Az adó, 1934 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1-2. szám - A m. kir. pénzügyminiszter 178.000/1933. VIIa. számu rendelete az átalakitásokkal kapcsolatban engedélyezhető adókedvezmények tárgyában

A m.kir. pénzügyminiszter 178.0C0 1933. sz. rendelete 39 nyújtani és egyúttal bejelenteni a kedvezményre irányuló igé­nyét is. Í2) A 3. §. (1) bekezdésének 3., illetőleg 4. pontja alá eső átalakításoknál a bejelentéshez csatolni kell az átalakí­tandó épület helyiségeinek, illetőleg bérleményeinek részletes térfogat kimutatását és az ebben \X térfogat kimutatásban előforduló méreteket feltüntető rajzokat ugyancsak két-két példányban. (3) Ha az- átalakítási munkálatokhoz építési engedélyre van szükség, akkor az építési engedély iránti kérvényben kell az adókedvezményre irányuló igényt bejelenteni és ahhoz az előirt iratokat és rajzokat csatolni. (4) Ha a ház birtokosa a Pénzintézeti Kö'zpont tagjai) sorába tartozó pénzintézetek által a házak tatarozása céljából rendelkezésre bocsájtott hitelt veszi igénybe, ugy a bejelen­tésben ezt a körülményt kifejezetten meg kell említeni;, (5) Az (1) bekezdésben említett hatóság az átalakítási, munkálatokat azok tartama alatt legalább egyszer a helyszínen ellenőrizteti, annak a megállapítása céljából, hogy a munká­latokat a terveknek megfelelően végzik-e, vagy sem. Az ellem' őrzés napját és a megállapítást a tervre rávezetett záradékban fel kell tüntetni. 8. §. (1) Az átalakítási munkálatok befejezését legkésőbb 30 nap alatt ugyancsak a 7. §. (1) bekezdésben említett hatóságokhoz írásban kell bejelenteni, egyidejűleg a beje­lentéshez csatolt eredeti számlákkal igazolni kell az átalakítási munkálatok költségeit, a 3. §. (1) bekezdésének 3. illetőleg 4. pontjai alá eső esetekben pedig ezeken kivül még a költsé­geknek egy-egy köbméterre eső összegét is. (2) — (5) bekezdések a hatósági ellenőrzést szabályozzák. 9. §. (1) A m. kir. adóhivatal (kerületi adófelügyelőség) csak szükség esetében tart ujabb helyszíni szemlét, egyébként a kérelmet ,a rendelkezésre álló adatok alapján érdemlegesen elbírálja. A m. kir. adóhivatal (kerületi adófelügyelőség) kö­teles határozatában mindenkor szám szerint közölni az átala­kítási költségeknek a kedvezmény elbírálásánál elfogadott ösz­szegét és egyúttal az el nem fogadott összegeket megfelelően, indokolni. (2) Ha a kedvezményt a 3. §. (1) bekezdésének 1—3. pontjai értelmében kell elbírálni, a jogosultság megállapításá­nál figyelembe vett adóalapnak az összegét a határozatban szintén közölni kell. IO- .§• (0 Adóköteles épület (épületrész) átalakítása ese­tében a házadót a rendes szabályok szerint a teljes adóalap után kell kivetni és a kivetéssel egyidejűleg külön jegyzék utján kell az átalakítási költségeknek 15 (>o-át, - a házadó,, rendkívüli pótlék és községi pótadó közt arányosan felosztva — törlésbe hozni. Azt, hogy az illető évben milyen összeg ho-

Next

/
Thumbnails
Contents