Az adó, 1936 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5-6. szám - A m. kir. pénzügyminiszter 73.000/1936. VIII./a számú rendelete

156 A m. kir. púm. 7SM0J1936. VIII. a. sz. rend. zárólag vagy túlnyomó részben közönséges napszámból élnek. Ebból a szempontból a napszámmal egy tekintet alá esik a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló 1933: VII. t.-e. alapjón engedélyezett járadék vagy járadéksegély, továbbá a közsegély. Ez a rendelet kihirdetésének napján az 1936. évi január hó 1 .-jei hatállyal lép életbe és azt a/ pénzügyminiszter hajtja végre. Ennek a rendeletnek végrehajtása tárgyában a következőket rendelte el a pénzügyminiszter: Anyagi jogszabályok. 1. §. A R. az állandó házadómentességi igény megállapítása szem-, pontjából nem tesz különbséget a községekben és városokban lévő lakó­házak között; ennélfogva a R. haíálya alá eső egy szobából és legfel­jebb még mellékhelyiségekből álló lakóházakat állandó házadómentesség­ben kell részesíteni, tekintet nélkül arra, hogy azok hol feküsznek. 2. §. (1) A R. alapján állandó házadómentesség csakis az egy szo­bából és legfeljebb még mellékhelyiségekből álló lakóházakat illeti meg. (2) Arra nézve, hogy a R. alkalmazása szempontjából milyen helyi­ségeket kell szobának, illetőleg mellékhelyiségeknek tekinteni, a ház­adóról szóló 1927. évi 200/P M. számú hivatalos összeállítás 9. §-ának (1) bekezdéséhez fűzött utasítás rendelkezései az irányadók. (3) Valamely helyiség minősítésénél szorosan a helyiség jellege és nem annak használati módja az irányadó. Az a körülmény tehát, hogy valamely szobát más célra, pl. termények elhelyezésére használnak, nem szünteti meg a helyiségnek szoba jellegét. Viszont a mellékhelyi­ség, pl. a konyha nem minősíthető szobának azért, mert abban esetleg ágy is van, vagy mert télen inkább abba/i tartózkodnak. 3. §. (1) A R. alapján állandó házadómentességben — egyéb fel­lelek mellett — azokat a lakóházakat kell részesíteni, amelyeket ki­zárólag a tulajdonosok vagy haszonélvezők és azok családtagjai hasz­nálnak, tehát nincsenek használatra, másnak (ingyen vagy bérért) át­• engedve. (2) Annak a kérdésnek az elbírálásánál, hogy ki tekinthető az épület tulajdonosának vagy haszonélvezőjének, a házadóról szóló 1927. évi 200/P M. számú hivatalos összeállítás 6. §-ának (2) bekezdéséhez fű­zött utasítás (1) bekezdésében foglaltak az irányadók. 4. §. (1) A R. alapján állandó házadómentesség — egyéb feltételek mellett — csak azokat a tulajdonosokat, illetőleg haszonélvezőket illeti meg, akik, valamint a velük közös háztartásban élő családtagjaik, ki­zárólag vagy túlnyomó részben közönséges napszámból élnek. (2) A lakóház tulajdonosával vagy haszonélvezőjével közös háztar­tásban élő családtagoknak azokat a személyeket kell tekinteni, akik a jövedelemadóról szóló 1927. évi 500/P M. számú hivatalos összeálli­.tás 3. §-a szerint a közös háztartáshoz hozzászámitandók.

Next

/
Thumbnails
Contents