Az adó, 1932 (20. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 1-2. szám - NÉHÁNY BÜNTETŐ BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSBAN LEROVANDÓ TÖRVÉNYKEZÉSI ILLETÉKEK

Joggyakorlat. 47 bályozni, hogy a meghatalmazásnak visszavonás vagy felmondás következ­tében megszűnése mely időpontban vá­lik az ellenféllel — tehát nem a meg­hatalmazóval — szemben hatályossá és ezen szabályozásnál abból indult ki, hogy a visszavonás, vagy felmon­dás nem válhatik hátrányára az el­lenfélnek, aki azokra semmi befolyást sem gyakorolhat". E törvény rendel­kezésének célja tehát kizárólag az; hogy a meghatalmazás visszavonásá­val vagy felmondásával ne lehessen megakasztani a per rendes folyását és hátráltatni annak befejezését. E szerint a törvényhozásnak ezen ren­delkezése azt célozta, hogy olyan pe­rekben, amelyekben az ügyvédi képvi­selet kötelező, a meghatalmazásnak visszavonása, vagy felmondása foly­tán megszűnése dacára, azután is, formálisan képviselje a lemondott ügyvéd a felet a per folytathatása ér­dekében mindaddig, amíg a fél új ügyvédet bíz meg a képviseletével. Ezt bizonyítja az idézett törvénysza­kaszra vonatkozó miniszteri indokolás további része is, amely kiemeli, hogy a meghatalmazó és meghatalmazol közötti viszonyt ez a szakasz nem érinti és hogy erről a magánjog, ille­tőleg az ügyvédi rendtartás 41. §-i intézkedik. A hivatkozott miniszteri indokolás­ból tehát világosan kitűnik az, hogy az ügyvédnek pertechnikai okokból ezen formális képviseletre való köte­leztetése semmi tekintetben sem vál­toztathatja meg a panaszos, mint meghatalmazott és az ügyfél, mint meghatalmazó közötti jogviszonyt. Miután pedig az ügyvédnek az ille­tékért való felelőssége ezen jogvi­szonyban gyökeredzik és miután a pa ­naszosnak jogában állott ezen jogvi­szonyt felbontani és végül miután a felbontás úgy a bíróság, mint az ügy­fél által tudomásul vétetett, ennél­fogva nincsen jogalap panaszosnak a felmondási határidő letelte után fel­merült törvénykezési illetékkel való megterhelésére. Éppen ezért a panasznak részben helyet adni és a rendelkező részben írt módon kellett határozni. (M. kir. köz­igazgatási bíróság 6170/1931. P.) Törvénykezési illeték. 1914:XLTII. t. c. 55. §. 12. Egymagában az a körülmény, hogy az illeték elsősorbani fizetésére kötelezett meghalt, nem bizonyítja az illeték behajthatatlanságát. Indokok: A kérdéses ítéleti illetéket az 1914 : XLIII. tc. 55. § második be­kezdése alapján azért vétették ki a perben pernyertes panaszosra, mert a perköltségben is marasztalt perbeli ellenfele a fizetési meghagyás kézbe­sítése előtt elhalt. Minthogy azonban az 1914 : XLIIf. tc. 55. § második bekezdése alapján az a fél, akinek az ítélet valamely ér­téket ítélt meg, a megítélt értéknek, vagy egy részének megkapása eseté­ben is, csak másodsorban és akkor kö­teles a készpénzben járó ítéleti illetek megfizetésére, amikor az illetékért elsősorban felelős féltől azt beszedni nem lehetett, az a körülmény pedig, hogy az első­sorban felelős fél elhalt, még nem iga­zolja azt, hogy az illetéket a hagyaté­kából, illetőleg az örököseitől behaj­tani nem lehet: azért panaszosnak az illeték fize­tése iránti kötelezettsége még be nem állt, s annak vizsgálása nélkül, hogy pa­naszos a megítélt értékből kapott-e? a rendelkező rész szerint kellett ha­tározni. (M. kir. közigazgatási bíró­ság 14.898/1929. P.)

Next

/
Thumbnails
Contents