Az adó, 1934 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1-2. szám - Az 1933. év illetékügyi története

10 Dr. Andreánszky: Az 1933. év illetékügyi története hogy a pénzügyminiszter a kérdéses nyugtailletékek kimutatási módjára nézve a régebbi nehézkesebb szabályokkal szemben esetrőlesetre adta meg azt a könnyítést, hogy az egyes illetménykifizetési aktusok felsorolása helyett elég, ha a vállalat a szóbanlevő illetékfizetési kötelezettség alá eső alkalmazottaknak a névsorát és mindegyik alkalmazottra nézve annak javára az év folyamán kifizetett összes járandóságok együttes összegét tünteti föl. Minthogy ez az egyszerüsbitett kimutatási mód bevált és állandósult, ebben az évben külön felhívó rendeletre nyilván ez okból nem volt már szükség. Ilymódon a vállalati alkalmazotti nyugtailletékek ügyében az alaki rész nyugvópontra jutott. Ennek helyébe az anyagi részre terelte a figyelmet a mult évnek az az eseménye, hogy a vitás anyagi kérdések fölött a közigazgatási bíróság jogegységi határozatot hozott. A nyugtailletéknek kimutatás alapján való befizetése a nyilvános számadásra kötelezett vállalatot csupán az 1920: XXIV. t. c. 17. §-ában felsorolt személyekre, igy a „hivatalnokokra, altisztekre, szolgákra" stb. nézve terheli. A megnevezett három csoport nem lévén eléggé éles fogalommeghatározás, bizonyos állandósággal folytak vitatkozások egyes — különböző — alkalmazotti kategóriák felől, vájjon azokra a nyugtailletékek fizetési kötelezettség kiterjed-e vagy sem. Az Ítéletek hol enyhébb, hol szigorúbb magyarázati irány felé hajoltak, mig végre a jogegységi tanács a mult évi emiitett határozatában szigorú értelmezés mellett állapodott meg. Érdekeltségi körökből azonban hallunk olyan véleményeket, hogy a jogegységi határozatban foglalt részletes körülírások sem adják meg annyira biztosan a határvonalat, hogy minden további kétség el lenne távoztatva, s minthogy a követelő részről való szigorúbb fellépés a másik részen a vitatkozás! hajlamot mindig megélénkíti, ugy véljük, erről a kérdésről a közeljövőben még több szó fog esni. Egyebekben az 1933. évi illetékügyi történetét az alábbiakban vázoljuk. A kamatilletékek felemelése és az osztalékilleték rendkívüli pótlékának emelése (1360/1933 M. E. számú rendelet, „Az Adó" 1933. évi 2—3. szám 82. lap) 1933 február 1-én lépett életbe. A pénzintézetek által kifizetett kamatok illetéke 5%-ról 10%-ra, a magánosok közti kölcsönök kamatilletéke 10%-ról 15%-ra emelkedett. Valódi kulcsemelés tulajdonképen csak az utóbbi fajtánál jelentkezett, mert a pénzintézetek által fizetett kamatok illetékét már az 1926. évi 3.700 P. M. számú alaprendelet is 10%-ban állapitotta meg, s ideiglenes kedvezmény volt, hogy ennek az illetéknek beszedése a 90.700/1926 P. ü. M. számú rendelet alapján 1933* január végéig csak 5% szerint történt. A kamatilleték alól az idézett 90.700/1926 P. Ü. M. számú rendelettel engedett ideiglenes kedvezmények közé tartozott az is, hogy a külföldiek betétei után ezt az illetéket leróni nem kellett.