Az adó, 1929 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1. szám - Adózás és közgazdaság

Joggyakorlat. adó alapjának a kiszámításánál a viszontbiztosítóknak továbbadott díjbevételeket nem vonták le a vállalat összes díjbevételeiből. A bíróság ezt a kifogást alaptalannak találta. A felhívott törvényszakasz (1) bekezdésének a) pontja szerint fizetendő legkisebb adó nem lehet kevesebb a díjbevételek 1 ezrelékénél. Díjbevételek alatt azokat a bevételeket kell érteni, amelyeket a biztosítási vállalat a biztosított felektől a biztosítási kötvényen alapuló szolgáltatási kötelezettség fejében beszed, vagyis az 1922. évi 200.000 számú p. ii. min. végrehajtási utasítás 37. §. (3) bekezdése szerint a biztosítási ügyletekből bevett biztosítási összdijakat, illetőleg a biztosítási üzlet nyersbevételeihez. A legkisebb adó lényege az, hogy a nyers bevételekhez igazodik, mert a vállalat szervezetére és elszámolására való tekintettel adóalapot csak oly módon lehet teremteni, hogy a nyersbevételek bizonyos része a vállalat jövedelmének vélelmeztetik. A biztosítási vállalatoknál a viszontbiztosítási szervezet, amely szervezet utján a jövedelem egy része harmadik személyek — viszontbiztosítók — birtokába megy anélkül, hogy a zárszámadás alapján megadóztatható volna, volt épen egyik indoka annak, hogy a törvény ezekre a válla tokra nézve is az adó legkisebb mértékét megállapította. Nem igényelhetik tehát a biztosítási vállalatok jogosan azt, hogy a viszontbiztosítóknak tovább adott díjbevételek a legkisebb adó alapjából levonásba hozassanak, mert ez a levonás a törvényhozónak azt a szánkát, hogy a vállalatnak a nyersbevételek arányában vélelmezett jö vedelnie az adóztatást el ne kerülje, nagy részben meghiúsítaná. A legkisebb adó a díjbevételekhez, vagyis a biztosítási ügyletek nyersbevételeihez igazodik. Nincsen helye tehát annak, hogy ezekből a nyersbevételekből bármely magánjogi címen^ alapuló szolgáltatás a törvény kifejezett rendelkezése nélkül levonásba hozassék. A viszontbiztosítók részére továbbadott díjbevételeknek ellentéte is van, a viszontbiztosítók mégtérítesei, — ha tehát a panaszos azt vitatja, hogy a továbbadott díjrészletek üzlete szamára hasznot nem hajtanak, nem tagadhatj azt sem, hogy a megtérített összegek kiadásait csökkentik, végeredményében tehát a viszontbiztosítókkal dolgozó biztosítási vállalat jövedelme is a nyersbevetelekhez igazodik ós ha az adó a díjbevételek bizonyos százalékában van megállapítva, akkor a díjbevételekből levonásnak helye nem lehet. Panaszosnak az a megjegyzése, hogy a felügyelő-hatóságának a magyar királyi pénzügyminisztériumnak 1924. évi 64. számú rendelete is álláspontját igazolja, nem helytálló, mert ez a rendelet a zárszáma dás és az üzleti jelentés tárgyában rendelkezik és a 6. §-ában ugy intézkedik, hogy a díjbevételeket teljes összegükben kell kimutatni és ezekből a viszontbiztosított részeket levonásba hozva, a saját kockázatban megmaradó részeket kell számadásba venni és viszont a 14. szerint az összes üzletállományok költségei mellett ki kell mutatni a viszontbiztosítók megtérítéseit és e kettő mellett azokat a költségeket, melyek kizárólag a vállalatot terhelték. Ezek a rendelkezések is, ugy mint a felhívott p. ü. min. rendelet összes egyéb rendelkezései a zárszámadások egyöntetű elkészítését célozzák és azt, hogy a biztosítási vállalatok elszámolásához fűződő számos és nagy anyagi érdekekre tekintettel a számadás lehető tiszta képét adja a tényleges helyzetnek. J)e nincsenek összefüggésben a fentidézett rendelkezések azzal a ténykörülménnyel, hogy mentül nagyobb a nyersbevétel, annál nagyobb jövedelmet kell vélelmezni ott, ahol az adóztatás a nyersbevételekhez és nem a tiszta jövedelemhez igazodik és hogy ez a vélelem a valóságot csak akkor fogja megközelíteni, ha az egész forgalmat számbaveszi. A törvény egyéb kifejezett rendelkezésének hiányában „díjbevételek" alatt az ezen a címen befolyt nyersbevételeket kell érteni. (Közig, bíróság 9113/925. sz.) 34 1. sz.