Az adó, 1937 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1. szám - Az 1936 év jelentősebb forgalmiadó rendeletei

10 Az 1936. év jelentősebb forgalmiadó rendeletei Az 1936 év jelentősebb forgalmíadó rendeletei Lapunk 1935. évi 8—9. számában »A forgalmi adók problémái cim alatt részletesen ismertettük azokat az okokat, amelyek a forgalmi adóváltság rendszerre való áttérésnél a jogalkotás terén a legnagyobb óvatosságot teszik szükségessé, s rámutattunk arra is, hogy a már kiadott váltságrendeleteket sem lehet nagyon gyakran min­den vonatkozásban változatlanul fenntartani, mert az ál­talános gazdasági helyzet bizonyos irányú megváltozása esetén eredeti rendeltelésüknek: a kincstári érdekek le­hető védelme mellett az egyenlő teherviselés, illetve az egy-egy szakmán belüli versenyegyenlőség biztosításának esetleg már nem felelnek meg. Az 1936. év forgalmi adórendeletei azt igazolják, hogy a pénzügyi kormány ebben az évben is a korábbi célki­tűzéseknek megfelelően haladt tovább a forgalmi adó­váltságrendszer kiegészitésénél. A. még általános forgalmi adó alá eső áruk közül ez­úttal a papíráruk forgalmi adóváltság alá vonása iránt történt rendelkezés az év végére kihirdetett 180.000 1936. számú pénzügyminiszteri rendelettel. Az új forgalmi adóváltság rendelet tulajdonképen az első tiszta fázisrendelet, mert belföldi forgalomban csak a szoros értelemben vett papirgyártás, vagyis papirosnak papírgyártási nyersanyagokból (faköszörületből, rongyból, stb.) történő előállitása esik adóváltság alá. A papírgyárból kikerült (adóváltsággal terhelt) papirosnak minden to­vábbi felhasználása, feldolgozása vagy megmunkálása men­tes az adóváltság és az általános forgalmi adó alól is. Annak ellenére, hogy kevés árufajtánál van — a fel­használás vagy feldolgozás következtében, — olyan szél­sőséges értékváltozás, mint épen a papirosnál," belföldi forgalomban célszerűen csak a gyárból kikerülő papirost lehetett az adóváltsággal megterhelni, mert a feldolgozó ipar annyira szétágazó és oly különböző berendezkedésű, hogy az egyenlő teherviselés elve, s ezzel szorosan össze­függő versenyegyenlőség a feldolgozó ipar megadóztatása esetén megnyugtató módon nem lett volna biztositható.

Next

/
Thumbnails
Contents