számítandó az illeték alapjához, amely a biztositási szerződésen alapul, azt kell tehát vizsgálni, hogy a biztositási illeték ilyen mellékszolgáltatásnak minősül-e. A biztositási illeték akkor tekintendő kizárólag a biztositási szerződésen alapuló szolgáltatásnak s általában az illeték akkor minősíthető az illeték tárgyául szolgáló jogügylet illetékalapjához számítandó mellékszolgáltatásnak, ha az, aki annak fizetését magára vállalta, egyébként sem az illetékjog, sem a magánjog szabályai szerint az illetéket viselni nem tartozik. Más esetben az. illetéknek a szerződésben való vállalása csak a törvényes kötelezettség megerősítéseként jelentkezik. A biztositási illeték az 1920:XXIV. t.-c. 18. §-a szerint a biztosító intézettel szerződéses viszonyban álló felet is terheli< mert az idézett törvény szerint a biztositó intézetek az illetéket a biz-, tositott felektől beszedni kötelesek, ennélfogva a biztositási illeték a biztositási illeték alapjához hozzá nem számitható. (144.881/1936. püm. (irott) r.) A közszállitási ajánlatok illetéke. A közszállitásokra tett ajánlatok illetékének ujabb szabályozásáról szóló 44.466/1936. P. M. számú rendelet (1) bekezdése általában a Közszállitási Szabályzat 1. §-ában felsoroltak részére tett ajánlatok illetékéről intézkedik s a Közszállitási Szabályzat 2. §-ához hasonlóan nem tesz kivételt az itt felsoroltak részére teljesítendő egyes szállítások között. Az említett rendeletben megnevezettekhez intézett ajánlatok tehát mind az ott szabályozott illeték alá esnek, tekintet nélkül arra, hogy a megnevezettek (részére történő szállítás a Közszállitási Szabályzat hatálya alá esik-e, vagy nem. (170.275/1936. püm. (irott) r.) A betét és a folyószámlaátalányilleték tárgyának meghatározása. A betét- és folyószámla átalányilletékéről szóló 1920:XXIV. t.-c. 19. §. (2) bekezdésének, valamint az ehhez kiadott 115.800 1920. P. M. sz. utasítás 1. §-ának alkalmazásánál előforduló kételyek eloszlatása és az egyöntetű eljárás biztosítása céljából a pénzügyminiszter a következőket rendelte: Ellenkező felfogások merültek fel abban a kérdésben, hogy az 1920 XXIY. t.-c. 19. §-ának (2) bekezdése alapján csupán a gyümölcsöztetés céljaira elhelyezett, vagy pedig az ügyfelek javára bármily célból könyvelt összegek után kell-e a betét- és folyószámla átalányilletéket fizetni. Az emiitett kérdésben szigorúan a vonatkozó 115.800/1920. P. M. sz. utasítás, 1. §-ának rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. Az emiitett utasítás ugyanis a törvénynek valódi célját visszatükröző indokolását tartja szem előtt, amely indokolás okfejtéséből két-