Az adó, 1932 (20. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 1-2. szám - Egyházi adók rendezéséről
Di. Diczig Alajos: Az egyházi adók rendezéséről. 21 A jogorvoslat tekintetében is vitás a helyzet. Mig a római katholikus egyházban az elsőfokú felebbezési hatóság az egyházközség közgyűlése (?) másodfokon az egyházmegyei hatóság, harmadfokon a kultuszminisztérium, addig a többi felekezeteknél az elsőfokú kivetés ellen a közigazgatási bizottság adóügyi bizottságához és végső fokon a közigazgatási bírósághoz lehet fordulni. Az izraeliták egyházi adó felebbezése szintén másképen van megállapítva. Vitás az a kérdés, hogy a közigazgatási bíróságnak van-e egyáltalán hatásköre, mert egy szegedi panaszszal kapcsolatban a közigazgatási bíróság a panasz elbírálása elől elzárkózott azzal a megokolással, hogy «az egyházközségek adókivetési jogának kérdését vagy az ebből származó vitás kérdéseket a közigazgatási bíróságról szóló törvény nem sorolja fel, a közigazgatási bíróság hatáskörébe utalt ügyek között.»*) Általában azt tapasztaljuk, hogy a joggyakorlat az egyházi adók kérdésében rendkívül ingadozó, ugy hogy adókérdésekkel szakszerűen foglalkozó egyének egyházadókérdésekben igen sokszor bizonytalankodnak. Az a nagyfokú bizonytalanság, amely az egyházadó terén ma uralkodik, az adózó és kincstár szempontjából indokolja az egyházi adók rendezésének szükségeségét. De szüséges a rendezés az egyházak szempontjából is. Tagadhatatlan az, hogy az egyházak vitás esetekben engedékenyek szoktak lenni, s akárhányszor egyezség utján mérsékelik a jog szerint járó adót. Megteszik ezt azért, mert szemükben az adózó elsősorban «hivő és csak másodsorban «adóalany». De az adófizetés kérdését, nem lehet tisztán a belátás és méltányosság egészen bizonytalan és subjektiv fogalmaira bizni, amiként az egyházak szempontjából sem jlehet a kérdés gordiusi csomóját egyszerűen azzal kettévágni, hogy az egyházi adó a hívek önkéntes felajánlásának jellegével bír, tehát ehhez a pénzügyi kormányzatnak semmi köze.**) Nagyon helyesen mutat reá dr. Vargha Imre államtitkár arra, hogy nagyon furcsa az az «önkéntes felajánlás», amelyet adott esetben közadók módjára, tehát végső esetben árverés utján kell behajtani. A hivek teljes tudatában vannak annak, hogy az egyházak, vallási, iskolai, valamint nevelésügyi szükségleteinek fedezésére a hívek anyagi hozzájárulását igénybe vehetik. Ennek a jogalapja vitán felül áll, és számos törvényen kivül szentesíti ezt a legnagyobb törvény: százados szokás. Ennek az igénybevételnek azonban meg vannak a maga határai. Ha ez az igénybevétel az elviselhető határt meghaladja, abban *az esetben a teherviselésnek lelki hatásai a hívekben olyanok, hogy ezek a lelki hatások, amelyek olykor külsőleg is megnyilvánulnak, sem az egyházakra, sem azok lelkipásztoraira nem *) Lásd: dr. Szabó László: «Tisztázni kell az egyházi adókivetés és behajtás ügyét» cimü cikkét Pesti Napló 1928 április hó 22-iki számában. **) Lásd: Gróh József az esztergomi főegyházmegye jogtanácsosának idézett cikkét a Magyarság 1928. évi február 14-iki számában.
