Az adó, 1936 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5-6. szám - Az ügyfelek elsődleges felelőssége a törvénykezési illetéknél

Dr. Szegő^Cjjy^fclek elsődleges felelőssége 145 mellett, amely 1931. nov. hó l-e előtt és 1932 jim. 1. óta változatlanul érvényben van. Kétségtelen, hogy a pénzügyi Jog szabályaiban" járatos jogi képviselőtől,' az ügyvédtől, tokozott gondosság követelhető meg és érthető az is. hogy a törvényhozó oly esetben, amidőn a másfélszeres illeték lefizetésének jelentős engedménve igénvbe nem vételik, a maximális birságolás álláspontjára nehézkedik. A kérdésnek lényege éppen az, hogy vájjon a szóbanforgó konkrét esetek olyanok-e, amelyek elbírálása teljes szigort, vagy ellenkezőleg: messzemenő méltányosságot követel-e meg? A magyar pénzügyi jognak egyik évtizedes sarkigazságszerű tétele, hogy a polgári perrendtartással szabályozott birói eljárásban, ha a felet ügyvéd képviseli, a bélyeggel lerovandó illetéket elsősorban az ügyvéd köteles viselni. Az 1914. évi XLIII. t.-c. 54. §-ában foglalt e szabály csak megismétlése az 1873. évi IX. t.-c. 7. "§-ának, ahogy azt a törvény indokolása ki is fejezi és hangsúlyozza, hogy e szabály fenntartására a kincstár érdekeinek megóvása szempontjából feltéllen szükség van. mert az ügyvéd van abban a helyzetben, hogy az eljárás folyamán felmerülő illetékek lerovásáról a törvényes időben gondoskodjék, amit magától a féltől, akinek a perben felmerülő iratokról és jogcselekményekről a legtöbb esetben tudomása sincs, — nem lehet követelni.« Az indokolás valóban klasszikusan juttatja kifejezésre azt a gyakorlati igazságot, hogy bonyolultabb polgárjegi ügyeket éppen azért bíznak üzletemberek ügyvédekre, mert abban a meggyőződésben vannak, hogy ezek az összes anyagi és alaki jogi szabályokat alaposan ismerik és egyben a perben felmerülő iratokhoz és jogcselekményekhez fűződő pénzügyi jogi szabályoknak is eleget tudnak tenni. Az indokolás más szóval azt mondja, hogy az ügyfelektől lehetetlenséget nem lehet kövelelni és ezzel a megállapításával legjobb meggyőződésünk szerint az egész kérdés tulajdonképen el volna döntve, ha nem volna hatályban az 1920. évi XXIV. t.-c. 42. §-ának ama rendelkezése, hogy a jelzett esetben a felemelt illetéket sem elengedni, sem mérsékelni nem szabad, amely szabályt a pénzügyi hatóságok az említett átmeneti időre is — amidőn kivállképen elsősorban nem az ügyvéd, hanem az ügyfél volt felelős az illetékért, — alkalmazandónak tartanak, holott az 1914. évi XLIII. t.-c. 54. §-a kimondja, hogy »a mulasztó ügyvédet terheli a mulasztás miatt kiszabandó felemelt illeték is Igaz hogy az 5800 1931. M. E. számú rendélét az